Close
Az iparkamara azt kéri, hogy a beoltottak mehessenek éttermekbe és szállodákba

Az iparkamara azt kéri, hogy a beoltottak mehessenek éttermekbe és szállodákba

Azt javasolják, hogy a védettséget szerzett emberek korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhessék az életüket.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ma tett közzé egy sajtóközleményt, mely szerint a védettséggel rendelkező lakosságnak kell újraindítania a gazdaságot. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

“A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több a mint egy éve tartó koronavírus-járvány alatt nagy figyelmet fordított a gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és javaslatok összegyűjtésére, és a jövőben is így tesz. A beazonosított területeket és lehetséges intézkedéseket folyamatosan megosztottuk és meg fogjuk osztani a szabályozásokért felelősökkel.

A Kormányzat meghallgatta a március 20-án tett javaslatunkat, és a jelenleg érvényben lévő – sok esetben a kkv-k szempontjából versenytorzító – korlátozó intézkedések feloldásra kerülnek. Ennek feltétele, hogy a lakosság egynegyede, azaz 2,5 millió honfitársunk megkapja az első oltását. Egyetértünk a kormány azon szándékával is, hogy a 65 év felettiek teljes átoltása szükséges ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk a vírusra legérzékenyebbeket.

Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként azt javasoljuk, hogy amennyiben élértük a kívánt számokat,

a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét és térjen vissza a reálgazdaságba.

Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelen voltak működésüket felfüggeszteni – mint például a turizmus és a vendéglátás –, is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy a védettséget igazolni tudó polgárok igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat.

A védettség státuszának ellenőrzéséhez egy applikáció bevezetését javasoljuk, amellyel bárhol és bármikor zökkenőmentesen ellenőrizni lehet az érintett személy koronavírussal szembeni védettségét.”

Az oltási igazolványt Brüsszel is indítványozta uniós szinten, de például Angliában sokan diszkriminatívnak tartják az intézkedést.

(Forrás: MKIK)

FOLYTASD EZZEL
Van egy jó ötleted, hogyan lehetne fellendíteni a turizmust? Most sokat nyerhetsz vele!
Ezt tesszük az egészségünkkel, ha a madarak énekét hallgatjuk
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom