Már a radikális klímacélok teljesítése sem ment meg minket: csak rosszabbodni fog a Föld időjárása

Egy új kutatás szörnyű megállapításokat tett, melyek szerint általánossá válhatnak a most tapasztalt, rekordmagas hőhullámok.

Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában, közölte a Luxembourg Times luxemburgi hírportál egy brit tanulmányra hivatkozva.

A klímakutatással foglalkozó brit Met Office Hadley Centre által készített tanulmány szerint a rendkívüli melegek, és az egyre gyakrabban jelentkező hőhullámok kevesebb mint 15 év alatt átlagos nyári hőmérsékletnek fognak számítani.

A rendszeresen jelentkező aszályok és az erdőtüzek szokásossá válnak még akkor is, ha az országok teljesítik a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban meghatározott klímacéljaikat.

Az évszázad végére egy szokványos nyár több mint négy Celsius-fokkal lesz melegebb, mint volt az iparosodás előtt. Ez több mint kétszerese a klímamegállapodás szerinti célértéknek, miszerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 2 Celsius-fok alatt kell tartani, illetve törekedni kell az 1,5 Celsius-fokos maximumra.

Peter Stott, a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) munkatársa szerint a szélsőséges időjárás kockázata, beleértve az erdőtüzeket, az aszályokat és a villámárvizeket, növekedni fog, hacsak nem csökken jelentősen az üvegházhatású gázok kibocsátása. David King, a klímakutatással foglalkozó nemzetközi szakértői csoport (CCAG) elnöke pedig azt közölte:

"a helyzet rosszabbodni fog. Az európai időjárás az előrejelzések szerint szélsőségesebbé válik még annál is, mint amit ezen a nyáron tapasztaltunk."

A klímahelyzet további romlásának okait elemezve King arra figyelmeztetett, hogy az idén mért adatok nem veszik teljes mértékben figyelembe az Északi-sarkvidék instabilitását, amely globális fordulópontot jelent. A jégolvadás ugyanis dominóhatás kiváltva jelentős következményekkel járhat az egész bolygóra nézve, idézte a szakértői csoport elnökét a luxemburgi hírportál.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

klímamegállapodás | felmelegedés | hír | időjárás | globális felmelegedés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom