Kávézz úgy, mint az olaszok!

Olaszországban hatalmas kultúrája van a kávézásnak, ráadásul a tradicionális kávéfogyasztási hagyományok ott élnek a legélénkebben. Nem véletlen, hiszen Itáliához köthető az első eszpresszógép, ott készültek az első olyan tejeskávé-változatok, amelyeket világszerte fogyasztunk, és ikonikus márkáknak is az otthona. A mindenféle ízesített kávé és a fancy vonal igazi szentségtörésnek számít, és abból is vérre menő viták vannak, hogy melyik napszakban mit illik fogyasztani.

Ha először rendelünk kávét Olaszországban, könnyen úgy érezhetjük, beavatottá váltunk. Fontos azonban, hogy a növényi tejes, tejszínhabos, vaníliás latte helyett jól válasszuk meg azt a tradicionális kávéfajtát, amit fogyasztani kívánunk! A legtöbb olasz kávérendelés egyetlen szó kimondásával történik:

  • macchiato – egy eszpresszó kávé pár csepp tejjel
  • americano – egy eszpresszó, amelyhez forró vizet adnak, így egy kicsit hosszabb és gyengébb lesz
  • cappuccino – egy eszpresszó, amelyet meleg, habos tejjel öntenek fel

Olaszországban nincs méretkülönbség, nem lehet kicsi vagy nagy kávét kérni. A hagyományos cappuccino 180 milliliteres csészében érkezik, és inkább meleg, mint forró. A tejeskávé rendelésekor viszont különösen oda kell figyelni, ugyanis a "latte" szó olaszul tejet jelent, ha ezt kérünk, ezt is kapunk. Ezzel szemben a "caffè latte" egy pohár meleg tej, pár csepp kávéval.

Az olaszok nem szoktak órákig a kávézókban lógni. A kávészünetet "una pausa" (szünet) néven ismerik, és tényleg annyi ideig tart, amíg esznek pár falat süteményt, isznak néhány korty kávét, és röviden megvitatják a legújabb botrányokat a baristával.

A cappuccinót reggel fogyasztják, a nap többi időszakában az erős, rövidebb kávéké a főszerep.

A caffè corretto egy eszpresszó, amelyet korrigálnak egy kevés grappával, és a nap folyamán bármikor szívesen fogyasztják. A doppio a dupla eszpresszó, tökéletesen elfogadható a rendelése, ha másnaposak vagy alváshiányosak vagyunk. A ristretto egy rövid eszpresszó, ami ugyanolyan erős, csak kevesebb vízzel készül. A bicerin pedig Torino különleges kávés itala, amelyet már legalább kétszáz éve fogyasztanak. A rétegelt ital eszpresszóból, forró csokoládéból és tejből áll, a marocchino pedig az eszpresszó, a kakaópor és a tejhab keveréke.

A bárokban a kávét gyakran egy kis pohár vízzel tálalják; állítólag először a vizet kell meginni, hiszen így a szájpadlás megtisztul, és a kávé ízei még jobban érezhetővé válnak. Az olaszok gyakorlatilag bármikor, bárhol tudnak inni egy kávét, nem kirívó az sem, ha napi hét-nyolc lecsúszik. Semmiképpen sem szabad azonban belemenni abba a vitába, hogy melyik városban találhatók a legjobb kávézók, abból ugyanis könnyen polgárháború robbanhat ki.

Inkább egyszerűen vegyük az irányt Torino vagy Trieszt felé mindenféle magyarázat nélkül!

Az étkezés nemcsak létszükséglet az olaszok számára, hanem rituálé is. Az első eszpresszótól az utolsó digestivóig mindenre odafigyelnek. Életstílusukat azonban bárki ellesheti.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Getty Images)

kávézás | latte | kávé | cappucino | eszpresszo | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom