Nemcsak a pesti rakpartot, hanem az Andrássy utat is megkapják a gyalogosok a hétvégén

Szombaton és vasárnap a pesti rakpart mellett a Kós Károly sétány–Andrássy út–József Attila utca szakaszt is megnyitják a kerékpárral vagy rollerrel közlekedők és a gyalogosok előtt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki közleménye szerint az útszakasz szombat reggel 5 óra és vasárnap este 22 óra között áll nyitva a mozogni vágyók előtt.

Emlékeztettek arra, hogy csütörtökön, a Föld napja alkalmából, ingyen utazhatnak az autóval közlekedők Budapesten a BKK járatain, beleértve a HÉV-járatok budapesti szakaszain is. A lehetőséget azok a gépjármű-tulajdonosok vehetik igénybe, akik a jegyellenőrzés során Magyarországon kiállított érvényes forgalmi engedélyt mutatnak fel az ellenőrzési pontokon vagy a járműveken.

A Föld napja alkalmából a BKK-járatok kijelzőin, Föld napja. Óvjuk jobban! felirat olvasható, és a járműveken hangbemondás arra is felhívja a figyelmet, hogy a Földet és az emberiséget fenyegető klímaváltozást a levegőbe kerülő szén-dioxid, valamint egyéb gázok okozzák.

Budapesten a káros kibocsátások negyedéért az autóforgalom tehető felelőssé, ezért a BKK a környezet védelmére és saját egészségük megóvására buzdítja a rendszeresen autóval közlekedőket.

Közben pedig szombaton nyithatnak a teraszok itthon, és a kijárási tilalom is módosul.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

gyalogosok | budapest | közlekedés | roller | föld napja

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom