Árvízveszély miatt járhatatlanná váltak a turistautak a magyarok által is kedvelt túraútvonalakon Kelet-Szlovákiában

Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas Tátrában pedig ki is öntött több patak, ezért számos turistaösvény járhatatlanná vált – jelentették a szlovák hatóságok hétfőn.

A hétvégén kialakult árvízveszély miatt harmincöt – főként a rozsnyói (Roznava) és a rőcei (Revúca) járásokban lévő – településen hirdettek ki rendkívüli helyzetet, közülük tizenöt településen a harmadik, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben – írta a Belügyminisztériumra hivatkozva a TASR közszolgálati hírügynökség.

A régiókban több alsóbb rendű utat, pincét, helyenként épületek földszintjét is elárasztotta a víz. A helyzet stabilizálódni látszik, de a hatóságok figyelmeztetnek, hogy a vízzel elárasztott utakat – amennyiben lehetséges – inkább kerüljék el a közlekedők.

A szlovák hegyimentők (HZS) tájékoztatása szerint a hegyekben – főként a Magas Tátrában és a Szlovák Paradicsomban – járhatatlan számos turistaösvény, az utóbbiban több szurdokot le kellett zárni az árvízveszély miatt.

A meteorológiai szolgálat jelentése szerint Kelet-Szlovákiában a hétvégén egy nap alatt 40-80 milliméternyi eső esett. Az esetenként erős széllel kísért eső következményeinek elhárítására csak vasárnap 146 helyszínre kellett kiszállniuk a tűzoltóknak, legtöbbször Kassa megyében.

A szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) hétfői előrejelzése szerint a nap folyamán az ország nyugati részében, elsősorban Pozsony megyében kell számítani erőteljesebb szélre, ami miatt elsőfokú riasztást adtak ki.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

magas-tátra | korlátozás | lezárás | árvíz | katasztrófa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom