Létező pszichés betegség az utazásmánia?

Nincs szó brit tudósokról, túlságosan elszállt gondolatokról, de tudnunk kell, hogy a dromománia egy hivatalosan is rögzített kór, mely külön szócikket érdemel A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében. A 19. század Franciaországában, Jean-Albert Dadas-t diagnosztizáltak ezzel a pszichés betegséggel, és megannyi további betege lett a kontrollálhatatlan menniakarásnak. A betegek akut vágyat éreznek a jelen elhagyására... és ha nem is kórosan, de sokan élnek úgy a mindennapjaikban, hogy az utazást tekintik kizárólagos stresszoldónak, pihenésnek, kikapcsolódásnak. 

Franciaországban járunk, az 1800-as évek végén, amikor egy Jean-Albert Dadas nevű fickó Bordeaux-ban felébred a kórházban, és fogalma sincs, mit keres ott – ez pedig nem az első ilyen eset volt az életében. Dadas ugyanis többször eszmélt fel száz-kétszáz mérföldes túráin, hogy éppen egyik országból megy a másikba, anélkül, hogy vissza tudna emlékezni, mikor, és tulajdonképpen miért is indult el. Dromomania – vagyis a legyőzhetetlen, megállíthatatlan vágy a vándorlásra. Fontos, hogy hirtelen döntésről beszélünk, vagyis mérlegelés nem történik az indulás előtt. Akut vágy alakul ki a jelenből való kitörésre, a fizikális hely elhagyására. Ez megtörténhet akár az éjszaka közepén is.

Semmi sem állítja meg a beteget, az öltözete, az időjárás, a felelősségek sem.

Egyszerűen elindul, majd miután megtörtént a zarándoklat, nem nagyon emlékszik a történtekre.

Nos, szerencsére aki csak folyamatosan utazna, nem dromomániás, tünetei viszont sokszor lehetnek ijesztőek. Sosem volt ennyire elérhető az utazás, sosem lehetett ennyire gyorsan, flottul és sokszor költségkímélően kontinensek között ugrálni. Nagyon sokan annyira rákaptak az ízére, hogy az utazást helyezik minden elé. Nem úgy, ahogy például a 19. századi francia férfi tette komoly mentális betegség miatt, hanem egészen furcsán priorizálnak. Túlköltekeznek, nem számolnak a következményekkel, a kikapcsolódást követő ínségesebb hetekkel, hónapokkal, simán beáldozzák a munkájukat és felelőtlenebbül kilépnek, feláldozzák emberi kapcsolataikat, családi kötelékeiket, még szerelmeiket is. Csak azért, hogy úton lehessenek, és új tapasztalatokkal, élményekkel térhessenek vissza a számukra már egyáltalán nem kielégítő hétköznapokba. Ez azért bőven több a "carpe diem"-nél.

Erre még egy nagy lapáttal rátesz a jelenlegi versenyhelyzet is, a közösségi médiában zajló derbi is, hogy éppen ki hol van, merre éri a hétfő, hány ikonikus pontra jut el az adott nyáron, évben, életben...

Sokan így a szenvedélyüket vagy nagy étvágyukat mennyiségileg csillapítják: minél kevesebb idő alatt pipálnak ki minél több látnivalót, országot, netán földrészt. Kihívásnak élik meg, hogy bizonyos intervallumon belül járjanak meg bizonyos mennyiségű helyet. Sietve, a fotókat elkattintva, a valós élményt, érzést, átszellemülést hátrahagyva, pusztán az elégedett teljesítés marad. Túlszárnyaltam a Facebook-ismerőseimet. Pacsi!

Teljesen normális, ha szereted, hogy minél több pecséttel bővül az útleveled, ha a bakancslistád többnyire úti célokból áll, ha a fürdőszobában van egy kis kosárnyi szállodás tusfürdő és sampon, ha azért tanulsz nyelveken, hogy a világon bármerre elboldogulj, ha be van állítva a jó árú repjegyfigyelő, ha külön polcot szentelsz az útikönyveknek, és otthonodban vannak olyan kavicsok, melyek aljára fel van írva, hogy melyik tengerparton gyűjtötted őket.

Ezek mind azt mutatják, hogy rajongsz az utazásért, a felfedezésért, és csak színesebbé teszi az életed. Rossz döntéseket lehet és szoktunk is hozni, de veszélybe sodorni a mindennapok biztonságát, emberi kapcsolatokat, és mindent alárendelni az utazásnak, és az ezzel egyenesen arányos versengésnek... teljesen felesleges!

Ez is érdekelhet:

Csak pár óránk van ebben a városban, hogyan töltsük el hasznosan?

Átszállásra hagyott hosszabb órák, munkaút után megmaradt idő, esetleg villámlátogatás – megéri-e 6-12-24 órában nekivágni egy városnak és ha igen, hogy tegyük azt?

(Fotók: Unsplash)

mindfulness | pszichológia | dromomania | utazás | utazásmánia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom