A szemünk előtt íródik újra az andalúziai Osuna története

Több mint kétezer éves pun nekropolisz romjaira bukkantak Andalúziában csatornázási munkák közben.

Az andalúziai Osuna városában csatornázási munkák közben bukkantak egy feltehetően időszámításunk előtt ötödik-negyedik században használt pun nekropolisz romjaira.

Andalúzia egyik ékköve a granadai Alhambra

A helyszínen kezdett ásatások eddig nyolc mészkőboltozatos földalatti sírkamrát tártak fel, valamint lépcsőket és egy átriumot, amelyek a feltételezések szerint magasrangú személyek temetkezési helyeként szolgáltak.

Egy andalúziai falu, Frigiliana

Rosario Andújar polgármester a sajtónak arról számolt be, hogy

a felfedezés megváltoztat mindent, amit eddig a város történetéről tudtak,

de fordulópontot jelent abból a szempontból is, hogy korábban kizárólag a tengerpart mentén bukkantak hasonló leletre, a szárazföld belsejében még nem.

Andalúzia fővárosa, Sevilla

A 18 ezer lakosú város római kori eredete ismert, számos épületet tártak fel ebből az időszakból, például egy római színházat, amelynek közelében most előkerültek a korábbi érából származó leletek.
A Sevillától 86 kilométerre fekvő Osuna közismertségéhez hozzájárult, hogy itt forgatták a Trónok Harca ötödik évadának egyes jeleneteit.

És ha már Andalúzia:

Észre sem veszed, úgy magával ragad Andalúzia

Látványos utazás Sierra Nevada hegycsúcsaitól egészen a napos Costa del Solig.

(Forrás: MTI)

sevilla | ásatások | spanyolország | város | Európa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom