Jubileumi aranyórával készült az Apollo-11 küldetés 50. évfordulójára az Omega

Ötven évvel ezelőtt, 1969-ben teljesült az Apollo-program fő célkitűzése, vagyis a sikeres holdra szállás. Most ennek alkalmából – a jeles esemény előtt tisztelegve – rukkolt elő egy limitált szériás órakülönlegességgel a svájci luxusóra-készítő vállalat.

Miután az Omega egyedülálló óragyártási tapasztalatának köszönhetően a Speedmaster Chronograph annak idején kiállta a NASA tesztjeit és alkalmasnak bizonyult az űrutazáshoz, ez lett az első és mind a mai napig egyetlen óra, amit viseltek a Holdon. Az űrhajósok aztán a Földre visszatérve egy speciális kiadású Speedmastert kaptak emlékbe.

Azóta eltelt ötven esztendő, a svájci márka pedig méltóképpen szeretne tisztelegni az egész emberiség szempontjából meghatározó esemény előtt. Ebből a célból született meg ez a 18 karátos "holdvilág" aranyból készült modell,

amely 42 milliméteres tokkal és az Omega új, kézi felhúzós caliber 3861 szerkezetével, valamint ötvenórás járástartalékkal bír.

A jublieumi Speedmaster arany színét remekül egészíti ki a bordó lünetta, illetve a fekete ónix indexek. Az óra hátulján található átlátszó zafírkristálynak köszönhetően a szerkezetet is megcsodálhatjuk, illetve a szélén az amerikai kontinens és vele szemben a Hold méretarányos ábrázolása is megjelenik.

Az Apollo 11 50th Anniversary a hírek szerint kis híján kilencmillió forintos árcédulát kaphat. Ezért cserébe egy örök életre szóló, ötven méterig vízálló, öt évig garanciális, a holdvilág arany színét reprezentáló karórát kínál az Omega, ami visszaidézi a Hold meghódításáért folytatott küzdelem aranykorát.

Ez is érdekelhet:
Maga a tökéletesség ez az 1948-as Omega Seamaster

Az ikonikus brand az egyik legelső és talán az egyik legszebb Seamastere előtt tiszteleg. Műalkotás.

(Képek: Omega)

karóra | apollo 11 | hold | óra | speedmaster | évforduló

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom