Ez a parányi, teljesen ismeretlen északi város lett a világ legszebb városa

Azt gondolnánk, hogy mondjuk egy Firenze, Párizs vagy Kiotó-szintű város kapná a világ legszebbje címet, így egészen meglepő, hogy egy abszolút ismeretlen észak-angliai város a nyertes. Az oka pedig még meglepőbb.

A Timeout számolt be róla, hogy megválasztották a világ legszebb városát, ami nem más, mint a közel nyolcvanezer lelkes, észak-angliai Chester. Hogy miért? Igazából mi át is neveznénk a legszebb titulust a legszabályosabbra/legtökéletesebbre, ugyanis Chester azért kapta ezt a kitüntető címet, mivel ebben a városban valósul meg legmagasabb százalékban az aranymetszés (golden ratio) elve a világon.

Az Online Mortgage Advisor kutatói rangsorolták a világ legelbűvölőbb városait úgy, hogy a Google Street View-n vizsgálták utcák százait és épületek ezreit szerte a világban az aranymetszés szempontjai szerint. A kutatók kiszámították az egyes épületek sarkainak távolságát és kiszámolták a legrövidebb és leghosszabb oldalak arányait, hogy végül kijöjjön a leginkább aranymetszést alkalmazó város.

Chester városképe 1880-ban
Chester 1895-ben

Chester városa 83,7 százalékkal megnyerte az aranymetszés-versenyt, beelőzve a 83,3 százalékos Velencét és a harmadikként dobogóra álló, 83 százalékos Londont. Negyedik lett 82,9 százalékkal Belfast, 82 százalékkal pedig ötödik Róma.

Az aranymetszés vagy aranyarány az az arányosság, amely a természetben (például virágok vagy épp csigavázak formájában) és művészetben (ókori épületektől da Vinci művészetén át Le Corbusier épületeiig számtalan helyen) is gyakran megjelenik és a természetes esztétikai tökéletességgel szokták azonosítani.

(Forrás: Timeout, Wikipédia, fotók: Wikipédia)

város | aranyarány | világ legszebb városa | golden ratio | aranymetszés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom