Hány, de hány amerikai dalszövegből vagy filmből ismerjük azt a képsort, amikor a főszereplő az addigi életét maga mögött hagyva összepakolja a holmiját, becuccol egy frissen vásárolt lakóautóba, majd a gázpedált tövig nyomva átadja magát a szabadság érzésének. Ezt csinálta meg egy honfitársunk az elmúlt nyáron, bebizonyítva, hogy egy ilyen, életre szóló kalandot Magyarországról indulva sem lehetetlen összehozni. Elmeséli, milyen volt.
– "A legtöbb embernek megvan a kedvenc helye a nagyvilágban, nekem egy hegyikerékpár-verseny óta az Egyesült Államok az. Azonnal beleszerettem, amikor először ott jártam. Sokat autóztam Európában afféle nomád üzemmódban, és régóta szerettem volna egy lakóautós tripet bevállalni a tengerentúlon. Tavaly nyárra állt össze minden az életemben, így belevágtam" – kezdi élete túrájának történetét a cégei eladása után szabaddá vált János.
Esetében minden másodpercre és centiméterre kiszámolt felkészülésről nem beszélhettünk, egyrészt mert a rengeteg utazás miatt mindig élesre van állítva az állandó felszerelése, másrészt az Amerikába szóló repjegyet egy gyors döntéssel egy pénteki napon vette meg, hogy aztán a következő hét keddjén már az óceán fölött repülve szemezgessen a fedélzeti filmkínálatból.
Vadnyugati bázisának az arizonai Phoenixet jelölte meg, ahol barátai élnek – ők segítettek a kinti cirkáláshoz megvásárolt tizenhét éves Chevy Express 1500-as belakásában. Az autó minimális átalakítást igényelt, mindössze egy matracot kellett a helyére igazgatnia néhány doboz, kisebb tárolók és a kerékpároknak kialakított hely társaságban.
A járgány egyébként az ilyen road tripekre lett kitalálva, hiszen egy gombnyomással ággyá lehetett átalakítani a hátsó ülését.
A meghatározott útiterv nélküli csavargás két hónapig tartott. Amolyan sarokpontokat jelölt ki magának, melyeket mindenképpen érinteni akart.
A startmezőt ugye Phoenix jelentette, onnan kelet felé tendált Colorado, majd Salt Lake City irányába – ott csatlakozott hozzá a barátnője, hogy onnantól kezdve kettesben gyűjtsenek közös élményeket.
Onnan a mitikus Jasper Nemzeti Park felé kalandoztak, aztán vérbeli bringafanatikusként a hegyikerékpárosok (és télen a sízők) paradicsomának számító Whistlert húzták ki a bakancslistájukról, végül Kalifornián át visszanyargaltak Phoenixbe, útközben érintve a lehető legtöbb nemzeti parkot és természeti csodát.
"Egész nap tekertem, túráztam, vagy vezettem, szerencsére szinte végig nagyszerű időben. Sehol a világon nem éreztem magam ennyire szabadnak, mint ebben a környezetben."
Ami valóban megkapó lehetett, ezért János nem nagyon tud kiemelni egyet a temérdek látnivalóból, mert minden napot csodaként élt meg. Azért megpróbálja: – "A leghíresebb bringás helyet fejből vágtam, tehát a coloradói ösvények vagy a kanadai útvonalak nem ismeretlenként zúdultak elém. Whistler csodálatos volt, akárcsak a Lake Tahoe Észak-Kaliforniában, melynek környékén talán a legtöbb időt töltöttük. A kerékpáros útvonalaim kisebb részét terveztem csak meg előre, nagyjából negyven százalékát menet közben találtam ki az erre a célra használható applikációk iránymutatásával, illetve több remek tippet kaptam helyiektől, vagy hozzám hasonló utazóktól. Rengeteg infót cseréltünk egymással, hogy merrefelé érdemes bringázni, hol van jó vadkempingezős hely, ilyenek. Igen segítőkész emberekkel ismerkedtem meg, akiknek nagy szerepük volt a spontán útvonal-kialakításomban."
