Close
Rekordév után idén másra számít a Budapest Airport

Rekordév után idén másra számít a Budapest Airport

Az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utast jövendölnek, módosítva ezzel a három hónappal ezelőtt kiadott éves prognózist.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleményében azt írta, hogy a tavalyi utasforgalmi rekord után az idén újabb kiváló évre számított, több mint 17 millió utassal.

Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig csak 3,5 millió utast fogadott, szemben a tavaly augusztus végéig számlált 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után – lassú emelkedést követően – augusztusban az utasszám elérte a 393 665-öt, ez is messze elmarad azonban a tavaly augusztusi 1,6 milliós utasszámtól.

Jelezték, hogy a kormány által bejelentett beutazási korlátozások várhatóan hasonlóképpen fogják befolyásolni az utasforgalmat, mint ahogyan az március közepe és június között történt. A Wizz Air és a Ryanair már bejelentette járattörléseit a következő időszakra, a többi légitársaság pedig a napokban dönt a menetrend újratervezéséről és járataik törléséről.

A várható járattörlések és utasszámcsökkenés alapján a Budapest Airport arra számít, hogy a következő időszakban legfeljebb napi háromezer utasa lesz, az ilyenkor szokásos napi 45-50 ezer helyett. Az idei éves utasszám a tervezett maximum egyharmada lehet.

Kitértek arra is, hogy a Budapest Airport 2020-as, még a koronavírus-járvány előtti üzleti terve sem az utasszám, sem pedig a pénzügyi mutatók területén nem fog teljesülni. A vállalat március óta a leálló légi közlekedés következtében szinte minden bevételétől elesett, amely a 2020-as pénzügyi eredményekre is jelentős hatással lesz.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

budapest airport | repülőtér | forgalom | utas | ferihegy

FOLYTASD EZZEL

Elképesztően szép fotó készült hatezer méter magasból a Balaton téli arcáról: ilyennek még sohasem láttuk

Mostanában utaznál Törökországba? Ezeket jó, ha tudod

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram