A világ legrégebbi skót whisky-je kóstolható ebben a vidéki magyar étteremben

Közel kétszáz éves palackozott ritkaság érkezik az Avalon Park Michelin-tányér ajánlott éttermébe.

A világ legrégebbijének titulált, véletlenül felfedezett negyven palack skót whisky árverezése december 5-én ért véget. A 8-as számú palackot az Avalon Ristorante nyerte a liciten – egyik rekordösszegért – tizennyolcezer fontért,

azaz több mint nyolcmillió forintnak megfelelő összegért.

Blair Castle Scotch Whisky Bottle No.08

Ez a whisky felér egy időutazással, hiszen a liciten megnyert skót whisky egyike annak a negyvennek, amelyekre Pertshire-ben, a hétszázötven éves Blair Castle egy pinceajtaja mögött bukkantak 2022 végén. A palackok felfedezésekor egy plakettet is találtak mellettük, amely „small still” whiskyként jelöli őket 1833-as lepárlási évvel, 1841-es palackozással és 1932-es újrapalackozással. Amennyiben a dátumok valósak, az azt jelenti, hogy

a palackok a legrégebbi ismert (évjárat szerinti) skót whiskyt tartalmazzák.

Néhány palack a Blair Castle látogatói számára lesz kiállítva, bemutatva a hely örökségét és a skót whiskyiparhoz való fűződését. Huszonnégy palackot azonban a whisky-t kedvelők világának szélesebb köre elé szerettek volna tárni, ennek keretében pedig ez a bizonyos huszonnégy palack egy exkluzív aukció keretében talált tulajdonosra. Az aukció december 5-én hajnalban zárult,

a 8-as számú palack az Avalon Resort & SPA Michelin ajánlott étterméhez került.

– Mikor éjjel 2-kor befejeződött az aukció, és megtudtuk, hogy miénk az egyik palack, leírhatatlan volt az örömünk – meséli Poncsák Pál, az Avalon Resort & SPA szállodaigazgatója.

– Ezután azonban jött a következő kihívás. Három napon belül át kell vegyük ezt a whisky-különlegességet, ami csak speciális körülmények között érkezhet az étterembe. Repülővel természetesen ez a tétel nem szállítható, a sértetlenségét csak a szárazföldi szállítás tudja garantálni. Az Avalon Ristorante csapata már dolgozik a whisky kóstolójának koncepcióján, ennek részleteit hamarosan közzétesszük közösségi oldalainkon.

A park éttermei és exkluzív borszalonja számos igazi ritkaságszámba menő italt rejt.

A park prémium italkínálata a legkülönlegesebb nedűkkel emeli az Avalon gasztronómiáját a kulináris élvezetek egyedülálló birodalmává. A teljesség igénye nélkül olyan unikális és/vagy limitált kiadású italokat kóstolhatnak a vendégek, mint a Macallan Whisky, a Talisker Single Malt Scotch Whisky, vagy a Havanna Club 1519. Ez a prémium italsor egészült most ki ezzel az új tétellel, melyet hamarosan egy erre az alkalomra kidolgozott koncepció szerint kóstolhatnak meg az Avalon Ristorante vendégei.

(Fotók: Steve Brown/DC Thomson, Avalon, Getty Images)

Avalon Ristorante | avalon park | whisky

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom