Close
Megnyitják a nagyközönségnek a leggyönyörűbb balatoni villákat

Megnyitják a nagyközönségnek a leggyönyörűbb balatoni villákat

Ha szeretsz meseszép épületekbe belépni, ez a te programod!

Szeptember 23-24-én új eseménnyel hívják fel a figyelmet Balatonalmádi épített örökségére, hagyományaira, múltjára: Pomerium – Házunk tája, tájunk háza – Múltidéző napok Balatonalmádiban címmel nyitott házak hétvégéjét rendeznek.

A kétnapos rendezvényen megnyitják az érdeklődők számára a 19-20. század fordulóján épült ikonikus balatonalmádi helyszíneket, villaépületeket, az ismertebb intézményeket, szállás- és vendéglátóhelyeket, ahol kisebb műsorokkal és előadásokkal várják a közönséget.

A szervezők emellett várják azoknak a balatonalmádi ingatlantulajdonosoknak a jelentkezését is, akik a programhoz csatlakozva lehetővé teszik, hogy megismerhessék a helybeliek és a vendégek Balatonalmádi történelmének részét képező ingatlanjaikat.

Az épületek bevonása a programba több módon lehetséges: megnyithatják a tulajdonosok ingatlanuk belső tereit a látogatók előtt, vagy a kertjükben fogadhatják az érdeklődőket, de korabeli fotókból készülő kiállítást is lehetővé tehetnek kerítésükön, udvarukban.

Ha érdekel, itt tudsz jelentkezni!

 

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram