Átlagos magyar háztartásban járunk, a hűtőt nem mindenki tudja vagy akarja eldugni, rendszerint kiemelt helyet kap a konyhában. Hogy piros, fekete, esetleg a klasszikus fehér frigó, nem számít, úgyis betakarják a mágnesek. Mert van egy ilyen fixációnk, hogy ha kell, ha nem, azt veszünk ajándékba, ha külföldön járunk. Van ennek egyáltalán bármi értelme? Vagy csak a kínai gyártósorokat gyarapítjuk a vélt figyelmességünkkel?
Utazások során óhatatlanul be-betérek a szuvenírboltokba, és sajnos ki kell mondanom, van, hogy élvezem. Céltalanul bóklászni a csúnyábbnál csúnyább, szuvenírnak szánt apróságok között, dúskálni a bóvliban, elmorzsolni egy imát a nap által 2003 óta kínzott Channel és D&G halászsapkáért, a szebb napokat látott kagylóból ragasztott zseb-Freddie Mercuryért (aki eredetileg a település védőszentje...), megbotránkozni, hogy a gyerekeknek szánt játékos szekció után egyből a fából készült fallikus kulcstartók lógnak.
Aztán a nagy vihorászás után teljesen komoly arccal megállni a nagybetűs fal előtt, ahol a hűtőmágneseket találjuk.
Ott átszellemülünk, jön a pátosz, és elhalkulnak a háttérben a kulcstartókon vihorászó kamaszok is. Tulajdonképpen maximum tíz eurót kell költeni, és letudok mindenkit. Csupán tíz euró és pár perc, amíg ki nem választom a szerintem egész ízléses mágneseket, amelyeket nagymamától a barátnőig mindenkinek ajándékozok. Mert ennek mindenki örül, hát mégis, ki ne szeretné kitenni a hűtőre, aztán rápillantani, hogy ezt figyelmességből kaptuk egy baráttól, rokontól! Ezzel egyszerűen nem lehet mellényúlni! És hát segít is az otthonba csempészni a nyaralás hangulatát, elvégre tájképek, az adott kultúrára jellemző szimbólumok vannak rajta. Ilyen és ehhez hasonlatos érveket hozunk fel a hűtőmágnes mellett, vagy nem is érvelgetünk, hanem reflexből bevásároljuk a szokásos adagot, kiegészítve a Kati néninek szánt mágnessel – mert ugye egész évben sokat segített, megérdemli a csecsebecsét, az egyeurós dísztárgyat.
És akkor most ünneprontó (és egy kissé képmutató) leszek: kuncogok a szuvenírbolt suta holmijain, de utána azért csak megveszem a sorozatgyártott, gagyi mágneseket – nem túl következetes. Miért gondolom egyáltalán azt, hogy bárkinek vinni kell bármit?
Miért nem kezelem másképp azt, hogy gondolok valakire, és még a nyaraláson is eszembe jut a sok kedves közös történet, nevetések, sírások?
Mondjuk, hogy látok egy olyan épületet, fát, növényt, ami tudom, hogy nagyon tetszene neki... lefotózom és elküldöm. Vagy veszek egy zacskóval a közös kedvenc csokiból, amit otthon nem lehet kapni. Esetleg, ha több barátról van szó, vásárolok egy jellemző fűszerkeveréket, olajat, hozzávalót, és otthon főzök nekik egyet, miközben mutatok pár fotót. Tengerparti nyaraláskor még mindig ott vannak a kagylók, kavicsok is, szerintem ez nem gyermeteg, hanem kedves.
Az sem lejátszott kör, hogy küldök egy képeslapot, hiszen manapság ki kap sűrűn ilyet?
Az internet ideje előtt nyáron négy-öt ilyen lap bekerült a postaládába. Ott leírtuk, hogy jó meleg van, sokat napozunk, a víz is kellemes, és mire ezt megkapod, úgyis otthon leszünk már. A nyaralással hergelést megtesszük a közösségi oldalakon, de miért ne küldhetnék egy pár kézzel írt sort és egy olyan lapot, amit helyileg készítenek?
Apropó, helyi jellegzetességek: ha nagyon dísztárgy vagy más apróság mellett döntenék, igyekszem inkább tényleg olyat beszerezni, ami nem tizenegyezer kilométerrel arrébb készült, hanem valódi manufaktúrában, ezzel is őket segítve, támogatva, és még a fejemben ülő, képzeletbeli kurátor sem sikít fel. Ki lehet fogni az ilyen üzleteket, piacokat is, egészen más hangulatúak, és tényleg autentikus dolgokat tudok beszerezni.
Szóval, hűtőmágnes. Legyen belőle kevesebb! És legyen több fénykép, történetmesélés, közös evés... A nagy hűtőnyitogatásban úgyis le-le esik mindig egy... Na bumm!
Ez is érdekelhet:
Pörgetem végig a hotelszobában az előző nap készült fotókat. Felejthető, felejthető, erre még kéne filter, na azt pedig jócskán meg kéne vágni. Ilyenek a fotózási szokásaink... pedig...
(Illusztrációk: Getty Images)
giccs | ajándékok | vakáció | művészet | szokások | szuvenír
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!