Close
#Vanlife, avagy így lett a lakóautós utazásból a legcoolabb mozgalom

#Vanlife, avagy így lett a lakóautós utazásból a legcoolabb mozgalom

Wanderlust négy keréken, avagy miként hódította meg egy 2012-ben született hashtag minden utazó képzeletét.

Ember a hashtag mögött

Foster Huntington 2011-ben a Ralph Laurennél dolgozott dizájnerként New Yorkban, amikor úgy döntött, otthagyja a mókuskereket, és Kaliforniába költözik. Vásárolt egy 1987-es Volkswagen Transporter Syncrót, hogy azzal fedezze fel a kaliforniai partvidéket. Bár az Insta-korszak hajnalán jártunk, az életmódváltásról szóló feedjével Huntington közel egymillió követőt gyűjtött össze. A leggyakoribb hashtagjei a #homeiswhereyouparkit és a #livesimply voltak, illetve még egy, ami később egy globális mozgalmat indított el: #vanlife.

Lovaskocsitól az autókig

Persze nem állítjuk azt, hogy a lakókocsizást 2012-ben találták fel, hiszen tudjuk, a folyamatos újrafelfedezések korában élünk, amikor a koncentrikus körök sugarai egyre kisebbek, az egykori kimúltnak ítélt trendek egyre gyakrabban térnek vissza. A “van” szó első alkalommal 1829-ben jelent meg az amerikai nyelvben, és vászonnal letakart lovaskocsit jelentett. Az autóipar megszületése a kifejezést nem szüntette meg, hanem átalakította, és ezzel a szóval kezdték jelölni a kisteherautókat. A hatvanas években már a lakókocsikra is alkalmazták, s Amerikában ez az évtized volt a #vanlife aranykora, noha ekkor ezt a hastag olyasmi volt, amit még Philip K Dick- vagy Isaac Asimov-kaliberű scifi-szerzők sem voltak képesek megálmodni.

Szörftől a hippikig

A mai poszt-hipszter trend egyértelmű előzményét a kaliforniai szörf szubkultúra tagjai, majd később a hippi mozgalom emelte cool státuszú entitássá. Az ötvenes években a San Francisco és Los Angeles közötti partvidéket járó fiatalság közlekedett le a strandokra éppen hogy működő járgányokkal (lásd, illetve hallgasd Jan & Dean Surf City című klasszikusának második sorát). A célra személyautók nem feleltek meg, hiszen nem fértek volna el benne a szörfdeszkák, nem is beszélve a longboardokról.

A hatvanas években a Vietnam és a polgárjogi mozgalmak által előidézett szeizmikus mozgásokat a fiatalság lakóautókban közlekedve/élve trippelte át, a hippi mozgalom nem hivatalos járművévé pedig a manapság is legmenőbbnek számító műfajautó, a Volkswagen Transporter – meg úgy általában a tetszőleges márkájú kisbuszok – számítottak. A döntés mögött praktikus okok álltak: az autó relatíve olcsó volt, sokan belefértek, így az utazás költségei osztódtak, és aludni is lehetett benne. Ugyanakkor ahhoz sem férhet kétség, hogy a lakóautó ezekben az években vált a szabadság és a társadalmi kötöttségekre fittyet hányó attitűd és életmód szimbólumává.

Aki kisbuszban járja az országutakat, az szabad, cool, és megfejtett valamit ebből az életnek nevezett misztériumból.

Modern nomádok

A 21. században a #vanlife-nak persze nem sok köze van magához a járműhöz. Elég végigscrollozni az Instán a hashtaghez tartozó fotókon (2,5 millió van belőlük): tábortüzek, vízesések, tájak, az utazás és önfelfedezés különböző pillanatfelvételei, ami inkább egy életmódblogra hasonlít, mint szigorú értelemben vett lakóautós kirándulásra.

A #vanlife egy esztétikai rendszer, egy életstílus, egy globális és kozmopolita mozgalom.

A Roadster hasábjain már találkozhattunk egy magyar lakóautós párossal, Juhász Norbival és Dórival, akik egy saját kezűleg átalakított Peugeot Boxerrel járták be Észak-Afrikát és Dél-Európát. Norbiék szerint a #vanlife-ot választók két nagyobb csoportra oszthatók. Az egyikbe a hozzájuk hasonló, a hétköznapi rutinból kitörve eltérőre vágyó házibarkácsolók tartoznak, a másikba pedig a főként Németországból és Svájcból érkező vagyonos nyugdíjas világjárók, akik a lakóautójuk után kötve húzzák magukkal a kis BMW-t vagy Smartot, amivel bevásárolni indulnak, miután kikötöttek valahol. Találkoztak többek között a teljes családjával európai furgonturnén lévő zenésszel, illetve egy tavasztól őszig autószerelőként robotoló francia férfival is, aki aztán jól megérdemelt három hónapnyi semmittevéssel inkább melegebb éghajlaton tölti a telet.

Mondhatjuk tehát, hogy a lakóautós utazó egyfajta poszt-hipszter jelenség, legfőképpen párosan mozog, minimum két hónapig folyamatosan gyakorolja ezt az életmódot, de lehet, hogy hosszabb ideig, és élményeit nagy valószínűséggel közzéteszi a közösségi médiában.

A piszkos anyagiak

A nagy kérdés természetesen a fenntarthatóság: két hónapra, fél évre az tud kiszakadni, aki annyi tartalékot halmozott fel, hogy ott tud hagyni egy állást, vagy olyan állása van, amit akárhonnan el tud végezni. Utóbbiak közé tartozott Emily King és Corey Smith, akik 2012-től élik a #vanlife életmódot. King webfejlesztői munkát végzett a lakóautós utazás mellett, miközben felépítették a Where’s My Office Now (Hol van most az irodám) Insta-feedet is. Ők is csak több százezer követő után jutottak el oda, hogy brandek megtalálják őket, hogy fizetett posztokban hirdessék a termékeiket, igaz, ez lehetővé tette, hogy otthagyhassák a munkájukat. (Instagramból megélni olyasmi, mint Bitcoinból milliomossá válni: sokan próbálkoznak vele, de keveseknek sikerül.)

El Camino négy keréken

A lakóautós kiszakadás mindenesetre masszívan benne van korunk úgynevezett milennial, és a harminc pluszos generációjának kollektív tudattalanjában, azt is mondhatnánk, hogy ez az új El Camino, ami egy személyre szabott utazás mellett a spirituális feltöltődés ígéretét is magában hordozza.

Akárhogy is, egy lakóautós körutazás sokunk bakancslistáján szerepel előkelő helyen, talán mert tökéletesen megfelel a vegytiszta wanderlust definíciójának: a járt utakat elhagyva, távol a tömegturizmustól, a saját ritmusunkban fedezhetjük fel a világot, ráadásul közben egyfajta belső utazás is történik: az ember jobban megismeri önmagát, esetleg az útitársát, kicsit távolabbról pillanthat rá saját életére, újrafogalmazhat célkitűzéseket, jövőképeket rajzolhat újra. Néha ilyen fontos és távolba mutató dolgok is meghúzódhatnak egy egyszerűnek tűnő hashtag mögött.

Ez is érdekelhet:

Ilyen megcsinálni a tökéletes lakóautós utazást, ami sokunknak csak örök terv marad – Roadster

Nyolc hónapon át egy guruló otthonban élt Dóri és Norbi, akik megcsinálták azt, amiről legtöbbünknek jó esetben csillámporos álmaiban jelennek meg pillanatképek, mert kellő bátorság hiányában nem merünk belevágni. A monoton budapesti mindennapok rutinját feladva otthagyták a biztosat a bizonytalanért, hogy Dél-Európa és Észak-Afrika legszebb helyein állomásozva, önkéntes munkával tartsák fenn magukat, miközben emberekkel, sorsokkal, kultúrákkal ismerkednek meg.

Close