Close
Akár ezer forint is lehet egy üres lángos a Balatonnál idén nyáron

Akár ezer forint is lehet egy üres lángos a Balatonnál idén nyáron

A g7 körbenézett a Balatonnál és kiderítette, mire számíthatunk az idei szezonban a büfék árainak a tekintetében.

A portál emlékeztet arra, hogy a pandémia után most más jellegű kihívásokkal, így a munkaerőhiánnyal, a bérleti díjak, az energiaárak növekedésével és az inflációval kell szembe nézniük a balatoni büféseknek.

Ezek pedig az árakon is meglátszódnak majd.

A g7 körképe szerint a badacsonyi hajóállomás környékén működő Badacsony Bisztróban már jól látható az áremelkedés, a lángosok jellemzően huszonöt-negyvenöt százalékkal drágultak.

A sima lángos 650 forint helyett 950 lett, ami negyvenhat százalékos emelkedést jelent,

a sajtos ára 990 forintról 1350 forintra nőtt, azaz harminchat százalékkal emelkedett. A sajtos-tejfölös lángosért háromszáz forinttal többet kérnek el, mint tavaly, így 1550 forintba kerül. Azaz huszonnégy százalékkal drágább, mint az előző szezonban.

A büfé tulajdonosa a g7-nek úgy fogalmazott: bízik abban, hogy idén már nem kell árat emelni, további tíz százalékos drágulást ugyanakkor nem tart elképzelhetetlennek.

A vendéglátósok többsége húsz-harminc százalékos áremelést helyezett kilátásba,

már csak azért is, mert a térségben működő nagykereskedések is nagyjából ennyivel kínálják drágábban a termékeiket.

A keszthelyi lángosos szerint az elmúlt évek próbára tették a szektorban dolgozókat. Mint mondta, túléltek két pandémiás és egy háborús nyarat, de az idei lesz a legnehezebb.

(Forrás: g7, fotók: Getty)

lángos | büfé | balaton | infláció | áremelkedés

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram