Close
Egészen elképesztő, mit talált egy borsodi férfi ásás közben kertjében: a rendőrség most eljárást indít ellene

Egészen elképesztő, mit talált egy borsodi férfi ásás közben kertjében: a rendőrség most eljárást indít ellene

Mi nyílik a kertedben? Neki pénz!

Lopással gyanúsítanak egy sajónémeti férfit,

aki ásás közben két fémkazettát talált egy kerepesi birtok kertjében, az ezekben talált régi, forgalomból kivont pénzt és az ékszereket eltette, majd mintegy kétmillió forintot beváltott és elköltött

– közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsított több mint kilencmillió forint értékű, forgalomból kivont készpénzt talált.

A 31 éves borsodi férfi alkalmi munkát vállalt a kerepesi birtokon. Március 24-én a porta területén ásta ki a földből a két pénzkazettát, ezután azonnal beteget jelentett és hazautazott az élettársához.

Sajónémetiben a fémkazetták tartalmának katalogizálása után a lejárt forintokból mintegy kétmillió forintot beváltottak, ebből mobiltelefonokat, kanapét és autót is vásárolt a pár. A helyi körzeti megbízott információi alapján a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett. A rendőrök lefoglalták a még be nem váltott lejárt pénzt és az ékszereket.

(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram