Döbbenet. – Audi R8 Spyder-teszt

Erős, gyors, és már a külseje is letaglózó. Ebben a kategóriában ez nem különös. Ez a kocsi mégis az.

Majdnem két méter széles, a legmagasabb pontja is csak 125 centire van az aszfalttól, 540 lóerős, 300 km/h fölött van a végsebessége, 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, motorja pedig mintha még egy letűnt, szennyezőbb, de élvezetesebb korban élnénk, 5,2 literes, tízhengeres, és szívó. Mellesleg Vegas sárga.

Ez az Audi R8 Spyder.

Seszínben és a nem nyilvánvaló paramétereinek ismerete nélkül is egyértelmű: valami nagyon durva kocsi ez, ha ezt még kocsinak hívják egyáltalán. Mert állítólag a menő kocsiknak hosszú elejük és rövid faruk van, itt viszont nagyon nem stimmelnek az arányok, olyan tömpe az orra, mintha csak muszájból lenne egyáltalán, a feneke meg olyan hosszú, hogy az egész családnak elegendő helyet lehetne ott kialakítani – de ez nem sikerült, összesen két ülés van az egész gépezetben.

Kicsit audis, olyanok a fényszórói, a hűtőmaszk, meg persze ott van az embléma is, az Audik valahogy mégsem ilyenek szoktak lenni. Ennek két alapvető oka van: ez egy szupersportkocsi, másrészt pedig alapvető rokonságban áll a szintén a Volkswagen-konszernhez tartozó Lamborghinivel, gyakorlatilag a Huracán testvére.

A tucatautóktól eltérő karosszériaarány az optimális, középmotoros építésmódból ered, ám még az összkerékmeghajtás ellenére is egyértelmű: ennek a több mint félezer lóerős autónak a tulajdonlásához lehet, hogy csak sok pénz kell, a kézben tartásához viszont biztosan nem elég a B kategóriás jogosítvány.

Már kétszáz lóerő környékén is sok olyan autó van, amelyik még a belezsúfolt elektronikus segédek ellenére is könnyedén olyan helyzetbe hozhatja a vezetőjét, amit az megfelelő gyakorlat nélkül nem fog tudni megoldani. Ilyenkor vetődik fel, nem kellene-e a motorkerékpárokéhoz hasonlóan legalább kétszintű jogosítvány az autósoknak is – mégsem egy civilizált elv, hogy aki hülye, vagy legalábbis tapasztalatlan, az haljon meg.

Erre itt van ez a V10-es, 540 lóerős Audi R8 Spyder, és olyan kezes, hogy ahhoz képest a sokat emlegetett bárány maga az agresszív kismalac.

Semmi különleges nincs abban, hogy egy ilyen teljesítményű, ilyen felépítésű autó úgy megy, mintha függőlegesen zuhanna, hogy nemcsak a sebességmérő skálázása ér 300 fölé, hanem a kocsi is. Ahhoz viszont mérnöki bravúr kell, hogy egy tiszteletet parancsoló, gonosz szörny helyett az R8 egy tiszteletet parancsoló, jóindulatú, kezes jószág legyen. Ha valaki abba a nem túl gyakori helyzetbe kerül, hogy választania kell mondjuk egy 200 lóerős Ford Fiesta ST és egy 540 lóerős Audi R8 között, de soha nem vezetett még erősebb kocsit egy 1,6-os Astránál, mindenképp az Audit válassza. Tényleg.

Arra azért készüljön fel, hogy nem lesz magabiztos, ahogy megközelíti az autót. Az R8 Spyder brutális látvány, az alapvetően egyszerű formát néhány tökéletesen kidolgozott dizájnrészlet dobja fel, a hatást azonban inkább a szélessége és a lapossága kelti.

Belül hibátlanul eltalálták, hogyan lehet a sportautó és a luxusautó egymást némileg ütő stílusát elegyíteni. Egy igazi sportautóban ugyanis nincsenek felesleges holmik, ahogy mai kocsiktól szokatlanul az R8-asból is hiányzik a középső monitor, a klímaberendezés egyedi kapcsolóin kívül csak a váltó körül találjuk meg néhány fontos funkció gombját, minden más a menüből állítható.

A kormány mögötti képernyő, a sárga cérnával varrt steppelt bőrülések és úgy általában a formák és az anyaghasználat egyértelműen jelzi, ez bizony luxusautó is, bár nem a szolid fajtából. Ha ugyanis megnyomjuk a kormányra helyezett piros indítógombot, a környékbeli lakosság fanatikus autórajongókon kívüli részénél azonnal elveszítjük népszerűségünket, ha egyáltalán eddig volt olyan. Valamelyest érthető reakció: nehéz szimpatizálni azzal, aki miatt kiesett a fakanál a kezükből, berezegtek az ablaküvegek, felsírt a gyerek, bekapcsolt a kocsi riasztója, és felrohant a macska a fára.

Ha tudnák, hogy még nem adtunk gázt, és nem hangosítottuk fel a kipufogót…

Ilyenkor érdemes gyorsan elhagyni a helyszínt, mielőtt előkerülnek a vasvillák, ördögűző kabalák és aláírásgyűjtő ívek. Ez nem lesz nehéz: az erejét trükkök helyett köbcentikből nyerő, és azt az übergyors, hétfokozatú automata váltón keresztül a négy kerékre juttató motor bárhonnan képes eszetlen gyorsításba kezdeni, a már dicsért kezelhetőségét pedig leginkább a végletekig semleges viselkedésének köszönheti, meg persze annak, hogy úgy tapad az aszfaltra, mint egy rátaposott rágógumi.

Leírhatatlan élményt nyújt az R8, a Spyder főleg, stresszt viszont csak az alacsony építése okozhat rossz vagy fekvőrendőrök által felügyelt utakon, meg persze az, hogy néha kinn kell hagyni az utcán az alapáron hatvan-, a tesztautóéhoz hasonlóan felszerelve inkább hetvenmilliós értéket.

Tulajdonosainak biztosan sok irigye lesz, és a környezetvédőktől is érkezhet néhány csúnya pillantás. Utóbbiak megnyugtatására a hengerlekapcsolással készült az Audi – ha elég kisebb teljesítmény, csak öt hengerben ég a benzin –, előbbieknek pedig meg lehet próbálni elmagyarázni, hogy egy erősebb kisautó túl ijesztő lett volna.

Ez igaz – de ne számítsanak rá, hogy bárki el is hiszi.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

audi r8 | audi | roadster | autóteszt | nagy sztori