Az autó előmosásának lényege, fontossága és javasolt menete

Miért lényeges dolog nem kihagyni az előmosás műveletét akkor, ha az autó makulátlan tisztaságának elérése a cél? Mi minden kell az előmosás sikeréhez, és hogyan néz ki a munka célravezető gyakorlata?

A cikkben ezt a kérdéskört foglaljuk össze gyakorlatiasan. Eltökélt szándékunk ebben a formában hangsúlyozni azt, hogy nem érdemes kihagyni vagy elfelejteni magát az előmosást, mert sokkal több múlik rajta, mint azt sokan feltételeznék.

Ennyit tehát előljáróban, most pedig térjünk is rá az előmosással kapcsolatos fontosabb tudnivalókra!

Ha egy mód van rá, érdemes időt szánni az előmosásra

Érthető, ha első olvasatra némileg furcsán hangzik a dolog. Előmosás, közvetlenül azelőtt, hogy hozzálátnánk az autó mosásához? Márpedig erről van szó, ugyanis számos olyan szennyeződés tapad az autóra, amit nem is olyan egyszerű eltávolítani.

Vagyis ha kihagyjuk az előmosást, akkor a felületre tapadt maradványokat, olajat, zsírt és kátrányfoltokat, egyéb szennyeződéseket jobbára csak elkenjük a külső borítás egészén, ami egyáltalán nem célravezető.

Ha a mosástól tényleges eredményt várunk, abban az esetben erősen indokolt foglalkozni az előmosással. Lássuk is ennek a javasolt eszközkészletét!

Mi minden kell ahhoz, hogy az autó előmosása kellően hatékony legyen?

A művelet alfája és omegája a kellően magas minőséget képviselő, a POLIRTECH.HU webáruházban elérhető autómosó készítmények jelentik. Minél inkább figyelünk rá, hogy megbízható gyártó kellően hatékony, könnyen használható mosószerét szerezzük be, annál könnyebb és látványosabb lesz a kívánt hatást elérni.

Persze a kifogástalanul dolgozó előmosó szert még valahogy fel is kell juttatni a felületre, lehetőleg minél magasabb nyomással a kívánt hatás elérése végett. Ha egy mód van rá, akkor indokolt lehet beszerezni egy praktikus magasnyomású mosót is.

Ha a fentiekre módszeresen ügyelünk, a használt előmosó habot képez az autó külső felületén, szinte észrevétlenül feloldva a makacsul jelen lévő nemkívánatos szennyeződéseket.

Hogyan néz ki az autó előmosásának a menete?

A munka nulladik lépése az előmosáshoz választott készítmény megfelelő higítása. Érdemes betartani a készítmény mellé csatolt leíráson elérhető javaslatot, elkerülve így az indokolatlan kockázatokat.

Ha sikerült a higítás, az előmosást megoldhatjuk kefével, kedvezőbb esetben pedig a fentebb már említett magasnyomású mosóval. A lényeg, hogy ne kapkodjunk, inkább törekedjünk minden szóba jöhető négyzetméteren gondosan elvégezni az előmosás folyamatát!

Amikor készen vagyunk, onnantól kezdve hagyjuk néhány percen át dolgozni a bevetett előmosót! Ezután következhet az autómosás minden további mozzanata, ahogyan azt már rutinszerűen is csinálni szoktuk.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom