Close
Amikor “Champagne Charlie” bevette Amerikát – A Charles Heidsieck-sztori

Amikor “Champagne Charlie” bevette Amerikát – A Charles Heidsieck-sztori

A királyok itala, az italok királya – mondják a champagne-ról. Amikor a 17. század közepén, a legendás Dom Pérignonnal elindult a franciák pezsgője a világhír felé, még talán maguk sem gondolták, hogy most, több száz évvel később is kiváltság lesz champagne-t inni.

A világ legexkluzívabb partijain és luxusjachtjain szinte elképzelhetetlen, hogy ne champagne-nyal koccintson az elit – ezzel együtt a champagne olyan műfaj, amiért a csillogáson túl is lehet rajongani. Karizmatikus személyiség, könnyen függőséget okoz. És ahogy egyre többet és többet kóstolunk belőle, úgy jutunk el a népszerű kirakatmárkáktól a kifinomultabb, egyedibb, érzékenyebb champagne-házakhoz. Mint amilyen a Charles Heidsieck is.

Charles-Camille Heidsieck huszonkilenc éves korában – az első pincékhez képest meglehetősen későn –, 1851-ben alapította champagne-házát, mégis egyértelmű volt, hogy nem a megszokott úton kíván elindulni – és ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy a családneve mellett keresztnevét is használni kezdte a palackokon.

Charles-Camille hamarosan külföldön kezdte eladni pezsgőjét: először Belgiumban és Angliában, majd 1852-ben az Egyesült Államokban. Ezzel ő lett az első kereskedő, aki saját pezsgőt forgalmazott Amerikában. A tengerentúli bemutatkozás annyira jól sikerült, hogy Charles kisebb szenzációnak számított, az újságok pedig szimplán csak “Champagne Charlie”-ként kezdték emlegetni.

Charles egészen addig járt vissza, amíg az amerikai polgárháború meg nem zavarta a kereskedelmet, őt magát pedig börtönbe nem zárták kémkedés vádjával 1862 júliusában.

Az eset olyan komoly feszültséget gerjesztett Franciaország és Amerika között, hogy a mai napig Heidsieck Incident néven emlegetik. Végül fél évvel később, ’62 novemberében, Lincoln elnök közbenjárásának hála Charles kiszabadult, de betegen tért vissza Franciaországba.

Csak egy szerencsés véletlennek, és egy értékes coloradói birtok eladásának köszönhető, hogy az üzlete végül nem ment csődbe. Olyannyira nem, hogy Charles néhány évvel később, 1867-ben végül megvásárolta azokat a római korból fennmaradt mészkő pincéket – azaz Crayère-eket –, ahol több mint százötven éve érlelődnek a Charles Heidsieck champagne-ok, és amelyek több pincével és ültetvénnyel együtt az UNESCO Világörökség részei.

A kőfejtőkből kialakított érlelőpincék és járatok azóta is tökéletes körülményt biztosítanak a palackoknak: a hőmérséklet még nyáron sem megy tíz fok fölé, és a páratartalom is ideális a pezsgők számára.

A Charles Heidsieck pezsgők ma a legkifinomultabb champagne-ok közé tartoznak, és ennek az a mátrixon kívüli gondolkodás a legfőbb oka, amit már “Charlie” is követett.

A pezsgők a szokatlanul hosszú, háromtól akár tíz évig tartó érlelésnek köszönhetően sokkal gazdagabbak, teltebbek, összetettebbek – és ez ugyanúgy igaz az évjárat nélküli, mint az évjáratos pezsgőkre.

Ez olyannyira kőbe vésett szabály, hogy a pincénél még az alap Brut Réserve pezsgőhöz is 60 cru-ről – azaz nagyon magas minőségű területről – válogatnak pinot noirt, chardonnay-t és pinot meuniert, és az adott évjárat alapborai mellett a házasításban kivételesen magas, negyven százalék a réserve borok aránya, amelyek átlagéletkora tíz év.

A champagne-háznál a legfontosabb szempont „Charles stílusának” megőrzése – és erről 2015 óta az Amerikát, és a Veuve Clicquot-t – az egyik leghíresebb és legnagyobb pezsgőházat – is megjárt borász, Cyril Brun gondoskodik.

Néhány hete, a VinCE Budapesten magával a pezsgőmesterrel kóstolva a 2012-es alapra épülő Charles Heidsieck Brut Réserve Magnumot és a Blanc des Millénaires 2004-es évjáratát – ami közel tíz év után lépett elődje, a kivételes 1995-ös évjárat nyomába –, szerintünk jó úton halad.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Charles Heidsieck)

Close