Középkori kolostorok, égig érő sziklaoszlopok: gyönyörű képeken a Meteorák

Athénban az Akropoliszhoz mászunk, Mükénében az Oroszlánkaput látogatjuk meg, Delphoi az amfiteátrum miatt híres, Krétán a Knósszoszi Palotát rengetegen látogatják, hogy csak néhány varázslatos görög nevezetességet említsünk. A felsoroltak azonban mind az ókorból ittmaradt emlékek, ami Görögországra, minden kultúra bölcsőjére a leginkább jellemző. A Pindosz-hegység különös sziklái azonban középkori titkokat rejtenek, csúcsukra összesen huszonnégy bizánci kolostort építettek. 

Gyakorlatilag a 19. századig rejtve maradtak a Meteorák – néhány utazó fedezte fel, hogy a különleges formájú és mintázatú sziklák égbe törő tetején épületek állnak. Ezek az épületek pedig még mai napig működő kolostorok. Az eredeti huszonnégyből számos intézmény elpusztult, a második világháború a görög ortodox vallási intézményeket sem kímélte.

Jelenleg hat kolostorban élnek szerzetesek, az egyikben ráadásul apácák.

Felfoghatatlan, vajon hogyan építették fel a korabéli infrastrukturális viszonyok között a nagyszabású egyházi épületeket, mindenesetre a célkitűzés sikerült: a szent helyek így közelebb kerültek az istenekhez, hiszen a több mint hatvanmillió év alatt formálódott roppant sziklatestek eleve a felhők hasát cirógatják.

A teljes elvonulás biztosított, vannak olyan kolostorok, melyekhez a mai napig nagyon körülményes eljutni, és a nagyközönség számára bizonyos napokon megnyitott intézmények felfedezéséhez is rendesen neki kell veselkedni, hiszen van, ahová több száz lépcső vezet fel. Megéri a hegymenet, nemcsak vallásilag, de kulturálisan is lenyűgöző az élmény. A világ tetején állni, olyan helyen, ami hihetetlen, a fizikával dacoló áldozatok és törekvések nyomán jött létre.

Mindegyik kolostor önfenntartó, kerteket gondoznak, csak olyan szükséges dolgokat szereznek be a kinti világból, melyeket nem tudnak előteremteni. Még ma is látni, ahogy időnként a szerzetesek köteleken húznak fel-át különböző csomagokat.

A kolostorok a héten meghatározott napokon fogadnak látogatókat, csekély belépő megváltása ellenében.

Az öltözetünkre nagyon figyeljünk oda, fedett térdekkel és vállakkal lépjük be, de ha nincs nálunk ilyen holmi, a kapuban még magunkhoz vehetünk némi textilt, amit kifejezetten a látogatóknak készítenek oda. Rendezettség, csend fogad, amit természetes, hogy mi is megőrzünk.

Érdekes, hogy a kolostorokat más-más szentekhez ajánlották, egy közös mégis van bennük: az összes oltár kelet felé néz.

Annak ellenére, hogy a keresztény vallás nem tulajdonít különösebb mitikus erőt a napnak, úgy tartják, a múltban a kelő nap volt az egyetlen fizikai kapcsolódási pont a hegyekre épült kolostorok között.

A völgyben található Kalambaka városban érdemes megszállni, és legalább két napot szánni a csodálatos hegyekre. Tavaszi vagy őszi hónapokban, amikor a hőség nem elviselhetetlen, túrázni is izgalmas, s ha lehet egy tippünk, a Meteorák megérik a korán kelést: csodásak a napfelkelték, ahogy a magas sziklákat pillanatról pillanatra bevilágítják a nap sugarai.

Látványosak a napnyugták is, a levegő hirtelen hűl, a hegyvonulat környezete elsötétedik, és hamar megjelennek a csillagok is, melyek a csekély fényszennyezés miatt jól megfigyelhetőek. Valahol itt kezdődik a béke és a csend.

Ez is érdekelhet:

774 méteren, egy hegyoldalba épült ez az olasz szentély

Közel a Garda-tóhoz, a Monte Baldóra felkapaszkodván, szerpentines útja mellett olyan kegyhelyre bukkanhatunk, ami még az olaszszakértőket is meglepi.

(Fotók: Getty Images, Pixabay, Unsplash)

 

 

 

 

 

kolostor | kirándulás | meteora | sziklák | görögország | hegyek

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom