A fenntartható fejlődés jegyében tervezték meg ezt a minimalista templomot

A barokk építészeti stílus mellett a természeti erők is hatottak a Mario Cucinella Architects által megálmodott Santa Maria Goretti-templomra.

A dél-olaszországi Mormannóban található imaház építését 2015-ben kezdték el, kortalan formavilágát a calabriai régió bizánci épületei is inspirálták.

A templom ízig-vérig modern darab: négy betonapszisból áll, minimalista, világos külsejéhez pedig korszerű megoldások tartoznak. Az istenházát a fenntartható fejlődés jegyében tervezték meg, karbantartása és az energiafelhasználása is minimális, emellett

zöldtetők, belső udvarok is tartoznak hozzá, a plébániaház előtt pedig egy biokert található.

A templom épületét egy megvilágított kereszt töri meg, külső falában pedig az 1950-ben szentté avatott Goretti Szent Mária életére utaló szavakat olvashatunk.

Az enteriőr némileg kontrasztban áll a templom külső fizimiskájával: itt nem az egyszerű, visszafogott megoldások dominálnak, hiszen a mennyezeten egy fehér virágsziromra emlékeztető szövet lóg, amely hatalmas angyalként tölti be a szakrális teret, és árasztja el fénnyel a templomot.

Ez is érdekelhet:

Mintha kiharaptak volna három falatot ebből a holland épületből

Van valami egészen zavarbaejtő az Amszterdamban megépült Valley-ben.

(Forrás: Dezeen, Hypeandhyper)

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom