Írország bevezeti azt, amiről a magyar művészek csak álmodhatnak

Több mint kétezer író, festő és zenész igényelhet támogatást a következő három évben.

A művészek egy része világszerte évszázadok óta küzd a számlák befizetésével, a kevésbé jómódúak igen nehezen tudnak csak előrejutni karrierjük kezdetén. Az Írországban alkotóknak viszont szerencséjük van, ugyanis az ír kormány bejelentette, hogy alapjövedelmet biztosít a művészeknek, hogy magasabb szinten űzhessék a mesterségüket.

A támogatás heti 325 eurót (120 ezer forintot) jelent, és három éven keresztül kétezer művész számára lesz elérhető.

„Írország művészete és kultúrája, annak minden különlegességével és sokszínűségével együtt identitásunk forrását jelenti. A művészeti alapjövedelem egyedülálló lehetőség számunkra, hogy támogassuk művészeinket és alkotóinkat, illetve biztosítsuk, hogy a művészet a jövőben is virágozzon” – mondta Micheál Martin ír miniszterelnök.

A rendszer célja, hogy "kezelje a művészeti munka időszakos és gyakran projektalapú jellegével járó jövedelmi instabilitást", ami elég átgondolt megoldása lehet azoknak a problémáknak, melyekkel a művészek már régóta szembesülnek. A programra összesen 25 millió eurót különítettek el.

A pályázat nem versenyalapú, vagyis a munka minősége nem számít. És mivel kísérleti projektről van szó, a program siker esetén tovább bővíthető. A kedvezményezetteket május 12-én véletlenszerűen választják ki.

Hallottál már az NFT-ről? Ha nem, akkor most érdemes lesz meghallgatnod ezt a podcastet Lukács Violával, az NFT DEB Generative Dimensions egyik szervezőjével.

(Forrás: TimeOut, fotók: Unsplash, Getty Images)

 

pályázat | alapjövedelem | támogatás | írország | művészet

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom