Megtartották az éttermi szakma Oscarját, ahol minden évben több mint ezer szakértő jön össze, hogy megünnepelje a világ legjobb fine dining éttermeit.
A 2023-as ceremónia házigazdája a spanyolországi Valencia volt, a világ ötven legjobb helye közé öt kontinens huszonnégy országa került be.
Az idei győztes a perui Limában működő Central lett.
Az éttermet úgy jellemezték, mint egy olyan helyet, "ahol a vendégek tizenöt különböző perui ökoszisztémán keresztül élvezhetik a gasztroutazást, méghozzá a tengerszint feletti magasság szerint kategorizálva – a Csendes-óceán alatti tizenöt métertől kezdve egészen az Andok 4200 méteres magasságáig".
A lista második helyezettje a barcelonai Disfrutar nevű kísérleti, tenger gyümölcseire építő étterem, míg a harmadik a madridi Diverxo, egy bolondos high-end hely.
A 2023-as diadal azt jelenti, hogy a Central a következő években nem vehet részt a versenyben, viszont olyan exkluzív klubhoz csatlakozik a korábbi győzteseket követve a "Best of the Best" kategóriában, mint a koppenhágai Noma és a New York-i Eleven Madison Park.
A Central az első dél-amerikai hely, amely aranyérmet szerzett, plusz egyébként Lima városának általában véve is nagy estéje volt: a perui fővárosból négy étterem is bekerült a legjobb ötvenbe, ilyet pedig egy város sem képes felmutatni. Spanyolország is szépen teljesített, hat étterme került fel az ötvenes listára.
A top 50 így fest:
- Central (Lima, Peru)
- Disfrutar (Barcelona, Spanyolország)
- Diverxo (Madrid, Spanyolország)
- Asador Etxebarri (Atxondo, Spanyolország)
- Alchemist (Koppenhága, Dánia)
- Maido (Lima, Peru)
- Lido 84 (Gardone Riviera, Olaszország)
- Atomix (New York, USA)
- Quintonil (Mexikóváros, Mexikó)
- Table by Bruno Verjus (Párizs, Franciaország)
- Trèsind Studio (Dubaj, Egyesült Arab Emírségek)
- A Casa do Porco (São Paulo, Brazília)
- Pujol (Mexikóváros, Mexikó)
- Odette (Szingapúr)
- Le Du (Bangkok, Thaiföld)
- Reale (Castel di Sangro, Olaszország)
- Gaggan Anand (Bangkok, Thaiföld)
- Steirereck (Bécs, Ausztria)
- Don Julio (Buenos Aires, Argentína)
- Quique Dacosta (Dánia, Spanyolország)
- Den (Tokió, Japán)
- Elkano (Getaria, Spanyolország)
- Kol (London, Egyesült Királyság)
- Septime (Párizs, Franciaország)
- Belcanto (Lisszabon, Portugália)
- Schloss Schauenstein (Fürstenau, Svájc)
- Florilège (Tokió, Japán)
- Kjolle (Lima, Peru)
- Boragó (Santiago, Chile)
- Frantzén (Stockholm, Svédország)
- Mugaritz (San Sebastian, Spanyolország)
- Hiša Franko (Kobarid, Szlovénia)
- El Chato (Bogotá, Kolumbia)
- Uliassi (Senigallia, Olaszország)
- Ikoyi (London, Egyesült Királyság)
- Plénitude (Párizs, Franciaország)
- Sézanne (Tokió, Japán)
- The Clove Club (London, Anglia)
- The Jane (Antwerpen, Belgium)
- Restaurant Tim Raue (Berlin, Németország)
- Le Calandre (Rubano, Olaszország)
- Piazza Duomo (Alba, Olaszország)
- Leo (Bogotá, Kolumbia)
- Le Bernardin (New York, USA)
- Nobelhart & Schmutzig (Berlin, Németország)
- Orfali Bros (Dubaj, Egyesült Arab Emírségek)
- Mayta (Lima, Peru)
- La Grenouillère (La Madelaine-sous-Montreuil, Franciaország)
- Új: Rosetta (Mexikóváros, Mexikó)
- The Chairman (Hongkong)
A teljes listáról a World's 50 Best Restaurants hivatalos weboldalán lehet bővebben olvasni.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, illusztrációk)
peru | lista | lima | világ | legjobb | rangsor
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!