Close
Vezettél már éjjel repülőszimulátorral? – Eljött az alkalom!

Vezettél már éjjel repülőszimulátorral? – Eljött az alkalom!

Aligha ajánlhatnánk izgalmasabb indián nyári programot, mint amit a ferihegyi Aeroparkban rendeznek szeptember 5-én, délutántól majdnem éjfélig. Az Aeropark éjszakáján kipróbálhatjuk akár a A320Neo szimulátort, de pilótákkal is beszélgethetünk és jobbnál jobb bejárásokra is jelentkezhetünk. Fontos, hogy tényleg legyünk résen, nehogy lemaradjunk az attrakcióról, amire későn próbáltunk jelentkezni!

Délelőtt Aerobörzével indítanak, délutántól pedig fényárban úszó pilótafülkék, éjszakai reptérlátogatás, interaktív tematikus séta is a programpontok között szerepel. Az Aerobörze egy főleg relikviák rajongóinak, makettgyűjtőknek és gyűjtemények büszke tulajdonosainak lehet kecsegtető, hiszen ruhákat, tárgyakat, ereklyéket lehet majd vásárolni. A jelentkező gyűjtők pedig akár be is mutathatják büszkeségüket.

Egy úgynevezett AeroTalkshow-t is terveztek, ahol ismert repülős szakemberekkel, légiutas-kísérőkkel, pilótákkal beszélgetnek majd, mi több, kérdésekkel is lehet bombázni őket.

Ezen az estén nosztalgiarepülések indulnak a világ egyetlen repképes Li-2-es repülőgépével a történelmi 1-es Terminálról, ahol az időutazást a Malév Faros Ikarus 55-ös autóbusz teszi teljessé. Sőt, bevisznek a reptér kulisszái mögé, olyan helyekre, amit egy mezítlábas utazó nem is fedezhetne fel, most viszont alkalom nyílik rá.

A vezetett séták és programok mellett hallgathatunk a fedélzeten például rádióforgalmazást, de szimulátorozni is lehet majd. A megváltott jegyek pedig természetesen tartalmazzák a belépőt a folyamatosan fejlődő és bővülő Aeroparkba.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Aeropark Facebook, Unsplash)

program | szimulátor | aeropark

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom