Close
Mindig az a legjobb fotó, amit nem kattintottam el

Mindig az a legjobb fotó, amit nem kattintottam el

Annyira extrémen megváltozott minden, ami anno körüllengte a fotózást. A valódi varázsa már kissé kihunyt akkor, amikor komolyabban megjelent az utólagos fotómanipuláció, de a telefonokkal való folyamatos, végtelen kattintgatás is megölt valamit. Nincs tétje annak, hogy exponálunk – kattan, megvan, béna lett, sebaj, kitörlöm. Vagy kattan, megvan, egész jó, de van még mit javítani rajta. Erőlködünk, hogy legyen jó Insta-kontent… akkor is fotózásra forszírozzuk magunkat, amikor inkább csak az lenne a dolgunk, hogy élvezzük a pillanatot. Akkor készülnek ugyanis a legjobb képek… amikre nem is kell filter.

Az van, hogy beállt konkrétan a derekam: kifacsart pózban bátorkodom elkészíteni életem képét a görög szigeten, beleadok apait-anyait, visszatartom a lélegzetem, és egyébként kicsit nevetek is magamon és a nagy rákészülésen, de valahol a szívem mélyén büszke vagyok a művészetemre. A kompozíció egész jó, a színeket a természet úgy löki elém, hogy itt nem kell majd utólag húzni se szaturáción, de semmin… csak el kell lőni végre. Ezt meg még hatvannyolc társát is, hogy ki lehessen választani a tökéleteset.

Azt a makulátlan fotót, amit aztán… a legnagyobb valószínűséggel senkinek sem fogok megmutatni az utazást követően.

Oké, maximum a családnak és a legközelebbi barátoknak, hogy lássák a vibráló színeit. De azt, amit éreztem… hogy kéne átadnom nekik ezzel? Sehogy sem tudom igazán…

Azt csak én örökítem meg… legbelül. A morajló tenger erejét, amit a parton állva félelemmel vegyített csodálattal tapasztalok meg. A közelben grillrácson sistergő friss halak már kissé odakozmált illatát, amit csak tetéz a petrezselyem, amit az idős néni sarabol a nyitott ablakú konyhában. A kislányok nevetését, akik már huszadjára szeretnének cigánykerekezni a parton, de az elfogyasztott dinnyemennyiség miatt inkább feladják a gimnasztikát. Azt a tipikus aromát, az erős nap sugárzása, a naptej és a bőr találkozása ad, amit ha megérzek, tudom, hogy be kéne húzódni az árnyékba, mert rossz vége lesz.

Aztán azt, hogy kikre gondoltam akkor, amikor ezen a pazar parton voltam: a szerelmemre, ha éppen barátnős nyaralás következtében nem volt velem, a családomra, hogy mennyire imádnák, ha most itt volnának, arra a barátomra, aki nem szereti Görögországot, de annyira megmutatnám neki.

A fotón kívül az egész jelent átitatja a hála. Hogy fel sem tudom fogni, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, azokkal/azzal, akiket/akit szeretek. Nem tudok betelni ezzel, szóval tényleg próbálok még több fotót csinálni, és tudom, hogy szeretnék egy olyat is, amin együtt vagyunk. Ezen a helyen. Teljesen mindegy, hogy tökéletes-e a háttér, hogy belelóg-e a cigánykerekező kislány, hogy mennyire nézünk ki jól rajta, és hogy kinek karikás rajta a szeme, vagy csillan be indokolatlanul a kilógó foga.

Ez lesz a kedvenc képem az el nem kattintottakkal együtt.

A kaland folytatódik

Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

Close