Nagyon messzire kellene utaznunk, ha a világ jelenlegi legjobb éttermében ennénk valamit

Megtartották az éttermi szakma Oscarját, ahol minden évben több mint ezer szakértő jön össze, hogy megünnepelje a világ legjobb fine dining éttermeit.

A 2023-as ceremónia házigazdája a spanyolországi Valencia volt, a világ ötven legjobb helye közé öt kontinens huszonnégy országa került be.

Az idei győztes a perui Limában működő Central lett.

Az éttermet úgy jellemezték, mint egy olyan helyet, "ahol a vendégek tizenöt különböző perui ökoszisztémán keresztül élvezhetik a gasztroutazást, méghozzá a tengerszint feletti magasság szerint kategorizálva – a Csendes-óceán alatti tizenöt métertől kezdve egészen az Andok 4200 méteres magasságáig".

A lista második helyezettje a barcelonai Disfrutar nevű kísérleti, tenger gyümölcseire építő étterem, míg a harmadik a madridi Diverxo, egy bolondos high-end hely.

A 2023-as diadal azt jelenti, hogy a Central a következő években nem vehet részt a versenyben, viszont olyan exkluzív klubhoz csatlakozik a korábbi győzteseket követve a "Best of the Best" kategóriában, mint a koppenhágai Noma és a New York-i Eleven Madison Park.

A Central az első dél-amerikai hely, amely aranyérmet szerzett, plusz egyébként Lima városának általában véve is nagy estéje volt: a perui fővárosból négy étterem is bekerült a legjobb ötvenbe, ilyet pedig egy város sem képes felmutatni. Spanyolország is szépen teljesített, hat étterme került fel az ötvenes listára.

A top 50 így fest:

  • Central (Lima, Peru)
  • Disfrutar (Barcelona, Spanyolország)
  • Diverxo (Madrid, Spanyolország)
  • Asador Etxebarri (Atxondo, Spanyolország)
  • Alchemist (Koppenhága, Dánia)
  • Maido (Lima, Peru)
  • Lido 84 (Gardone Riviera, Olaszország)
  • Atomix (New York, USA)
  • Quintonil (Mexikóváros, Mexikó)
  • Table by Bruno Verjus (Párizs, Franciaország)
  • Trèsind Studio (Dubaj, Egyesült Arab Emírségek)
  • A Casa do Porco (São Paulo, Brazília)
  • Pujol (Mexikóváros, Mexikó)
  • Odette (Szingapúr)
  • Le Du (Bangkok, Thaiföld)
  • Reale (Castel di Sangro, Olaszország)
  • Gaggan Anand (Bangkok, Thaiföld)
  • Steirereck (Bécs, Ausztria)
  • Don Julio (Buenos Aires, Argentína)
  • Quique Dacosta (Dánia, Spanyolország)
  • Den (Tokió, Japán)
  • Elkano (Getaria, Spanyolország)
  • Kol (London, Egyesült Királyság)
  • Septime (Párizs, Franciaország)
  • Belcanto (Lisszabon, Portugália)
  • Schloss Schauenstein (Fürstenau, Svájc)
  • Florilège (Tokió, Japán)
  • Kjolle (Lima, Peru)
  • Boragó (Santiago, Chile)
  • Frantzén (Stockholm, Svédország)
  • Mugaritz (San Sebastian, Spanyolország)
  • Hiša Franko (Kobarid, Szlovénia)
  • El Chato (Bogotá, Kolumbia)
  • Uliassi (Senigallia, Olaszország)
  • Ikoyi (London, Egyesült Királyság)
  • Plénitude (Párizs, Franciaország)
  • Sézanne (Tokió, Japán)
  • The Clove Club (London, Anglia)
  • The Jane (Antwerpen, Belgium)
  • Restaurant Tim Raue (Berlin, Németország)
  • Le Calandre (Rubano, Olaszország)
  • Piazza Duomo (Alba, Olaszország)
  • Leo (Bogotá, Kolumbia)
  • Le Bernardin (New York, USA)
  • Nobelhart & Schmutzig (Berlin, Németország)
  • Orfali Bros (Dubaj, Egyesült Arab Emírségek)
  • Mayta (Lima, Peru)
  • La Grenouillère (La Madelaine-sous-Montreuil, Franciaország)
  • Új: Rosetta (Mexikóváros, Mexikó)
  • The Chairman (Hongkong)

A teljes listáról a World's 50 Best Restaurants hivatalos weboldalán lehet bővebben olvasni.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, illusztrációk)

világ | peru | lima | lista | éttermei

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom