"Átmentem Las Vegason, mint kés a vajon" – Így járjuk be Amerika vad tájait 78 nap alatt

Nem adta el a cégeit, mert nem voltak neki, és a lottón sem nyert: László némi tartalék és távmunka kombinációjával felfedezte Amerika vad tájait, és csodákat talált a szélcsiszolta sivatagokban.

„Elég pragmatikus döntés volt: imádok túrázni, Európát már kimerítettem, és kerestem egy hatalmas, civilizált területet, amit felfedezhetek. Igen ám, de

bennem száz százalék a felfedezési vágy, viszont százegy százalék a biztonságra törekvés”.

Így aztán az Egyesült Államokra esett a választás, ahová nem kell vízum, ahol jó az infrastruktúra, beszéli a nyelvet, és már a puszta lehetőségtől is mámoros lett két napig. Aztán a fenti ellentmondásból következően elképesztő alapos tervezésbe kezdett, öt hónapon át minden egyes nap három-öt órát foglalkozott az úttal, még a benzinkutakat is bejelölte a térképén, és azt is tudta, mikor mit vesz majd a Walmartban.

Főként a természet vonzotta, kisebb részben meg a technikai érdeklődése, így hozott össze egy elég komoly túrát:

hetvennyolc nap alatt huszonötezer kilométert vezetett,

az út döntő többségében az ezerarcú sivatagokat járta, és sokszor olyan tájakra tévedt, ahol még a cserzett bőrű indián sem jár.

Járt gyárlátogatáson a Pentagonban („gondoltam, rá kell kérdezni, és kiderült, hogy van ilyen”), eljutott a Forrest Gump pointra („ide még biztosan visszatérek”), írt egy blogot, amelynek egy-egy posztja önálló fejezetként is simán megállja a helyét, közben persze helyt állt az Instán és a Facebookon is. De éppen azért, mert az egzotikus állatoktól hemzsegő arizonai éjszaka vagy a pszichothrillerré váló misztikus kaliforniai út leírása külön fejezet lehetne, mi most zanzásítjuk az élményeket.

Így hasít tehát egy hétköznapi hős az USA-ban bármiféle segítség vagy kapcsolat nélkül, ellenben mozgássérültként, ami „sok szívás alapja volt, jó pár dolgot megnehezített, de legalább előnyt nem okozott”.

Halló, itt Washington

A túra Washington DC-ből indult, onnan fedezte fel az országot egy bérelt autó és napi nyolc dollár kalóriapénz segítségével. Tíz kilót fogyott, de szerencséjére a sivatagban nem igazán éhezett meg napközben, amikor pedig igen, segített rajta a csavargók levese, a hobo soup.

Még egy gyerekkori álma is valóra vált, amikor meglátta az Apollo-programban használt Saturn V holdrakétát. A több mint száztíz méter magas szerkezet mellett „döbbentem rá, mitől olyan nagy az amik arca: egyszerűen mert nagy dolgokat képesek véghez vinni, sokszor olyasmit, amire rajtuk kívül talán két-három nemzet képes.”

Elakadt a lélegzete a Kapcsolat című film valós helyszínén, és a Blackbird Airpark ritka felderítő repülőgépein is.

Persze teljesen váratlan meglepetések is érték. Egy lyukas délutánon kitért a Needles Overlookhoz, ami lényegében egy kilátó egy óriási sziklapad peremén. Csakhogy odafelé menet ebből semmi nem látszik, csak ment az autóval, mint rendesen a sivatagban, majd egyszer csak jött egy parkoló.

„Nem is értettem, mi látnivaló van itt. Aztán felmentem néhány lépcsőfokot, és

megszűnt alattam a világ, egy befoghatatlanul széles területen nem volt alattam semmi, de tényleg semmi.

Mintha életre kelt volna Stephen King regénye, ahol a Langolierek megeszik a világot. Gondoltam, talán már zombitámadás érte Amerikát, csak én még nem tudok róla itt a semmi közepén.”

Fél óra telt két fénykép közt, úgy ült ott, próbálva feldolgozni a hatást. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy még korlát sem hangsúlyozta a kilátójelleget (ami egykor volt, lefűrészelték), szó szerint csak ült a semmiben.

Persze örökre nem maradt ott, lement, és folytatta útját valamelyik hostja vagy a következő kemping felé. Merthogy tagja egy nemzetközi szervezetnek, amelynek tagjai (ha nem is ez a szervezet célja, de) térítésmentesen lakhatnak a többieknél, az út mintegy harmadában ilyen hostoknál lakott, sokszor jó adag hamuba sült pogácsával engedték útnak, így tarthatta a túra összköltségét hétezer dollár alatt. Másfelől viszonzásképpen tucatnyi amerikai otthonban először ehettek életükben gulyást, paprikást krumplit vagy amihez épp volt hozzávaló.

Élményeket akart, azokban pedig bőven volt része. Megesett, hogy a sivatag közepén kellett volna neki néhány doboz. Elég volt szólnia a kempingben, addig adták kézről kézre, míg végül tízen dolgoztak az ügyön, és végül egy felújítás alatt lévő benzinkút kulcsát a közeli kisvárosból előkerítve kapott is dobozokat.

„Ha valamire tényleg szükséged van a középnyugaton, mire körbenézel, a világot kifordítják a sarkaiból, hogy segíthessenek.”

Akadt rémisztő kaland is, a Halál Völgyében valahogyan kizárta magát a kocsiból, ötvenfokos melegben egyedül maradt a sivatag közepén. Fél másodperc alatt átfutott rajta, hogyan oldhatná meg a helyzetet, de nem sok biztatót talált.

Hőség van, víz nincs, térerő nincs, árnyék nincs, segítség nincs. Elkezdte rázogatni a kilincseket, mígnem a jobb hátsó ajtó kinyílt – egy póló egyik ujja lelógott az ülésről, ezért nem záródott rendesen az ajtó.

Máskor nyugisabb körülmények között élvezte a természet hatalmasságát és változatosságát. A fenti hegyet látva azon tűnődött, hogy „ha indián vagyok ötszáz évvel ezelőtt, mint gondolok, kik rajzolták-faragták ezeket? Hát persze, hogy az istenek, ember ilyet nem képes alkotni.”

Tipikus once in a lifetime kaland, mondanánk, ha nem tudnánk, hogy megint visszatért az Államokba...

Ez is érdekelhet:

sziklás hegység | egyesült államok | amerikai egyesült államok | las vegas | autóbérlés