Close
Aranyérmes második hely: miért a Ford Mustang lett kategóriateremtő a Plymouth Barracuda helyett?

Aranyérmes második hely: miért a Ford Mustang lett kategóriateremtő a Plymouth Barracuda helyett?

A július elején elhunyt Lee Iacoccát a Ford Mustang atyjaként tartja számon az autótörténelem – a Mustangot pedig egy új kategória megteremtőjének. Vajon mi igaz mindebből?

Manapság luxuscikknek számít a Ford Mustang, ötvenöt évvel ezelőtti bemutatkozásakor viszont egyebek mellett az alacsony árának köszönhette hihetetlen sikerét. Visszatekintve pofonegyszerűnek tűnik a dolog: a nagy tömegben gyártott kis és közepes típus, a Falcon és a Fairlane számos alkatrészét felhasználva olcsón lehetett előállítani egy sportmodellt. A Ford divíziót irányító Lee Iacocca 1962 őszén adott utasítást egy ilyen jármű megalkotására Eugene Bordinat tervezésért felelős vezetőnek. 1100 kilogrammban maximálták a tömeget, 4,57 méterben a hosszúságot, előírták továbbá, hogy négyszemélyes legyen a beltér, elöl különálló ülésekkel és padlóváltóval lehessen felszerelni, az alapár ne haladja meg a 2500 dollárt, de a tehetősebbeket is csábítsa számtalan műszaki és kényelmi extra.

A Ford Allegro tanulmányautó 1963-ból. Az új típus sarokkövei már megvoltak, a forma még nem (Forrás: Ford)

A történetet ismerjük: a Mustang jött, látott és győzött – s mondhatnánk, hogy ezzel megszületett egy új kategória. Csakhogy a Chrysler-csoport jó fél hónappal hamarabb megjelentette a hasonló elvek szerint készült kocsiját, a Plymouth Barracudát. Az alapokat itt is a gyártmány legkisebb típusa szolgáltatta: a Valiant. Egy Irving Ritchie nevű tervező készített néhány vázlatot lejtős hátú változatról – ez volt a kiindulópont. De nagyon nem is távolodtak el tőle, mivel egyrészt az örök harmadik konszern nem dúskált fejlesztésre fordítható anyagiakban, másrészt a tervezés rohamtempóban zajlott. Azzal tisztában lehettek, hogy a Ford valami nagy dobásra készül, de azt nem tudni, ez mennyiben befolyásolta a munkájukat.

A legolcsóbb típus, a Valiant jelentette az alapot a Plymouth sportmodelljéhez (Forrás: FCA)

A végeredmény egy Valiant-elejű, fastback karosszériás modell lett, rekordnagyságú, 1,3 négyzetméteres hátsó szélvédővel és ugyancsak 2500 dollár alatti alapárral – ez egyébként mintegy félévi átlagfizetésnek, másfél millió mai forintnak felel meg. A sajtó lelkesen fogadta, a piac kevésbé. Nem mondhatni, hogy rosszul debütált a típus: másfél év alatt közel hatvanötezer fogyott belőle, de ugyebár a Gellért-hegy is csak addig magas, amíg nem a Himalájához hasonlítjuk.

Nem rengette meg a piacot a Barracuda érkezése (Forrás: FCA)

Hiszen alig két héttel később érkezett a Mustang, amelyből a Ford vezetői évi százezer darabot szerettek volna eladni. Hatalmasat tévedtek: ez a mennyiség három hónap alatt kelt el. Az újdonság a „hanyatló Nyugattal” is megismertette a várólistákat, de a gyárnak hamar sikerült a kínálatot a kereslethez igazítania, ráadásul úgy, hogy a többi típus előállításában sem volt komoly fennakadás.

Az óriási kereslet hatására elgondolkodtak négyajtós és kombi verzión is (Forrás: Ford)

Adja magát a kérdés, minek köszönhette a Ford a káprázatos sikert, hiszen a két autó egyazon recept szerint készült. Egyrészt erősebb cégcsoport állt mögötte, komolyabb értékesítési és marketinglehetőségekkel. Másrészt maga Iacocca is elismerte: óriási szerepe volt annak, hogy a New York-i világkiállításon mutatták be a járművet. Harmadrészt, ha alaposabban megvizsgáljuk a két típust, azért látunk néhány jelentős különbséget.

A valaha gyártott legjobb motorok közt emlegetik a Chrysler-csoport Slant-Six hathengeresét, de a többség inkább V8-ast választott, és ott már megmutatkozott a Mustang előnye (Forrás: CZmarlin)

Bár az alapárért a két gyártó nagyon hasonló: hathengeres, 2,8 literes, 101 lóerős motort adott, feljebb már megmutatkozott a Mustang előnye – márpedig az a szegmens számított igazán, hiszen a Pontiac GTO épp csak néhány hónapja robbantotta ki az izomautólázat, és fél Amerika lóerőkre szomjúhozott. A Fordnál a második lépcsőfok már V8-as, közel 4,3 literes, 164 lóerős egység volt, a riválisé pedig a sorhatos 3,7 literre bővített, 145 lóerős változata. A legnagyobb V8-asnál ugyancsak a Mustang felé billent a mérleg nyelve: a 4,7 literes szerkezet 210 vagy 271 lóerőt produkált, a Barracudába szerelt 4,5 literes gép pedig csak 180-at.

Altatóan hat a sakkfigura-embléma a végleges változat, a száguldó ló mellett, amelyet a magyar származású Charles Keresztes, illetve Waino Kangas alkotott meg (Forrás: Ford)

Noha a Plymouth vásárlóinak is viszonylag sok lehetőségük volt, hogy személyre szabják kocsijukat, az új Ford a legkülönfélébb elképzeléseknek lett kiindulópontja. Lehetett a szegény ember Thunderbirdje, azaz egyetemisták olcsó, de vagány típusa, lehetett golfozni járó szalmakalapos öregurak automata váltós luxussportautója, lehetett sebességőrültek zabolátlan vadállata – tán még szobafestő pemzli is, vagy papucs orrán pamutbojt. És akkor még nem szóltunk a karosszériaváltozatokról: az egy szál Barracudával szemben egyből egy kabrió és egy lépcsős hátú kupé sorakozott fel, majd néhány hónappal később csatlakozott a lejtős hátú felépítmény is.

A fastback karosszéria négy hónappal a típus premierje után mutatkozott be. Állítólag Iacocca már csak a sorozatérett kocsival találkozott (Forrás: Ford)

És micsoda vonalak voltak! A Barracuda is sportos, szemrevaló teremtés, de versenytársa újszerű arányokkal: hosszú orral, rövid farral kellette magát – és a kor emberének pont ez kellett. A sors fintora, hogy a Plymouth az évtized elején épp ebbe az irányba indult el, csak nem sportkocsin, amelyen igazán érvényesülhettek volna a száguldást hangsúlyozó vonalak.

Innen senki sem mondja meg, hogy Valiant vagy Barracuda

A más modellel közös alkatrészek dacára a Mustang teljesen önálló típus volt, a Barracuda viszont lényegében a kisméretű Plymouth fastback karosszériás változata. A gyártás elején még a Valiant nevet is viselte, s a farrészt kivéve tényleg ugyanaz volt – a rosszmájúak jellemzése szerint: olyan Valiant, amelyre ráraktak egy hatalmas gömbakváriumot. Nem az az önálló, markáns karakterű, sportos, fiatalos gép volt, amelynek láthatatlan parancsára tömegek kezdenek a szalonokba masírozni.

Sem a buborékszerű hátsó szélvédő, sem a praktikusság nem ellensúlyozta a Mustang egyediségét

Hozzá kell tenni, hogy a Plymouth nem is elsősorban a fiatalosságot és a sportosságot, sokkal inkább a praktikumot hangsúlyozta. A Barracuda nem négy-, hanem ötszemélyes volt, elsőként kapott lehajtható hátsó ülést, és a 2,1 méter hosszúra növelhető csomagterébe egy kisebb szörfdeszka is befért. No de hiába: ha Mustang-árban van, miért venné meg az ember azt, ami a hátulját leszámítva ugyanaz, mint Edgar bácsi filléres tucatautója?

Jó, hogy befér a szörfdeszka, csak nem nagyon érdekelte a vevőket

A gyártó a következő évre a nagyobbik sorhatost tette alapmotorrá, a kínálat csúcsára a 235 lóerős V8-ast helyezte, megjelentette a sportos Formula S csomagot, felvette a kínálati listára a tárcsaféket és a klímaberendezést – és természetesen módosított a jármű kinézetén is, hiszen az évenkénti avultatás csúcsidőszakában vagyunk. Azt nyilván sejtették, ez nem fogja megfordítani a Forddal zajló párharc kimenetelét, de arra talán ők sem számítottak, hogy a darabszám épphogy eléri majd a harmincnyolcezret.

Döntő volt, hogy a Ford tervezői saját karaktert adtak az új típusnak. Itt még európai stílusú fényszórókkal és pumát ábrázoló emblémával látható (Forrás: Ford)

És 1965 áprilisában már tudni lehetett, hogy az eredetileg Panda néven piacra dobni szándékozott Barracuda, illetve a Cougar (puma) helyett végül Mustangnak nevezett Ford mellé hamarosan érkezik egy újabb állati újdonság: a Chevrolet Panther (párduc). Az 1966. őszi megjelenésre aztán ezt is átkeresztelték, s a társai jó részéhez – Corvette, Corvair, Chevelle, Chevy II, Caprice – hasonlóan C betűs nevet kapott: Camaro.

Egy 1967-es Chevrolet Camaro. Hamarosan ez a típus is legendássá érett

Az 1967-es modellévre hiába jött ki egy új, kabrióból, fastbackből és merész lépcsős hátú kupéból álló, a Valiant karosszériáját még hírből sem ismerő Barracuda, semmi sem segített. Talán az első sorozat miatti skatulyázás, talán a Mustangétól még mindig bőven eltérő karosszériaarány volt az oka, mindenesetre az 1968-as modellévben megesett az a szégyen, hogy még a detroiti három nagyot mindig irigykedve figyelő AMC gyár Javelin típusa is megelőzte a Barracudát.

Az utolsó, harmadik széria sem hozott átütő sikert, 1974-ben véget is ért a Barracuda története (Forrás: ShanHams)

1970-re egy teljesen újratervezett, a Valianttől kívül-belül különböző típus érkezett. Ez ugyan utólag kultikussá vált – főleg a ’Cuda nevű sportverzió –, a piac nem díjazta különösebben: évente tíz-húszezer példány ment el belőle, miközben a még mindig csak az első nemzedékénél tartó Mustang töretlenül százhúszezer fölött járt. Pedig a Ford sikermodellje, ellentétben a Barracudával, az évek alatt hátrányára változott, még Iacocca is rosszallta, hogy a valaha kecses gép mennyire ormótlan lett.

Bármennyire drabálisan néz ki, a ruha alatt ez még ugyanaz a Mustang, mint az első. A Plymouth jobban járt volna, ha ezzel kell versenyeznie a Barracudának (Forrás: Wouter Duijndam)

A Plymouth 1974-ig tartotta életben a típust, amely hiába volt első, sosem érte el azt a sikert, amelyre hivatott volt. És nem édesítette meg a keserű pirulát, hogy bemutatkozásakor a Barracuda lendített a gyártó értékesítési számain, a Mustang viszont részben a Ford többi típusának kárára aratta babérjait. Egyáltalán nem volt rossz vagy csúnya autó a lejtős hátúvá varázsolt Valiant, de a konkurencia rádöbbentette Amerikát, hogy más kell neki. Ezért nevezik póniautónak, és nem halautónak ezt a kategóriát. Sőt, vannak, akik szerint a Plymouth teljesen másfajta kocsit gyártott, és a Mustangé az elsőség.

Lee Iacocca és Donald Frey főmérnök a Mustanngal (Forrás: Ford)

A Ford nyerő formája a Joe Oros vezette, L. David Ash, Gale Halderman és John Foster alkotta csapat nevéhez fűződik. Miért Lee Iacoccát szokás hát emlegetni a típus kapcsán? Tőle származott az ötlet, ő határozta meg azokat a kritériumokat, amelyek együtt kellettek a fantasztikus sikerhez. A szívügye volt a terv, és minden támogatást megadott, hogy másfél év alatt valóra váljon. És nem mellesleg keresztülvitte ifjabb Henry Fordon, aki néhány évvel az Edsel márka bukása után ódzkodott minden jelentősebb újítástól – ha az alapító unokáján múlik, nem születik meg a Mustang. Ford aztán 1978-ban kirúgta az akkor már elnöki tisztséget betöltő Iacoccát – aki így a Chrysler-csoport vezetője lett, és visszarángatta a társaságot a csőd széléről. Talán ezzel a Barracudára mért vereséget is megbocsátották neki…

Ez is érdekelhet:

Close