Tovább bővül a Müpa 2023/24-es évadának könnyűzenei kínálata: a brit dalszerző-énekes, Benjamin Clementine csatlakozik a nemzetközi világsztárok – Elvis Costello, Ludovico Einaudi, Tommy Emmanuel és Hania Rani – névsorához, míg a műfaj hazai képviselői gyakorlatilag egymásnak adják majd a színpadot a már most telt házas koncerteken.
Majd tíz évvel első magyarországi fellépése után tavaly megjelent harmadik albumának anyagával, egy magyar vonóskvintett kíséretében tér vissza Budapestre Benjamin Clementine.
Az And I Have Been a korábbi két lemezhez képest könnyedebbre sikerült – legalábbis a debütáló At Least for Now önéletrajzi ihletésű melodramatikájához vagy a 2017-es, a menekültválságra rávilágító avantgárd konceptalbumához, az I Tell a Flyhoz képest. Természetesen ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy habos, cukorpopos slágereket kapunk; a teljes egészében Clementine által írt, hangszerelt és feljátszott album zeneileg kiegyensúlyozottabb és finomabb hangvezetésű, miközben költői érzékenységű szövegei, az élet gazdag szövevényességeiről szóló dalai a korábbiakhoz hasonlóan ellenállnak a kategorizálásnak.
Október 30-i koncertjén egy magyar vonósötös kíséri majd.
Míg 2014-ben szólóban jött, szeptember 30-i koncertjére régi zenésztársa, Steve Nieve társaságában érkezik Elvis Costello, aki az európai turnét felvezető sajtótájékoztatóján azt mondta, imádott a magyar fővárosban zenélni, és ígéri, hogy „ennek a show-nak lesz a legnagyobb dinamikai íve, amit valaha csináltunk”. Ahogyan a jazz és az elektronika hangjait mesterien kombináló lengyel zeneszerző-zongorista, Hania Rani, úgy a filmzenéivel világhírnevet szerző olasz zongorista, Ludovico Einaudi koncertjére is szinte azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók, pedig utóbbi még duplázik is.
Annak is iparkodnia kell, aki az ausztrál gitárvirtuóz, Tommy Emmanuel híres tízujjas pengetési technikáját szeretné élőben látni, mert a december 4-i koncertre vészesen fogynak a jegyek.
A magyar zenekarok életében saját bevallásuk szerint is mindig kiemelkedő fontosságú esemény egy müpás fellépés, ennek megfelelően igyekeznek valami egyedivel – különleges hangszerelés, vendégelőadók, extra látványvilág – készülni. A rajongók pedig ennek megfelelően kapnak is a vissza nem térő alkalmon.
Négy különböző szettből álló koncerttel és több mint tucatnyi, a 2020-as évek új hangjaival és a közösség korábbi meghatározó zenészével ünnepli fennállásának tizenöt évét Magyarország kedvenc improvizációs koncertsorozata, a Random Trip. A Lóci játszik pedig olyan koncertet ad, amilyenre korábban soha nem volt lehetősége, de titokban mindig is vágyott.
Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb hazai zenekara, a Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett közös projektje során egyedi vízióban elevenednek meg a dalok, Szakács Gergő pedig a telt házas hangversenyteremben mutatja be új, Rajzolt zajok című albumát.
Szintén új lemezzel érkeznek a Lázár tesók, akiknek a nagy érdeklődésre való tekintettel azonnal meg is kellett duplázniuk az Eső előtt című korong anyagát bemutató koncertet.
Benjamin Clementine | program | Tommy Emmanuel | ősz | hania raniEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!