János szállása maga a verda volt, minden éjszakát a meseszép természetben töltött. Tapasztalata szerint odaát viszonylag sokan élnek hasonló módon, köztük ezt az életet és a természet közelségét szerető dúsgazdagok, akik olykor több millió dolláros lakóautó-csodákban pihennek. Találkozott persze a másik véglettel, a fillérekből összetákolt csotrogánnyal szabadon száguldók társaságával is.
A spontaneitás megannyiszor üzembe állított iránytűként terelgette Jánosékat Amerika ismert és felfedezetlen útjai felé.
Próbáltak olyan helyekre eljutni, ahová eddig még nem sikerült, így fordulhatott elő egy-egy random célpontválasztásnál, hogy tiltott területekre tévedtek.
– "A legjobb pillanatok azok voltak, amikor előre nem várt események történtek. Egyszer például belefutottam egy hídba, és nem tudtam elképzelni, hogy ne legyen egy érdekes kanyon alatta, ezért továbbmentem, mígnem egy szögesdróttal elválasztott kanyonban találtam magam. Az angoltudásom finoman fogalmazva sincs anyanyelvi szinten, ezért a tiltótáblákon szereplő szövegek nem feltétlenül adták át a lényegi mondanivalót, úgyhogy sikeresen bemásztam egy olyan területre, ahol alapjáraton száz dollárért visznek körbe az indiánok. Ezt sikerült megspórolnom."
Sajnos vagy inkább szerencsére életveszélyes kalandokba nem keveredett. Nem kopogtatott be a medve az autója ablakán, egy tornádó tölcsére sem kapta fel a biciklijét, és még a kocsija sem hagyta cserben.
Látott azért messziről grizzlyt, illetve egyszer megbolygatta egy nagyobb szélvihar a furgont, de ennél extrémebb helyzetekbe nem került. Járt viszont olyan helyen, amit egyszeri földi halandónak nem ajánlanak: – "Nagyjából húsz-huszonöt napot töltöttem nyeregben, de rengeteget túráztam is. Eljutottam a Grand Canyon aljába, a Colorado folyóhoz, ehhez lefelé és felfelé is kétezer méter szintkülönbséget tettem meg tűző napon, mintegy negyven fokban. Az összesen negyven kilométeres túrát egy átlagembernek maximum a kétharmadáig ajánlják, aki viszont lemegy a kanyon aljára, csupán akkor vállalja be, ha ott is alszik. Erre egyébként táblák figyelmeztetik a túrázót. Én egy nyolc-kilenc órás kissé erőltetett menetben teljesítettem. Aznap kilenc liter folyadékot ittam, és mivel nem tudtam, hogy útközben lesz lehetőség feltölteni a palackomat, ezt magammal is cipeltem. De rúgtam pár öngólt bringán is."
Magyar fülnek kissé szokatlanul hangzik a vadnyugati közbiztonságra jellemző rövidke története, ami persze nem általános érvényű az Államok nyugati partjára. – "A kisvárosokban órákra nyitva hagyhattam az autómat úgy, hogy benne maradt a slusszkulcs. Vagy akár megtehettem volna, hogy ha bemegyek egy mosodába és felteszem töltőre a telefonom, akkor nyugodtan leléphetek egy órára vásárolni, mert mire visszatérek, ugyanott találom, ahová tettem."
János a két hónapból egyet egyedül, egyet a barátnőjével töltött el USA és Kanada legszebb részein, összesen tizenötezer kilométert tett bele a lábaiba hol autóval, hol gyalog, hol pedig bringával. A teljes túra költsége élelemmel, üzemanyaggal, biztosítással, repülőjeggyel karöltve nagyjából annyit tett ki egy főre és egy napra vetítve, mint egy horvátországi nyaralás.
Nem kérdés, megérte.
Ez is érdekelhet:
Wanderlust négy keréken, és egy hashtag, ami 2012-ben született, és azóta minden utazó képzeletét megragadta.
(Fotók: János)
mountain bike | lakóautó | road trip | grand canyon | kanada
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!