Így mesél a Roadsternek Péterfy Bori, Gerendai Károly és még sokan mások a ma 150 éves Budapestről

Egy elképesztő város, amelyhez mindannyiunknak ezer véleménye, érzése, emléke, reménye kapcsolódik. Úgy döntöttünk, hogy az idén, egész pontosan ma 150. születésnapját ünneplő Budapestről beszélgetünk egy varázslatos estén, olyan elképesztően izgalmas emberekkel, akik egész munkásságukkal nagyban formálták és formálják is ezt a hihetetlen várost. 

Kerek asztal, kerek ízek, izgalmas emberek, ízes beszélgetések. A Roadster magazin legújabb cikksorozatában, az Aperitivóban izgalmas egyéniségeket ültetünk egy asztalhoz, hogy finom italok és a Dobrumba isteni ételeinek társaságában fejtsék meg együtt a leginspirálóbb témákat. Az Aperitivo első vacsorájának témája az idén, sőt, egészen pontosan ma százötvenedik születésnapját ünneplő Budapest volt. Sztorik, helyek, arcok, emlékek, remények és vélemények a fővárosról kötetlenül a LAVOR művészeti szalonban Gerendai Károly kultúraszervező, Tombor Zoltán fotográfus, Péterfy Bori színész-rocksztár, Szabó Simon színész-rendező, Molnár S. Szonja galériatulajdonos belsőépítész és Tillinger Zsófi, a Roadster újságírójának tolmácsolásában. 

1. Ha Budapestet el kéne mesélnetek egy külföldinek, mit mondanátok neki? 

Gerendai Károly: Biztos kiemelném, hogy ez egy párját ritkítóan szép város, mind a természeti adottságait, mind pedig az épített örökségét tekintve, kevés ilyet találni a világon. Váó-érzést ad Budapest, amint meglátod, és hozzá szerintem nagyon jó ár-érték arányú város…

Tombor Zoltán: Árban szerintem csak volt…

Gerendai Károly: Nem, szerintem még mindig az. Ráadásul van egy különleges vibrálása és hangulata. Hasonlóan színes és kulturálisan pezsgő nagyvárosok persze vannak, de Budapest belvárosának számomra kifejezetten ódon, a múltat felidéző hangulata van. Néha kicsit túl lepukkant, de gyönyörű épületeket találsz, bármerre indulsz, egy elég nagy kiterjedésű óvárosban, viszont ebben a történelmi közegben egy, a látvánnyal teljesen ellentétes hangulatú, élettel teli, modern, fiatalos pörgést találsz, ami a legtöbb belvárosra nem jellemző kuriózum.

Péterfy Bori: Imádom, hogy mennyire sok különböző területe van! Látod, milyenek a híres részek, persze, de olyan iszonyat jó helyek vannak Budapesten, amiket csak azok ismernek, akik itt laknak. Nekem konkrétan mániám a Gül baba utca környéke, ott volt egy nagy családi lakásunk a Frankel Leóban. Ahogy idősödöm, majdnem minden éjszaka egy-egy régi pesti lakásomba álmodom vissza magamat, meg néha egy-egy elképzelt lakásba és városrészbe is.

Azért szeretem annyira Budapestet, mert mára valami mérhetetlen mennyiségű emlék köt mindenhová. Például a színház miatt, na meg a szerelmek is, amik Pesthez kötnek; már nem tudnék választani, hol legyen egyszer Budapesten emléktáblám!

Szabó Simon: Nem az, hogy hol legyen, hanem inkább, hogy hány legyen! Én Budapestről egy külföldinek egyébként biztos, hogy a gazdag kulturális életet emelném ki. Amiből én csak a mostani harminc évet tapasztalom, de igazából mindig is az volt. Plusz iszonyatosan otthonos és biztonságos város. 

Gerendai Károly: Igen, Budapest kifejezetten jó város közbiztonságot tekintve, az ilyen léptékű világvárosokban nincs ez mindig így. Oké, itt is vannak persze környékek, ahova éjszaka nem szerencsés bekeveredni. 

Tombor Zoltán: Tegnap este nyolckor épp egy Baross utcai rameneshez mentünk, és csak a Leonardo da Vinci–Szigony utca sarkánál találtunk parkolót. Ott valami olyasmit éreztem, mint amit New Yorkban, mikor odaköltöztünk tizenhárom évvel ezelőtt egy brooklyni kúl lakásba: csomó művész lakott a környéken, viszont a feleségemmel valahogy nehéz volt kúlnak érezni ezt a sivárságot.

Szabó Simon: Én viszont imádom, hogy ha bárhol ilyen környékeken bemegyek egy helyre és közvetlenül viselkedem, akkor ők is olyanok lesznek: nem lesz távolságtartás vagy érezhetően nagy társadalmi különbség.

Tillinger Zsófi: Én Budapesten mindig kicsit színészkedek is. Attól függően viselkedek valahogy, hogy melyik kerületben vagyok épp. Például az ötödik kerületben vonulok, a nyolcadik kerületben nagyon praktikus vagyok, mindig épp azt mutatom magamból, ahol járok. A nyolcadik kerület nekem egy kedvenc kerületem egyébként, de nagyon ijesztő, ahogy egyetlen utcával megváltozik teljesen a miliő. 

Péterfy Bori: Apukámnak volt műterme a da Vinciben, nagyon sokat jártunk oda, akkor teljesen másmilyen volt ez a környék. Mikor még sehol nem volt divat, itt már akkor csinált egy külföldi egy pincegalériát, ahol apámék a szobrászhaverokkal ültek.

Szabó Simon: Mikor tizennégy-öt évesen Budapesten bontogattuk a szárnyainkat, szó nélkül elmentünk bárhová gyalog vagy tömegközlekedve éjszaka.

Fogtuk magunkat egy lemezjátszóval és rádióerősítővel, átcipeltük a cuccot a Klinikákra, elmentünk villamossal a Jászkóra, aztán ott csináltunk egy bulit a Balzacban, majd ugyanígy éjjel haza. Otthonunk volt mindig Budapest.

2. Mindenki Budapesten nőtt fel? 

Molnár Szonja: Tősgyökeres budapesti vagyok, és legjobban azt szeretem a városban, hogy minden egy karnyújtásnyira van, bárhova eljuthatok gyalog. Budapestben a sokarcúság is fantasztikus, talán nem véletlenül van itt ennyi filmforgatás: annyi minden lehet Budapest.

Tillinger Zsófi: Minden volt már Budapest, de tényleg. Tokió, Róma, Oroszország…

Tombor Zoli: Berlin nagyon sokszor…

Szabó Simon: Franciaország is…

Gerendai Károly: Amúgy egyik oldalról izgalmas, hogy ilyen karcos, elmúláshangulatú hely Budapest, ami a történelmi filmeknek kiváló díszlet, de néha ez a lepukkantsága nagyon zavaró is tud lenni. Például a bezárt boltsorok, a lefóliázott kirakatokkal végig a körúton. Még a város legforgalmasabb utcái sem tudják eltartani az ottani kisvállalkozókat, ezek a jelenségek viszont számomra siralmasak.

Péterfy Bori: A Rákóczi is szörnyű. Én ezeket mindig kihagyom. 

Tillinger Zsófi: Én néha nem is értem, hogy épült meg ilyen zseniálisan szépre ez a város száz éve meg még régebben, mikor egyes helyeken tizenhét éve nem tudnak egy kátyút betömni. 

Szabó Simon: A Szabadság térnél nőttem fel a Hold utcában, de azt a rohadt tévészékházat azóta nem lehet megcsinálni. Megvette valami féreg egy forintért, felhúzott egy állványt, és azóta ott rohad el az az épület.

Tillinger Zsófi: Nekem ugyanilyen szívfájdalmam a balettintézet. Igen, tudom, hogy most egy komoly hotel lesz belőle, de megmaradhatott volna balettintézetnek az Operával szemben, jöhettek volna külföldről is tanulni.

Péterfy Bori: Nektek egyébként nincs olyan érzésetek, hogy annyi hely van Budapesten, amit megnéznétek közelebbről, de úgy haltok meg, hogy sosem láttátok? 

Szabó Simon: Például azt elhiszitek, hogy a Gellérthegynél, az Orom utcában ott van Budapest fél vízkészlete egy medencében? 

Péterfy Bori: Fú, én ott nagyon sokat csókolóztam. 

Szabó Simon: A vízben? 

Péterfy Bori: Ott, az utcában, oda jártam a József Attilába, és gimi helyett a Villányi összes kocsmáját végigjártuk, hubit ittunk, és berúgva bolyongtunk a Gellérten. 

Tillinger Zsófi: Gellért fürdőbe ki lógott be? 

(Mindenki bólint.)

Szabó Simon: Na és a Szigetre? Akkor kék hajam volt, és narancssárga ruhában álltam az in-kalos előtt, bekamuztam neki, hogy fellépő vagyok, a tag csak így nézett, de aztán beengedett. 

Péterfy Bori: Én is fellépőnek eladva magam lógtam be, amíg még nem léptem fel ténylegesen. 

Gerendai Károly:

Hát, nekem fordított sztorim van: egyszer még engem sem engedtek be a Szigetre.

Tombor Zoli: Biztos azt mondtad, ismered a tulajt, igaz? Mindenki ezt mondja, Károly, jobbat találj ki!

3. És ki hol élt, lakott, nőtt fel Budapesten?

Tombor Zoli: Én ízig-vérig belvárosi vagyok. Jászainál a Balassi–Balaton sarkán voltam kisgyerek, aztán nagyon messzire költöztünk: a Kossuthra. És maradtam is végig ötödik kerületi. Aztán nem tudom, miért, vettem egy lakást Zuglóban, talán azért, mert a Mafilmhez műtermemhez volt közel, és haza lehetett mászni. Most az Egyetem téren lakunk. 

Tillinger Zsófi: Az az egyik kedvenc helyem Budapesten, meg ott a kis utcák. 

Péterfy Bori: Én nagyon belaktam a várost. A Műszaki Egyetem mögött születtem, a mai napig nagyon szeretek a régi erkélyünk alatt elmenni. Onnan hatévesen a Bartók mozi fölé költöztünk a harmadikra, az nagyon menő volt, mert nem kellett kimenni az utcára, hogy moziba menjünk. Tizenhat évesen aztán a Frankel Leó utcai száznegyven négyzetméteres családi lakásban éltünk; a kamaszkorom teljesen ez a környék volt, meg a Műegyetemnél a Libella és a Szkéné. Egészen harmincéves koromig voltam budai úrilány, most a Pozsonyin bérlek lakást. Imádom, a Pozsonyi egy falu, ha lehet, csak a Pozsonyin közlekedek. Ott van az összes elvált Pozsonyi nő, csodás, otthonos élet van ott. Baromira vennék ott egy lakást, de színészgázsiból esélytelen.

Ja, és a pasikról még nem is beszéltem, akiknél laktam a városban, meg azokról a házakról, amikbe sírógörcsig beleszerettem. A Thökölyn például van egy villa, ami előtt mindig azt érzem, mintha éltem volna ott. 

Tillinger Zsófi: Nekem a Városligeti fasornál van egy sárgás villaépület, amibe így szerettem bele, és a Bajzán is volt egy elhagyatott ház, amit imádtam, csak azóta egy lehangoló iroda lett belőle.

Péterfy Bori: Én Budapest-túrára küldenék mindenkit, annyira hihetetlen sztorik vannak, például a védett házakról a Pozsonyi környékén.

Tombor Zoli: Mindig meg tud lepni ez a város. Vannak olyan homlokzatok, amik ötven éve ott vannak, én pedig csak most néztem fel, most láttam meg először. 

Péterfy Bori: És mennyire menő lenne, ha most élő művészeket faragnának be ilyen erkélytartó Atlasznak! 

Szabó Simon: Például tartanék valahol egy kaput, tök jó lenne!

Gerendai Károly: A harmadik kerületben születtem, de utána Kőbányán laktunk pár évig. Utána jött egy gödöllői kitérő, majd aztán tízéves koromtól a Sasadi út környékén telt a gyerekkorom. Miután elég korán, már tizenhat évesen elköltöztem otthonról és saját lakásom csak negyvenéves koromban lett, a kettő között rengeteg albérletem volt. Budaörstől Zuglóig vagy a Tétényi lakóteleptől Soroksárig körbelaktam a várost, de a legjobban a hegyeket szerettem, kipróbáltam a Gellért és a Naphegyet is, most pedig az Orbánhegyen lakunk a tizenkettőben.

Tombor Zoli: Mi most vettünk lakást a Kissvábhegyen, már elkezdtük szétverni. Ötven év után életemben először budai leszek.

Péterfy Bori: Zoli, miért jöttetek haza New Yorkból? 

Tombor Zoli: Sose szerettem New Yorkot, és a mai napig úgy haragszom rá, mint egy nőre, aki megcsalt. De kellett ez a sikerekben és kudarcokban, nélkülözésekben gazdag kilenc év. Mikor mérlegeltük a hazaköltözést, csináltunk egy pro-kontra listát Budapest és New York között, amiben durván nyert Pest. Ha anyanyelvet, fészket, családot, saját orvost, lakást, autót szeretnél, mindenben nyer New Yorkhoz képest.

És az a durva, hogy észre sem veszed Budapesten, hogy mennyire jó is budapestiesen élni, csak akkor, amikor visszatérsz.

Tillinger Zsófi: Budapest szerintem az egyik legélhetőbb város: a léptéke, az emberek, minden. Mikor Londonból hazaköltöztem, én megcsókoltam itt a betont.

Szabó Simon: Nekem a szakmából adódóan is, de úgy egyébként is, az életemben nem fordult meg soha a fejemben, hogy máshol éljek. Annyira eredendő és természetes Budapest. Pont most van ilyen elmenős gondolatom, de túl sok minden köt ide. 

Gerendai Károly: A nagyfiam évek óta Hollandiában él, a lányom pedig külföldi egyetemeket nézeget. Nagyon furcsa ezt megélnem, mert bennem sosem merült fel, hogy hosszabb időre is elmenjek az országból. Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de nemcsak kultúraszervezőként, hanem vállalkozóként is csupa olyan dolgot próbáltam csinálni, amivel vonzóbbá és élhetőbbé próbáltam tenni Budapestet. Nem tartom jó visszaigazolásnak, ha még a saját gyerekeim sem akarják élvezni…

Szabó Simon: Nekem a legtávolabbi pont, ahova eljutottam életvitelszerűen Budapestről, az akkor volt, mikor a szüleim száműztek Körmendre bentlakásos suliba. Fél évet húztam le ott, ez volt a nagy kitérés Budapestről.

Molnár Szonja: Óbudán nőttem fel a Táborhegyen, lélekben mégis pestinek vallom magam. A Wesselényi utca, ahol most ülünk, nagyon kötődik a családhoz. Nagyapám is itt nőtt fel, és a művészet mindig is az életünk része volt. Laktam az Egyetem tér környékén, és hosszú ideig az Újlipótvárosban. Alapvetően belsőépítész vagyok, és az urbanisztika mindig is érdekelt. Bárhol is voltam, mindig egy háromszöget jelöltem ki magamnak, ezen belül fedeztem fel a várost, a kis utcákat, az eldugott részeket. Az is érdekes, hogy egy ideig éles váltással a magyar Kubában is laktam a 18. kerületben. Így bátran mondhatom, hogy értelmiségi vagyok, telepi aszcendenssel. Meg van bennem a Jenny from the Block-életérzés, amit sajnáltam volna, ha kimarad az életemből.

Tillinger Zsófi: Én abszolút hetedik kerületi gyerek vagyok, a Damjanich utca környéke jelenti nekem a gyerekkort: a Városliget, a Fasor, és ezen a környéken jártam három suliba is. 

Tombor Zoli: Ha a Damjanichot valaki kimondja, azonnal egy trolibuszt látok.

Tillinger Zsófi: És mik voltak nektek Pesten a csajozós-pasizós helyek? 

Szabó Simon: A Margitszigeten van az a hely, ahol feljön az ásványvíz, és ott van egy kis épület, az megvan? Na, az ott alap csajozós hely. 

Tombor Zoli: A Fortuna a várban megvolt? Napközben ebédlő volt, este klub, állandóan fekete zene szólt, James Brown és hasonlók,’88 és ’98 között jártunk oda rengeteget.

Szabó Simon: Én akkor kaptam meg a Miki Manó Meséi-t. 

Tillinger Zsófi: Mi 2007 környékén a régi Holdudvarban buliztunk sokat…

Szabó Simon: Ááá, az már new school. Mi ’95 környékén jártunk az FMK-ba, ott hallottam életemben először jungle-t. Másnap a Hegedű utcában megvettem a lemezt, és egész nap azt bömböltettem.

Péterfy Bori: Pasizós helyek? Hát, az egész város. A Picasso például…

Szabó Simon: Jézus, tényleg, a Picasso, a Noiret-vel szemben!

Péterfy Bori: Meg mi egy ideg vittük a Calgaryt.

Gerendai Károly: Mivel én tizenhét éves koromtól már zenészekkel dolgoztam, számomra minden ilyen csajozós és bulizós hely valami melóhoz kötődött, például a Tilos, a Fekete Lyuk, a Kassák klub… Aztán meg a fesztiválok lettek ezeknek a helyszínei.

4. A vacsorameghívásban megkértünk titeket, hogy hozzatok valamilyen Budapesthez kötődő tárgyat, emléket. Bori, te mit hoztál? 

Péterfy Bori: Hát bennem volt, hogy csak saját magamat hozom, de végül ezt a majmos szobrocskát kaptam fel. A nagyapám mániákusan járta a régiségkereskedéseket, amiből rengeteg zseniális van Budapesten, és nagyon sok ilyen majmot vett, ami befogja a száját. Csak ezt a fajtát. Gyerekként nem tudtam, mit jelent, de felnőtt életem bugyraiban már elkezdtem megérteni ezt a szájbefogós majmot. Annyiban kötődik nekem Budapesthez, hogy itt vette nagypapám, és neki is rengeteg titka volt.

A titkainkat is őrzi ez a város. Csomó mindent elmondtunk, mit rosszalkodtunk itt, de a legjobbakat biztos nem mondjuk el.

Gerendai Károly: Én a két Budapestért-díjamat hoztam el. Az elsőt a Szigetért, a másodikat a többi projektemért kaptam. Nem dicsekedni szerettem volna a díjakkal, hanem azért hoztam ezeket, mert egy személyes történet is kacsolódik hozzájuk. Tizenhat éves koromban a szüleim nem akarták engedni, hogy olyasmivel foglalkozzak, ami szerintük a tanulás rovására megy: azt mondták, hogy rendezvényszervezésből nem lehet megélni, és amíg az ő kenyerüket eszem, addig ők mondják meg, mit csináljak.

Ezért inkább elköltöztem otthonról, és a suli mellett dolgozni kezdtem. Huszonkettő voltam, amikor elindítottuk a Szigetet, és onnantól nemcsak bebizonyosodott, hogy ebből is meg tudok élni, hanem egyre több elismerést is kaptam. Én meg elkezdtem sportot űzni abból, hogy ezeknek a díjaknak az átvételére a szüleimet küldtem el magam helyett. Igen, nem tagadom, volt bennem egy kis elégtétel is ilyenkor. De visszanézve be kellett látnom, hogy a karrieremben az is sokat segített, hogy az elején nem hittek bennem, mert emiatt akartam szinte mindenáron bizonyítani. Mai fejjel szülőként már megértem azt is, hogy a szocializmusban a szüleim nem gondolták, hogy ilyesmiből majd meg lehet élni.

Tombor Zoli: Én önző módon valami olyasmit hoztam, aminek a helyszíne Budapest, de nekem fontos. Két fényképről van szó, amelyek akkor készültek, mikor megkértem a feleségem kezét. Mindig is a Gresham-palota volt a kedvenc budapesti épületem, és tizenhárom évvel ezelőtt ide szerveztem egy napot Nellinek a leánykérésre. Először egy nyitott autóval kocsikáztunk Budapesten, majd elvittem a Cyranóba ebédelni, és hat hónap ismerettség után ott, az eldugott asztalunknál letérdeltem elé.

Nelli előtt végigcsajoztam az életem, és sosem gondoltam volna, hogy egy nő mellett meg tudnék állapodni. De Nellinél az első percben tudtam, hogy örökre vele akarok lenni. És hat hónap ismerettség után ott, a Four Seasonsben letérdeltem elé. Azonnal igent mondott, és akkor csináltam magunkról ezt a két polaroidot. Azóta ott vannak az ágyunk fölött, és azóta érzem azt az energiát, azt a felhőtlen boldogságot, amit akkor este. Csillagszórópillanat az életemben az az öt perc, ami ezen a két fotón van. Most pedig, ahogy ezt elmondtam, csak kamuból sírok, mert mindig is színész akartam lenni.

Szabó Simon: Megvettél minket! Egyébként Károly, én is gondolkoztam rajta, hogy elhozom az én Budapestért-díjamat, mert ez volt az első olyan díj az életemben, amit itthon kaptam nagyobb elismerésként. A díjba egy olyan mondat van beleírva, hogy csinálod és közvetíted a kultúrát, és ezt visszakapni Budapesttől nagyon sokat jelentett. De a díj helyett én Edmondo De Amicis: Szív című könyvével készültem. Ez egy gyerek naplója újraírva, és van benne egy rész, ahol az apukája ír neki egy levelet, ami nagyon megfogott, és számomra teljesen Budapestre reflektál. Ebből olvasnék fel egy kis részletet:

„Tiszteld az utcát. Egy népet mindig arról ítélnek meg, hogy miként viselkedik az utcán. Ahol durvaságot tapasztalsz az utcán, ott durvaságot találsz a házakban is. És nézd meg figyelmesen az utcákat, ismerd meg a várost, melyben élsz; ha holnap a távolba kerülsz, örülni fogsz, hogy jól emlékszel mindenre, gondolatban végig tudsz menni minden utcán – a te városodon, a te hazádon – mely annyi évig egész világod volt, ahol anyád oldalán megtetted első lépéseidet, ahol az első benyomások értek, ahol kinyílt az eszed, ahol az első barátokra leltél. Ez a város neked jó anyád volt: nevelt, védett, szórakoztatott. Nézd meg hát az utcáit és a népét figyelmesen – és szeresd –, s ha valaki sértegeti, hát védd meg. Édesapád.”

Tillinger Zsófi: Betehetjük háttérnek a Neurotictól a Brék-et? Köszi! Szóval én ezt a számot, és pár apróságot hoztam. Egy fotót a gimis ballagásomról, ami azért fontos nekem, mert mi voltunk az utolsó osztály, aki még járt az Erkel Ferencbe, utána az egész gimi megszűnt. Ugyanez volt a pilisi pázmányos diplomámmal: amint lediplomáztam, az is megszűnt. Furcsa dolgok ezek a hídégetések: ezek az utolsó képek, amik nem készülhetnek el soha többé, mert megszűntek ezek a helyek ott és úgy. És hoztam egy dísztáviratot, amit az a néni kapott még, aki a lakásomban előttem lakott, de én már, ugyanerre a címre nem fogok soha ilyet kapni.

Valahogy a város halandósága, idősége és időben változása köti számomra mindezeket össze. Az, hogy Budapest sokkal nagyobb létező, mint én. Itt volt és itt is lesz, én pedig vendég vagyok ebben a városban, emiatt fontosak számomra ezek a mementók. 

Molnár Szonja: Azért is kértem, hogy én legyek az utolsó, mert időközben meggondoltam magam: a kis porcelánszobor helyett, amit hoztam, most betennék egy számot, amit mindenkinek ajánlok otthoni elmélyedéshez, nagyon komoly és aktuális is egyben. Felismeritek? 

„…És amikor kétezer év elmúlt, a Nap már nem a Halakban kel tavasszal, hanem hátrál és átlép a következő csillagképbe, a Vízöntőbe… (..) Mert a keleti asztrológia tágabb, fölényesebb, szélesebb távlatú szemlélete összefüggést talált a csillagjárás és az emberiség sorsa között…”

Segítek, ez Hamvas Béla: A vízöntő című írása Dead Can Dance-es, drum and bass alapon. Ez a dal azért is fontos nekem, mert az alászállós pillanataimban gyakran túlpörgetem azokat a kérdéseket, hogy mi értelme van az életnek, miért is vagyunk itt, mi a szerepünk. És mikor rám törnek ezek a nagy kérdések az életről, az egyetlen, aki értelmet tud adni, az Hamvas. A kételyek megszűnnek, ahogy az univerzum részévé tesz. Idén léptünk a víznyúl évébe, ami nagy változásokat ígér: talán ez a vacsora sem véletlen, és hogy pont mi vagyunk most itt. Sok mindent eszembe juttattak azok, amiket hoztatok. Már el is felejtettem az építészkamarától kapott díjamat, vagy azt, hogy írtam egy szakdolgozatot a Budapest lehetőségei a 21. században címmel. És most, ahogy hallgattalak titeket, jöttem rá, hogy amit igazán magammal hoztam volna, az az összes eddigi lakás, ahol éltem. Budapestet valahogy mindig is belülről éltem meg, ott, ahol épp tartósan laktam, ahol fogadtam a barátaimat, vendégeimet. A szalon ötlete is ebből jött: a közös elmélkedésekből, beszélgetésekből, melyek már tizenéves koromtól végigkísértek. Bárhol is laktam, a szalonhangulat már akkor is jelen volt, amikor még csak az atmoszféra létezett. 

5. Ha valamit javasolhatnátok Budapestnek, mi lenne az? 

Szabó Simon: Légy önmagad!

Péterfy Bori: Most már hányd ki magadból, ami nem kell, és kezdődjön egy új korszak!

Tombor Zoli: Kezdődjön egy új korszak, de maradjon a régi alapokon! 

Gerendai Károly: Budapest nyitott és befogadó légköre hitet és inspirációt ad számomra. De közben azt is látom, hogy egyre több dologgal egyre nehezebben küzd meg a város: bezáró helyek, szemét, romló közbiztonság, elmaradó fejlesztések… Ezért azt üzenném neki, hogy szedd össze magad!

Tillinger Zsófi: Én azt, hogy találj vissza a saját értékeidhez, légy önazonos, és ne felejtsd el, hogy ki vagy!

Péterfy Bori: És honnan jöttél!

Molnár Szonja: Lépj túl önmagadon! A múlton, a beidegződéseken, az identitászavaron, mindenen, és kezdj Budapest egy új évezredet! 

(A cikk eredetileg a Roadster 11. print lapszámában jelent meg. Fotók: Vedres Ági)

aperitivo | lakásvacsora | dobrumba | lavor