Close
8 sztár, aki a híressé válása előtt szegénységben élt

8 sztár, aki a híressé válása előtt szegénységben élt

A hírességeket nem csak azért irigyeljük, mert rengeteg rajongójuk van, hanem bizony azért is, mert akkora vagyonnal rendelkeznek, amiről az átlagember csak álmodozhat. Azonban ők sem éltek mindig csillogásban – erre jó példa az alábbi nyolc sztár, akikről tudjuk, hogy a szegénységből küzdötték fel magukat.

Sarah Jessica Parker

A színésznő az ikonikus Carrie Bradshaw szerepével robbant be a köztudatba. Bár ma a legnagyobb sztárok között tartják számon, és számos rendező, valamint divattervező szeretne vele együtt dolgozni, azonban nem volt ez mindig így.

Gyermekként ugyanis Sarah meglehetősen szerény körülmények között élt. A családja gyakran csak segélyekből tudta fenntartani magát, és bizony előfordult, hogy kikapcsolták náluk az áramot, mert a szülei nem tudták fizetni a számlákat.

Demi Moore

Habár a ‘90-es években már az egyik leghíresebb színésznőnek számított, azonban neki is kijutott a sanyarú gyermekkorból. Anyja alkoholista volt, aki állandóan öngyilkossággal fenyegetőzött, emellett kiskorú lányát a kocsmába is magával vitte. Demi mindezt őszintén leírja Inside Out című életrajzi könyvében.

Jewel

A ma már népszerű és gazdag énekesnő egy meglehetősen szegény családban nőtt fel, a rideg Alaszkában. Tinikorában olykor lopni is kénytelen volt, ha új ruhát szeretett volna magának. Szegénysége miatt az emberek gyakran lenézték. Amikor felfedezték, épp egy lakókocsiban élt a barátjával.

Ralph Lauren

Egy szegény zsidó bevándorló család gyermekeként látta meg a napvilágot Bronxban, gyermekkora pedig a nélkülözésről szólt. Dolgozott többek között bolti eladóként, volt katona, majd elkezdte első saját tervezésű nyakkendőit árulni.

Ma már a világ egyik leghíresebb divattervezője, akinek a kreációit azok a sztárok is viselik, akikről a Bien.hu Közélet rovatában olvashatsz!

Oprah Winfrey

Meglehetősen szerény körülmények között, nagyanyja farmján nőtt fel Tennesseeben. Azonban nem akart megrekedni a mélyszegénységben, kitartása pedig meghozta a gyümölcsét. Ma már egy 23 milliárd dollárt érő médiabirodalom tulajdonosa.

Viola Davis

A színésznő négy testvérével együtt nagy szegénységben nőtt fel, előfordult, hogy olyan lakásokban éltek, ahol patkányok tanyáztak. A kis Viola azonban már akkor tudta, hogy ki akar törni ebből a közegből, erőfeszítéseit pedig siker koronázta. Napjainkban tekintélyes vagyonnal, valamint Golden Globe-, Emmy-, és Oscar-díjjal is büszkélkedhet.

Jay-Z

A rapperről sokan nem gondolnák, hogy gyermekkorát nélkülözésben töltötte. Brooklynban szükséglakásokban nőtt fel, és tinédzserként drogdílerkedésből tartotta el magát. Ehhez képest ma már több sikeres vállalkozása, és mintegy 810 millió dolláros vagyona van.

Eminem

A 8 mérföld című önéletrajzi ihletésű filmből kiderült, hogy a rapper is szerény körülmények között töltötte gyermekkorát Detroitban. Anyja egyedül nevelte, gyakran lakókocsikban éltek, és olyan is előfordult, hogy iskolatársai annyira megverték, hogy a kórházban kötött ki.

(Szponzorált tartalom)

FOLYTASD EZZEL
Úristen, ezeket a tengerparti esküvőket látnod kell!
Kötelező biztosítás útmutató kezdőknek
Rendeld meg a Roadster magazin 6. számát!
Őszi-téli lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 224 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
Négy különleges whisky a whiskykészítés bölcsőjéből, a hűvös Skóciából...
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom