Ami a világ egyik legszebb szigetéről az útikönyvekből kimarad – 15 tipp, ha Balira utazol

A világ egyik legszebb és legnépszerűbb úti célja, a nászutasok Mekkája régóta szerepelt a bakancslistánkon – akárcsak a Travel+Leisure olvasóinak, akik 2018-ban a második legjobb szigetnek szavazták meg Balit. Tavaly év végén aztán félreraktuk a klaviatúrát, és néhány hétre száműztük magunkat az istenek szigetére. Azóta több ismerősünk utazott Balira, és hálálkodtak, milyen jó tippeket adtunk. Úgyhogy megosztjuk őket.

Balira – csakúgy, mint Thaiföldre vagy a Fülöp-szigetekre – kétféleképpen mehetünk: összepakolunk két bőröndnyi márkás ruhát, megváltjuk a jegyünket a business classra, és lefoglaljuk valamelyik luxushotel óceánra néző szobáját, aztán, ha úgy tartja kedvünk, el se hagyjuk a komplexum privát medencéjét, strandját és fine dining éttermét.

A Four Seasons rezidenciáján könnyű kiszakadni a hétköznapokból

A másik lehetőség, hogy ledöntjük magunkban a gátakat, összepakolunk egy nagyobb hátizsákba, keresünk egy olcsó jegyet a legjobb esetben is tizenhat órás útra, és egy kedves, helyi családnál, potom pénzért foglalunk szobát. Cserébe, ha már odaértünk, kinyílik a világ, és életünk egyik legjobb kalandját kaphatjuk.

Mikor érdemes utazni? Hol találjuk a legkellemesebb szállást? Mivel tudunk közlekedni? Milyen oltások kellenek? Mik a legjobb programok a szigeten? Összeszedtünk egy csomó jó tippet, amit nekünk hetekbe telt az utazás előtt és közben begyűjteni és kitapasztalni.

#1. Így foglalj repjegyet, ha a legjobbat akarod kihozni Baliból!

Egy indonéz túra nem a kiugrunk Horvátországba kategória. A repülőjegyet 130-140 ezer forint alatt szinte lehetetlen kihozni (általában Londonból indulva, bangkoki vagy szingapúri átszállással lehet ilyen áron foglalni), ha egy átszállással szeretnénk megúszni, jó, ha 200 ezerért találunk.

A közel egynapos utazás tényleg megterhelő, úgyhogy, ha nem akarjuk vesztegetni a pihenéssel töltött időnket, érdemes vállalni a 40-50 ezer forintos többletköltséget, és egy rövid dubaji vagy katari átszállással 16-20 órán belül megérkezhetünk Balira. Persze, más a helyzet, ha körülnéznénk kicsit előtte Bangkokban, Szingapúrban, vagy valamelyik, relatív közeli nagyvárosban.

Bár a repülés meglehetősen drága, egy háromhetes túrát nézve már egész biztos jobban járunk, mintha mondjuk Nizzába vagy Barcelonába mentünk volna – Balin az élet sokat drágult, de még mindig elképesztő olcsó.

Az utazáshoz nyugodtan választhatjuk azokat az időszakokat, amikor itthon már, vagy még hűvös az idő: Bali áprilistól novemberig tényleg Kánaán, a kettő között viszont jó, ha egy esőkabátot is tuszkolunk a csomagunkba. Az esős évszakban gyakoriak az özönvízszerű, trópusi záporok, és borzasztó magas a páratartalom – aki ezzel együtt tud élni, és nem a szoláriumbérletét cserélte repülőjegyre, nyomás, az élmény ugyanaz, a naptej tovább kitart.

#2. Four Seasons vagy Homestay? Spórolj a szálláson!

A másik nagy kérdés akkor merül fel az emberben, amikor a repülőjegy már megvan: oké, de hol szálljak meg? Ha az a típus vagy, aki az étlapot pásztázva is előbb zárja ki, mit nem szeretne enni, minthogy kitalálná, mit kíván, akkor a következő sorok neked szólnak: semmiképp ne foglalj szobát Kuta központjába, akkor sem, ha csábító az ajánlat – kivéve, ha Hard Rock Caféban, McDonald's-ban vagy turistarabló éttermekben szeretnél vacsorázni, miközben neonfények égetik a szemed, és a zsúfolt utcákról áradó szmogot szívod.

Ha nyugodt és természetközeli élményt szeretnél, akkor Ubud, Uluwatu vagy Nusa Dua a te helyed – utóbbi kettő gyönyörű partszakaszaival és rendezett parkjaival, Ubud pedig vad, trópusi, hipszter közegével és pazar gasztronómiájával fog levenni a lábadról.

Az ubudi Money Forest az egyik legnépszerűbb turistacélpont Balin, ettől függetlenül hatalmas élmény

És van a köztes opció, Canggu környéke, ahol, ha csak az embereket és a vendéglátóhelyeket nézzük, simán érezhetjük magunkat valamelyik mediterrán, európai országban, Amerikában vagy Ausztráliában.

Itt kézműves piacokba, dizájnerboltokba, közösségi irodákba, újhullámos kávézókba és éttermekbe botlunk minden sarkon, ahol műanyag szívószállal és gigantikus steakekkel ritkán találkozunk – minden valamirevaló hely környezettudatos, és nagyobb részben vagy egészben vega ezen a részen.

Ez Balin még egy húsimádónak sem probléma, a helyi zöldségek is gyümölcsök ízletesek, az elkészített fogások fotója bármelyik gasztromagazin címlapjára felkerülhetne, ráadásul a húst a 30 fok feletti hőmérsékletben és párában nem is kívánja az ember.

A szállások többségén egyébként van úszómedence, de ha erről le tudunk mondani, és hajlandóak vagyunk kb. két-három kilométert megtenni valamelyik homokos partszakaszig, akkor

akár 20 ezer forintért is foglalhatunk kétfős szobát, saját fürdővel, légkondival, terasszal. És a lényeg most következik: hetente! Így egy háromhetes lazítás 60 ezer forintunkba fáj, amit ketten, Rómában, mondjuk legjobb esetben is három nap alatt elvernénk szállásra.

#3. Közlekedj Balin, mint egy profi!

Ha nem a szálloda strandján heverésző típus vagy, bizony keresned kell egy alternatívát a közlekedésre, ami Balin nem egyszerű. A tömegközlekedés mint olyan, nem létezik, vagy legalábbis nem olyan kontextusban, mint ahogy itthon ismerjük. Merthogy a tömeges közlekedés egész napos, de buszt, trolit, villamost vagy metrót kár keresni.

Az egyedüli lehetőségünk eljutni A-ból B-be, ha:

  • biciklit
  • motort
  • sofőrt bérlünk
  • esetleg taxizunk.

A jó hír, hogy motort bérelni egy teljes hónapra kb. 10-12 ezer forintnak megfelelő indonéz rúpiáért tudunk – ha így teszünk, magunkra és a motorra is kössünk biztosítást, mert a hatalmas tömeg miatt napi szintűek a balesetek –, a sofőr pedig egy egész napon keresztül fuvaroz minket 9-12 ezer forintért, ahova csak szeretnénk.

Ha még soha életedben nem motoroztál, a sofőrbérlés ajánlott, mert az első sarkon elfog a halálfélelem, és napok kellenek majd, hogy legyőzd (ezt tapasztalatból mondjuk), ha egyáltalán sikerül.

A taxizás vagy a sofőrbérlés egyetlen veszélye, hogy irreálisan magas árat akarnak kifizettetni veled. Ezt egyszerű elkerülni, például úgy, hogy letöltöd a reptéren a Grab, a GoJek vagy a Blue Bird nevű alkalmazást, és az Uberhez vagy a Taxifyhoz hasonlóan előre kalkulálni tudsz az adott útra.

#4. Kóstold meg a balinéz "újhullámot", de ne hagyd ki a helyi warugokat sem!

Gasztroajánlóval még külön is jelentkezünk, de az nem kérdés, ha szeretsz enni, Ubud, Canggu és Seminyak a te helyed. Szinte egymást érik a klassz kávézók – a Mocca és a Coffee Cartel voltak a kedvenceink –, reggelizők – a Shady Shack és a Crate Cafe parádés – és éttermek – mint a Tebasari vagy a Gypsy –, bár sokszor van, hogy ahol reggel remek kávét, ott este zseniális vacsorát kaphatunk.

De, hogy ne csak az "újhullámos" helyekről beszéljünk, hiba lenne úgy hazajönni Baliról, hogy egyszer sem tértünk be egy helyi, családi étterembe, azaz warungba. A legtöbb ilyen vendéglőben autentikus ázsiai és balinéz ételeket kapunk, például nasi gorenget, ami Bali rizzsel, fűszerekkel, zöldségekkel és hallal, rákkal, hússal vagy tofuval készített ikonikus étele. A legjobb, hogy itt egy háromfogásos vacsoráért körülbelül 1000-1500 forintnyi összeget kell fizetnünk.

A mie goreng nagyon hasonlít a nasi gorenghez, csak rizs helyett tésztával készül

Egy trópusi szigetről elég nagy hiba lenne hazajönni úgy, hogy nem kóstoltunk egzotikus gyümölcsöket: a sárkánygyümölcs, a passiógyümölcs és a banán itt úgy terem, mint nálunk az alma.

Érdemes tenni egy próbát a rettenetes szagú, de nagyon egészséges és sokoldalúan használható duriánnal, és a mangosztánnal, ami talán a legfinomabb egzotikus gyümölcs volt, amit valaha kóstoltunk.

#5. Fedezd fel a legszebb partszakaszokat!

Hogy melyik Bali legszebb strandja, arról valószínűleg vitafórumot lehetne indítani. Ami viszont mindenki számára pozitív, hogy Bali partjai közel sem annyira szennyezettek, mint azt várnánk. Persze, úsznak néhol műanyag palackok a vízben, és egy komolyabb esőzés után látványos tud lenni a probléma, de egy átlagos utazó alig-alig találkozik a sokkoló jelenséggel.

Vannak, akik a nyugodt Sanur beachet kedvelik – ahonnan egyébként érdemes átugrani a szomszédos Nusa Penida szigetére, a Kelingking beachre, ami valószínűleg az apró sziget legtöbbet fotózott helye –, sokan Nusa Duára esküsznek, ami a sziget egyik legdélebbi része.

De látogass el a Batu Bolong, a Balangan vagy a Jimbaran beachre is, mert mindegyik egy kicsit más hangulatú, általában tiszta, tele vidám emberekkel és klassz bárokkal.

#6. Szórakozni csak mértékkel!

Bali egyes részei a végtelen nyugalomról szólnak, de akadnak olyanok is, ahol egymást érik a szórakozóhelyek.

A néhány hét alatt a kedvenceink a Motel Mexicola, a Sandbar, az Old Man's, a The Lawn és a La Favela és a La Laguna voltak, a szigeten elképesztő módon értenek ahhoz, hogy kell jó atmoszférát teremteni a település utolsó zsákutcájában is.

És, ha már szórakozás, nyilván eszedbe jut, milyen italokat találsz majd Balin. A válasz röviden annyi, hogy drágán bármilyet. Az elképesztően magas árak miatt viszont legtöbben beérik a helyi sörrel, a Bintanggal, vagy a nagyobb italboltokban veszik meg az alkoholos italokat, esetleg – egy literig vámmentesen fejenként – a duty-freeben megveszik még Dubajban vagy Katarban a hetekre elegendő mennyiséget.

Ha valahol, Balin fokozottan igaz, hogy csak mértékkel szabad inni, különösen, ha motort bérlünk...

#7. Tanulj meg szörfözni!

Bérelj egy deszkát a Batu Bolong beachen kb. 900 forintért (nincs időlimit, és ha végleg kipurcantál, jéghideg vizet és gyümölcsöt kapsz), vagy oktatással együtt úgy 3000-ért. Ha már gyakorlottabb vagy, irány a már emlegetett Uluwatu valamelyik partszakasza – itt már jelentősen keményebb hullámokat lehet elkapni, mint a Cangguhoz tartozó Batu Bolongon.

#8. Vessz el a legszebb hindu és buddhista templomokban!

Ha különleges hindu és buddhista templomokat szeretnél látni, a borzasztóan turistás Tanah Lot mellett mindenképp érdemes ellátogatnod az Uluwatu, az Ulun Danu Bratan és a Goa Gajah templomokhoz. Ne lepődj meg, ha egyes helyeken színes kendőt, azaz sarongot kell a lábad köré tekerned és a derekadra kötnöd – a helyiek vallása így kívánja.

Pro-tipp: kevesen tudják, hogy a Tanah Lot – ami annyit jelent, hogy “kis úszó sziget a vízen” – templom lábánál található egy szent forrás, ahol áldást is kaphatunk.

#9. Járd be a sziget legszebb vízeséseit és rizsteraszait!

Balin több mint két tucat káprázatos vízesés van, nehéz lenne rangsort felállítani köztük. Mi a Tukad Cepunk, a Kanto Lamp, a Tibumana és a Goa Rang Reng vízeséseket jártuk körbe, ahol néha az emberekkel, néha az elemekkel küzdöttünk, de minden megtett méter megérte.

A vízeséseken túl Bali rizsteraszai azok, amikkel nehéz betelni. Bármerre megyünk a szigeten, rizsföldekbe botlunk, de akad közülük kettő, ami folyamatosan vetekszik a "Bali legszebb rizsterasza" címért.

Ezek a tegalalangi és a jatiluwihi teraszok, ahol teljesen természetes, ha a turisták mellett helyi gazdálkodókba is belebotlunk, és leülünk beszélgetni velük néhány percre.

Ha marad időnk és energiánk, egy hajnali vulkántúrára is érdemes benevezni, ahol néhány órányi kényelmes séta után elképesztő élmény lesz látni a napfelkeltét.

#10. Raftingolj liánok és sziklák között!

Ha szeretnél egy igazán emlékezetes programot, ki kell próbálnod, milyen vízbe lógó indák és mohás sziklafalak között raftingolni Ubud környékén. Több cég is szervez túrákat, háztól-házig szállítanak, valamint felszerelést is biztosítanak a három-négy órás programra, és ezért mindössze hat-nyolc ezer forintnyi összeget kell fizetned.

#11. Próbáld ki, milyen egy közösségi irodában dolgozni!

Cangguban a Dojo Bali, Ubudban az Outpost a legjobb hely, ahova beülhetsz – ez a két település egyébként a digitális nomádok helyi bázisa is. A legtöbb ilyen közösségi szpot egyébként sokkal több egy irodánál: a gyors net mellé kávét és egészséges kajákat is kérhetünk, esténként üzleti előadásokat hallgathatunk, ha tagságot váltunk, napközben pedig bármikor felfrissülhetünk az iroda medencéjében.

#12. Lazíts egy balinéz masszázzsal!

A közel egynapos utazás előtt vagy után kevés jobb dolgot tudunk elképzelni egy frissítő zuhanynál és egy jó masszázsnál. Balin sok szalonban már 1200-1500 forintnyi egy egyórás, tradicionális teljes testmasszázs, amit tényleg receptre írnánk fel mindenkinek, aki a szigetre érkezik.

#13. Kerüld el a betegségeket!

Bali kapcsán sokszor felbukkannak hírek ritka betegségekről, veszélyes kígyófajokról vagy durva balesetekről. Persze, jó elővigyázatosnak lenni, de pánikolni teljesen felesleges. Kiutazás előtt néhány héttel – főleg, ha hosszabb időre utazunk – érdemes pár védőoltást beadatnunk, még ha nem is kötelező. Ezek a Di-Per-Te, a hastífusz és a hepatitis-AB elleni vakcinák. Ha pedig már a szigeten vagyunk, vannak, amiket mindenképp jó elkerülni: például kóbor kutyákat simogatni, részegen, bukósisak nélkül motorozni, ismeretlen utcai árusnál enni, vagy csapból vizet inni (nekünk a fogmosást is inkább ásványvízzel javasolták).

Ha ennyit betartunk, az égvilágon semmi bajunk nem lehet, és biztosan elkerüljük a hírhedt "Bali belly"-t, ami százszor jobban padlóra küld egy szimpla gyomorrontásnál.

Azon semmiképp ne lepődjünk meg, ha néhány gyík díszíti este a ház falát, vagy kirándulás közben látunk egy-egy kígyót vagy nagyobb pókot, de egy átlag turista – mint amilyenek mi is voltunk – alig-alig találkozik veszélyes fajokkal. Még a térségre egyébként jellemző malária sem fenyeget Balin, ha valamelyik sarki kisboltban vásárolunk szúnyogriasztót (a Soffell talán a leghatékonyabb).

Ha viszont komolyabb dzsungeltúrára adnánk a fejünket, érdemes lehet tájékozódni, és ha úgy van, elkezdeni szedni a malária elleni tablettákat, bár sajnos gyakran elég zavaró mellékhatásokkal járnak.

#14. Nézz körül a kézművespiacokon!

A legnagyobb és leghíresebb piac a szigeten kétségtelenül az ubudi Art Market, de szinte minden településen találunk egy-egy kisebb vásárt, ahol kézzel készített ékszereket, táskákat, festményeket, sálakat és más izgalmas textileket is vásárolhatunk, viccesen alacsony áron.

Persze, csak akkor, ha a vérünkben van az alkudozás, mert ha nem a kezdeti ár feléért veszel meg valamit, akkor bizony csúnyán lehúztak a helyiek.

#15. Élj Balin, akár egy helyi!

A helyiek vendégszeretete és kedvessége, a trópusi klíma és az olcsó megélhetés következményekkel jár: például azzal, hogy európaiak és ausztrálok százai költöztek a szigetre, és dolgoznak távmunkában, egy szál laptopról vagy csupán a telefonjukról, miközben élvezik a balinéz mindennapokat.

Balira könnyű rákapni, és van néhány hasznos tippünk, akár rövidebb, akár hosszabb időre tervezel kiutazni:

  1. Ahogy megérkeztél, vegyél egy SIM kártyát! A hazai szolgáltatók roamingdíjai elképesztő magasak Indonéziában. Szerencsére Balin is könnyen juthatunk helyi SIM-kártyához, 1500 forintért kb. 10 GB gyors netet kapunk. A legjobban a Telkomsel nevű szolgáltató kártyájával járunk – a stabil net már csak azért is praktikus, mert a sziget zegzugos utcáin könnyű eltévedni.
  2. Köss komoly utasbiztosítást! Ha utazunk, mindig érdemes a legrosszabbra készülni, pláne, ha tizenkétezer kilométerre vagyunk az otthonunktól. Itthon az EUB nyújt egész jó biztosítási opciót, de akad néhány online szolgáltató is, amelyekről olvastunk pozitív visszajelzéseket. A Truetraveller.com és a Worldnomads.com oldalakon például néhány perc alatt köthetünk biztosítást, bárhova utazzunk a világban.
  3. Támogasd a helyi vállalkozásokat! Ha koszosak a ruháid, add be egy helyi mosodába, és másnap tiszta, vasalt ruhákat kapsz vissza, miközben alig ezer forintot költöttél. Azzal is segítesz, ha a motorodba az üzemanyagot nem a benzinkutakon, hanem útszéli árusoknál, mobil töltőállomásokon, vagy vodkásüvegekben – és ez teljesen komoly – veszed.
  4. Tanulj a helyiektől! Kevés helyen találkoztunk szerethetőbb, kedvesebb és alázatosabb emberekkel, mint Balin. Itt nem néznek rád furcsán, ha integetsz, vagy rámosolyogsz valakire, és a pincér sem fog grimaszolni, ha kérsz még egy kis avokádót a salátádhoz.
  5. Válts ki vízumot, ha harminc napnál tovább szeretnél maradni! A legtöbb fórumon nem egyértelmű, miként működik a vízum Balin, pedig a képlet egyszerű: ha harminc napnál kevesebb ideig tudsz maradni Indonéziában, nincs szükséged vízumra. Ha viszont tovább maradnál, maximálisan hatvan napot tölthetsz el a szigeteken – az országon belül nincs szükség külön vízumokra. Ebben az esetben a repülőtéren a "VOA - Visa on arrival" sorba kell állnod, kifizetned 35 dollárt, majd a harminc nap lejárta előtt kb. egy héttel felkeresni egy helyi utazási irodát, és kérni a vízum meghosszabbításár plusz harminc napra.Ne lepődj meg, oda kell majd adnod az útleveledet is az ügyintézéshez (hacsak nem akarsz fél napokat eltölteni te magad a hivatalban), de mindenképp készíts másolatot előtte!

Szinte a végtelenségig tudnánk mesélni a szigetről, pedig csak néhány hetet töltöttünk ott. Bali magával ragad és úgy épül be a mindennapjaidba, hogy szinte észre sem veszed. Csak a visszavágyódás érzése emlékeztet, mennyire megfertőzött a kór, amit Balinak hívnak.

(Fotók: Gyana Dániel, Unsplash)

beach | utazás | utazási tippek | óceán | canggu

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom