Két év után nyitja meg a kapuit ez az ország az oltottak előtt

Még ebben a hónapban megtörik a jég.

Február 21-től Ausztrália minden teljesen beoltott utazónak megnyitja a határait. Bár Nyugat-Ausztrália kivételével minden államban mentesülhetnek a turisták a karanténkötelezettség alól, továbbra is szigorú szabályokat kell betartaniuk, így

friss PCR vagy antigéntesztet kell bemutatniuk, valamint le kell tölteniük az elektronikus beutazási engedélyt (ETA).

A hivatalos tájékoztatás szerint a mostani döntések egyrészről továbbra is megvédik az ausztrálok egészségét, ugyanakkor biztosítani tudják a turisztikai szektor fellendülését, lehetővé téve a tervezést, a munkaerő-felvételt és az újranyitásra való felkészülést.

Az oltatlan utazóknak továbbra is karanténba kell vonulniuk.

Mint ismert, jelenleg csak az ausztrál állampolgárok, az állandó lakosok és közvetlen családtagjaik léphetnek be Ausztráliába, illetve bizonyos országokból, például Szingapúrból, Japánból és Dél-Koreából is várják a beoltott turistákat, akik mentesülnek a karanténkötelezettség alól. Egyes statisztikák szerint azóta, hogy az ausztrál kormány novemberben enyhített a kiemelkedően szigorú korlátozó intézkedéseken,

580 ezren léptek be az országba.

Ausztrália azt követően döntött a további enyhítésekről, hogy Új-Zéland több lépésből álló újranyitási tervet dolgozott ki. A szomszédos ország azonban továbbra rendkívül elővigyázatos: júliustól fogadják az első teljesen beoltott utazókat, ám tőlük is megkövetelik majd a tíznapos karantént.

(Forrás: Travel+Leisure, fotók: Getty Images)

járványügyi korlátozás | koronavírus | covid-19 | korlátozások | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom