Csütörtökön kezdődik Miamiban a művészeti vásárok Super Bowlja

Nem feltétlenül a floridai üdülőparadicsom ugrik be először, ha a kortárs művészet után kutatunk, pedig a szcéna legnagyobb észak-amerikai eseményét éppenséggel Miamiban tartják. Ez az Art Basel Miami.

A négynapos művészeti vásár harminchárom országból kétszázhatvan galériát lát vendégül a Miami Beach Convention Centerben, ahol több mint négyezer művész mutatja meg magát a várható nyolcvanezer érdeklődő, kereskedő, gyűjtő és rajongó előtt.

Miami mellett Bázelben és Hongkongban is megrendezik a Svájcból indult patinás vásárt, amely kategóriájában abszolút az élmezőnyben található: felkészültségben és kínálatban egyaránt kiemelkedőnek, ha nem a legjobbnak mondható. Az Art Basel ráadásul minden évben egy igen részletes és alapos katalógusban mutatja be a kiállító galériákat azok elérhetőségeivel együtt, tehát networking szempontjából kiváló lehetőség, és akkor még nem is beszéltünk a fagyos decemberhez szokott európai ember számára ilyenkor léleksimogatóként ható kora nyári időjárásról.

Art Basel Miami, december 6-10.

kiállítás | művészeti vásár | art basel | art basel miami beach | Florida

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom