5 tipp, amitől a tükrös szekrény trükkösen sokoldalú bútordarabbá léphet elő

A praktikusságot és esztétikumot összeházasító lakberendezés nem feltétlenül egyszerű feladat. Nem véletlen, hogy egyre több a szakértő a témában. Ez, azonban nem jelenti azt, hogy a bútorok kiválasztása egyedül megoldhatatlan feladat. Korántsem. Igaz némi átgondolást igényel, de ha ez megvan, akkor a siker már a megrendelés pillanatában garantálható.

Jöhet a vásárlás, de honnan?

Az első, logikus, egyúttal kikerülhetetlen kérdés, hogy milyen forrásból érdemes beszerezni a bútorokat? Hiszen nagyon nem mindegy, hogy az életteredet alkotó berendezések milyen minőséget, tulajdonságokat testesítenek meg.

A https://www.butor-mirjan24.hu kiváló alternatíva, ahonnan mindent könnyedén beszerezhetsz. Egyetlen gyors, határozott mozdulattal lecserélheted a ruhásszekrényedet, vadonatúj kellemet csempészve a mindennapjaidba. Mert bár túlzónak tűnhet a kijelentés, ám a gyakorlat alapján mégis igaz: a gardróbszekrény az egyik legkomolyabb jelentőséggel bíró bútordarab, amivel minden tekintetben érdemes számolni. Na, de mik azok a tulajdonságok, amikre ildomos odafigyelni, és amik extra praktikusságot nyújtanak a mindennapi használat színterén?

A tükör nélküli szekrény jó választás?

Nem kifejezetten. Különösen nem akkor, ha a gardrób hatékony berendezéséről van szó. Elég csak abba belegondolnod, hogy milyen sokat számít, ha öltözködés, ruhaválogatás közben rögtön megerősítést nyerhetsz arról, hogy a kiszemelt szett nagyon is jól mutat. A tükör egyébként azért furfangos kiegészítő, mert növeli a teret. Vagyis általa a tágasság érzete megtapasztalható. A teljes alakos variációk kézenfekvő előnye, hogy egyetlen porcikádat sem kell szem elől tévesztened, ugyanakkor tény és való, hogy ezek a típusok csak a nagyobb méretű szekrényekben érvényesülhetnek megfelelően.

A kisebb méretű bútorokban is teret-helyet kaphatnak a tükrök, annyi különbséggel, hogy ezekben az esetekben a kicsinyített, félalakos verziók fedezhetőek fel.

A helytakarékosság mindenkor fontos célkitűzés?

Ez teljes mértékben egyén- és helyzetfüggő. Van, akinek a lakásában rengeteg szabad felület adott, így aztán majdnem mindegy, hogy a gardróbszekrény milyen paraméterekkel rendelkezik. Megint másnak korlátozottak a lehetőségei, így aztán különösen vonzóak a helytakarékos kivitelek.

A tolóajtós szekrény az egyik legjobb példa erre. Keskeny, szűk helyiségekbe, ahol az ajtó mozgása nem akadályozott, kifejezetten praktikus választás. Könnyedén nyitható-zárható, ugyanakkor a belső tér szabadon kihasználható. A tradicionális verziókkal szemben óriási előnye, hogy az ajtó nem kifelé nyílik, azaz egyáltalán nem foglal helyet. És ha már fentebb a tükröket emlegettük, akkor fontos megjegyezni, hogy ez a kettő tulajdonság kombinálható. Azaz könnyedén találhatsz olyan szekrényt, ami tolóajtós és tükrös egyben. Ha neked mindkét jellemvonás tetszik, akkor egyikről sem kell lemondanod.

Milyen külső tényezőket érdemes figyelembe venni a választásnál?

Az érintett helyiség paraméterei minden esetben kulcsfontosságúak. Nem mindegy, hogy mekkora a rendelkezésre álló hely.

  1. tipp - Sokan élnek a padlótól a plafonig bebútorozás lehetőségével. Ami a gyakorlatban a szabad falfelület maximális kihasználását jelenti. Ez, különösen hely szűkében logikus döntés, viszont számolni kell a magasságból adódó esetleges nehézségekkel.
  2. tipp - Kiválasztásnál jó, ha külön odafigyelsz a tükör elhelyezkedésére. Akkor ideális a kialakítás, ha a tükör azonnal szemet szúr. Így nem kell fölöslegesen forgolódnod, hanem azonnal szemrevételezheted a helyzetedet.
  3. tipp - Ha teljes alakos tükör nem jöhet számításba a hely adottságai miatt, akkor kifizetődő ötlet két, kisebb variációban gondolkodnod. A gyártók ezt legtöbbször úgy oldják meg, hogy fej, és lábmagasságba egyaránt raknak egy-egy tükröt. Ezáltal ugyan a “köztes” rész kimarad, de a lényeg mégis szemmel tartható.
  4. tipp - A szekrény elosztottsága roppantul mérvadó. Még mielőtt ráböknél jövendőbeli bútorodra ildomos alaposan felmérned, hogy mekkora pakolóhely szükséges a számodra, és mi az a kialakítási forma (akasztós rész, rekeszek, polcok stb.) aminek az előnyeit hiánytalanul kamatoztathatod.
  5. tipp - A gardrób vagy legalábbis maga a szekrény a lakás egyik fix pontja, ami ritkán változik. Ezért jó ötlet olyan stílust preferálnod, ami nemcsak egyfajta gyorsan múló divathóbort. És amire ha rápillantasz, akkor az elégedettség, akár évtizedek távlatából is garantálható. A bútordarabok összehangolásával olyan stabil “kellem-alapot” hozhatsz létre, amire a későbbiekben nyugodtan építkezhetsz.

Átláthatóság mindenek felett?

Igen! Ez a kijelentés akár a tükör használatára is vonatkoztatható, de elsősorban a rakodás struktúrájára értendő. Ha a szekrénybe bepillantva azonnal egyértelművé válik, mit-hol találsz, akkor az elrendezés hosszú- és rövidtávon egyformán ideális. Így nem kell bajlódnod a ruháid kiválogatásával, megkeresésével, azaz nem kevés energiát és időt spórolhatsz meg.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom