Az aktív pihenésre ennél jobb helyet el sem lehet képzelni

Hihetetlen vadvilág, változatos túrák, barlangászat és vízi extrém sportok várnak ebben a nemzeti parkban.

Több mint hat év fáradhatatlan munkája után úgy tűnik, a dél-spanyolországi Málaga tartomány végre megkapja első nemzeti parkját. Bár hivatalosan még nem jelentették be, de egyre biztosabbnak látszik, hogy idén Sierra de las Nieves Spanyolország tizenhatodik nemzeti parkjává válhat.

Málaga városától északnyugatra helyezkedik el a Sierra de las Nieves hegylánc, mely 1989 óta védett területnek számít, ahol páratlanul ritka vadon élő állatokat, őzeket, vidrákat figyelhetünk meg, de a növényvilága is rendkívül különleges. Az Ibériai-félsziget jégkorszakából megmaradt pinsapók, azaz spanyol fenyők csak Spanyolország déli és Marokkó északi részén találhatók meg.

A hivatalos jóváhagyás után a Parque Nacional Sierra de las Nieves Andalúzia harmadik nemzeti parkja lesz, amely 230 négyzetkilométernyi területet ölel fel. Úgy tudni, hogy a kapott támogatást látogatóközpontok és egyéb infrastruktúra építésére fordítják majd, így kívánják támogatni a helyi közösségeket és a régió idegenforgalmát.

A Sierra de las Nieves hegység a földi paradicsoma lehet az aktív pihenésre vágyóknak, hiszen remek terepeket biztosít a kerékpározásra, túrázásra, barlangászatra, kajakozásra, hegymászásra és más extrém vízi sportokra is.

A kultúra szerelmesei is megtalálhatják, amire vágynak: a térség őslakosainak erődjei és más régészeti leletei egészen a főníciaiak aranykoráig repíti vissza a turistát az időben.

Andalúzia már két nagyon népszerű nemzeti parknak ad otthont: a granadai Parque Nacional de Sierra Nevadának, ahol az ország Spanyolország legmagasabb hegycsúcsa található, és a cadiz-i Parque Nacional de Doñanának.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

utazás | spanyolország | nemzeti park | sierra de las nieves | malaga

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom