Elképzelhető, hogy a jövőben rosszabb ízű lesz a kávénk

Számos tanulmány vizsgálta már, hogy az éghajlatváltozás hogyan károsíthatja a kávébabtermést. Egy 2019-ben közzétett elemzés szerint az ismert kávéfajták hatvan százalékát például a kihalás veszélye fenyegeti. Egy új kutatás most kifejezetten annak járt utána, hogy a globális felmelegedés hogyan hathat a kávé ízére, aromájára és minőségére – sajnos az eredmények nem alakultak valami jól.

A Tufts Egyetem és a Montana Állami Egyetem kutatói által vezetett csoport tagjai hetvenhárom, kávéról megjelent cikkben kerestek mintákat, hogy meghatározzák, mely szempontok befolyásolják a minőséget, és milyen hatással lehetnek a környezeti változások ezekre a tényezőkre.

„Egy csésze nem megfelelő minőségű kávénak nemcsak érzékszervi, hanem gazdasági következményei is vannak. A kávétermelést befolyásoló tényezők hatással vannak a vásárlók érdeklődésére, a kávé árára, és végső soron a kávét termesztő gazdák megélhetésére is – magyarázta Sean Cash közgazdász és professzor, a tanulmány vezető szerzője. – Ha meg tudjuk érteni ezeknek a változásoknak a folyamatát, akkor segíthetünk a gazdáknak és a többi érdekelt félnek abban, hogy jobban irányíthassák a kávétermesztést a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokkal szemben.”

A kutatók szerint két tényező befolyásolja leginkább a kávé minőségét. A nagyobb tengerszint feletti magasság jobb ízű és aromájú kávét eredményez, a túl sok napfény ellenben a minőség csökkenéséhez vezet.

Előbbire masszív hatást gyakorol a globális felmelegedés. A nagyobb tengerszint feletti magasság hűvösebb hőmérséklettel jár együtt, ami lassabb érést jelent. A kávé minőségének sérülékenysége az alacsonyabb tengerszint feletti területeken pedig megmutatja, mi történhet a jövőben a kávé minőségével a hőmérséklet-emelkedés hatására.

A napfénynek való kitettség szerencsére kezelhető problémának tűnik; különféle árnyékolási technikákkal és a lombozat alakításával egyszerűbben kivitelezhető stratégia, mint mondjuk a gazdaságok áthelyezése.

A tanulmány konklúziója szerint tehát több munkára és konkrét lépésekre van szükség ahhoz, hogy a kávénk íze a jövőben is rendben legyen.

Hideg reggelek, napsütéses délutánok, fagyos esték – ezek jellemzik mostanában a mindennapjainkat. Ezekhez pedig tökéletes választás lehet egy fűszeres, krémes, forró kávé. Mutatunk három olyan egyszerű receptet, amelyekkel percek alatt a legjobb kávézók hangulatát tudjuk megidézni otthon.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay, Getty Images)

jövő | kávébab | globális | termés | felmelegedés | íz

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom