Új szabályokat hoztak az Oscar-díjakkal kapcsolatban a mesterséges intelligencia miatt Mint ismert, a filmipar az elmúlt években egyre intenzívebben szembesült a mesterséges intelligencia térnyerésével.
A közel-keleti háború óta most először indul újra az egyik légitársaság budapesti vonala Újabb jó hír érkezett a Közel-Keletre utazók számára.
A mély, baráti beszélgetésekre hívja fel a figyelmet Lewis Hamilton Egy asztalhoz ült Hamilton a barátaival, a végeredmény egy nagyszerű, figyelemfelkeltő kampány lett.
Pánikolnak az üzemanyagárak miatt a nyaralásra készülő utazók, brutális drágulás jöhet a repülőjegyeknél Ahogy közeledik a nyár, egyre nő a bizonytalanság. De van ennek alapja?
„Ma már semmit sem ér” - pereskedés középpontjába került Marilyn Monroe egykori otthona A jelenlegi tulajdonosok le akarják bontani, a város műemlékké nyilvánította. A kedélyek azonban továbbra sem nyugszanak.
Ez történik, ha a legendás Orient expressz egy luxusjachtként születik újjá A közel egy évtizedes fejlesztés eredményeként megszületett jacht nemcsak méretében kiemelkedő, hanem technológiai szempontból is úttörőnek számít.
Több mint egy évtized után indul újra egy vonatjárat Európa két fantasztikus városa között A szerelvény akár 230 km/órás sebességre is képes.
16 ezer éves termálmedencékkel varázsol el a világ legszebb spa-ja Nem csak pihentető élményt nyújt, hanem szemet gyönyörködtető látványt is.
Egészen bizarr helyzetek borzolják a légiutas-kísérők idegeit, döbbenetes, mi minden történik egy repülőn A stewardesseket gyakorlatilag már semmi sem tudja meglepni.