Close
Az online világ előnyei és hátrányai

Az online világ előnyei és hátrányai

Vitathatatlan tény, hogy a virtuális világ nagyban átvette a valódi világ szerepét. Már az új évezred hajnalán is voltak meglepő megoldások, de igazán csak a pandémia lezajlása után vált kifejezetten erőssé az internetes térhódítás.

Gondoljunk csak bele abba, hogy egy nap mennyi mindent intézünk el az internet segítségével: ruhákat, könyveket, tortákat rendelünk, nyaralást foglalunk le, számlákat fizetünk be, megújítjuk az előfizetésünket, koncertjegyet veszünk. Sőt, néhányan még társat is az online térben keresnek, nem beszélve a munkáról, amelynek keresése szintén áttolódott a virtuális térbe. Éppen ezért legfőbb ideje megbarátkozni a gondolattal, és felvenni a ritmust ezzel a szép új világgal.

Ma már mindenképpen szükséges egy jó álláskereső portál!

Ha mostanság állást keresni kényszerülünk, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk ki azt a lépést, hogy regisztrálunk az olyan álláshirdető oldalakra, mint amilyen a BudapestAllas.hu virtuális munkaerőpiaci portál is.

Itt ugyanis minden szál összefut: kisebb és nagyobb vállalatok keresnek munkaerőt akár regionális, akár országos szinten.

Éppen ezért öreg hiba volna kihagyni ezt a fantasztikus lehetőséget, amellyel nagyban megnövelhetjük annak az esélyét, hogy gyorsan és hatékonyan találunk magunknak egy újabb munkát.

De hogy mit is kell ehhez tenni?

Először is minden áldott nap oda kell ülni a géphez, hogy sorra vegyük a lehetőségeinket. Létre kell hozni egy fiókot a Budapestállás oldalán, meg kell adni az adatainkat, és egy gomb megnyomásával automatikusan tudunk magunknak egy klassz kis CV-t generálni.

További teendő, hogy megpróbáljuk a fiókunkat minél inkább személyre szabni. Éppen ezért nagyszerű megoldás lehet, ha minden létező rubrikát a lehető legalaposabban kitöltünk, így ha esetleg a toborzást végző személyek körülnéznek, akkor látják majd, hogy minden feltételnek megfelelünk.

Persze lehet az álláskeresésbe belecsempészni olyan apró trükköket is, mint amilyen az állásértesítő is. Ha ugyanis megadjuk, hogy az ország melyik részén, milyen szakterületen, milyen munkakörben és milyen bérezés mellett szeretnénk elhelyezkedni, akkor amint megjelenik egy ilyen hirdetés a szóban forgó weboldalon, kapunk egy e-mailt.

Ennek előnye, hogy az elsők között tudjuk beadni a jelentkezésünket egy-egy számunkra szimpatikus álláshirdetés esetén.

Szoktassuk magunkat az új megoldásokhoz!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a sikeres álláskeresés egyik ismérve, hogy nem zárkózunk el az olyan újdonságok elől sem, mint amilyen a videós pályázati lehetőség is!

Bár valóban teljesen újszerű, hogy videóra rögzítsük a válaszainkat, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne amúgy egyre elterjedtebb szokás. Fontos, hogy az ódzkodás helyett inkább tájékozódjunk, és minél hamarabb megbarátkozzunk a gondolattal: ha sikeresen szeretnénk állást keresni, akkor ahhoz előbb meg kell vetni a lábunkat a virtuális világban is!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Hogyan rendezzük be a tökéletes előszobát? – alapszabályok

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram