Close
Valahogy úgy kell megélni egy utazást, ahogyan Barabás Heni tette Kínában

Valahogy úgy kell megélni egy utazást, ahogyan Barabás Heni tette Kínában

Barabás Heni egyike a legsikeresebb hazai modelleknek, aki karrierje során bejárta New Yorkot, Japánt, Londont és Kínát. Pályafutása elmúlt időszaka éppen az utóbbihoz köti, így megkértük, hogy írja meg nekünk, mik voltak a legemlékezetesebb túrái. Mivel Heni jó szemű fotós, a fényképeivel illusztráljuk a kalandjait. Ezúttal a dél-kínai Kujlinba és Csangsuóba kísérjük el, arra a vidékre, ami évszázadok óta kínai művészek generációit ejtette ámulatba.

Kína. Emlékszem, első kínai utam során akkora kúltursokként éltem meg az egészet, és annyira nehezen tudtam megértetni magamat (minden annyira nehezen ment első alkolommal), hogy megfogadtam, nem jövök majd vissza egyhamar.

Aztán találkoztam Vang Hszinnel, a kínai barátnőmmel, akinek nagyon sok csodás emléket, utat köszönhetek, ezért mindig hálás leszek neki, az ő segítsége nélkül sok minden nem ment volna.

Ma már teljesen más fejjel és más hozzáállással utazom Kínába.

Kujlinról és Csangsuóról akkor hallottam először, amikor Vang Hszin mesélt róluk. Tudtam, hogy egy különleges helyre szeretnék menni, de nem tudtam, hová. Vang Hszinnel akkor már ismertük egymást annyira, hogy tudjuk, mit szeretnénk kihozni egy utazásból. Sok-sok sétát, hegymászást, természetet, és amennyire tudjuk, elkerülni a turistacsoportos utakat. Egyik volt osztálytársa épp Kujlinban lakott, és felajánlotta, hogy elszállásol minket, és onnan el is tudnánk menni Csangsuóba. Rá is kerestem a helyekre. Google. Megláttam a képeket, és azt éreztem, igen, pontosan erre gondoltam! Csodás, alig vártam az indulást!

Már az odafele úton, a vonaton kaptam egy kis izelítőt abból, mi vár rám. Azok a hegyek, rizsföldek, a látvány… annyira izgatott voltam! Vang Hszin más városból indult, így a helyszínen találkoztunk. Bár a szállásunkon én voltam az egyetlen külföldi, nagyon otthon éreztem magam. Nem beszéltük egymás nyelvét, mégis valahogy mindig megértettük egymást (ha mégsem, akkor Vang Hszin segített az angoljával.)

Bejártuk Kujlint. A Hold és Nap templomokat a tó közepén. Az ételek mind isteniek voltak, kipróbáltuk a híres kujlini rizstésztás levest (volt, hogy reggelire is levest ettünk, életem egyik legfinomabb levesét), kismotort béreltünk, elmentünk egy hatalmas gyümölcspiacra, még sehol láttam akkora jackfruitot, mint amit ott találtunk.

Vang Hszin édesanyja is velünk jött, egyik este dumpling-gyártásba kezdtünk, köszönöm neki, hogy megtanította, hogyan kell a tésztába pálcával tölteni az apróra vágott zöldséget, majd azt precízen és mutatósan bezárni, hogy igazi dumpling-formát kapjon.

Innen tovább mentünk Csangsuóba hajóval, a Li folyón. A szavad is eláll. Csak fotóztam és fotóztam, csak bámultam és bámultam. Azon a helyen is áthajóztunk, ami a 20 jüanos bankjegyen látható, a Li folyó és hegyek látképe.

Csangsuóban azért akadtak turisták, kissé nyugatiasabb részei is voltak, de ezeket elkerültük, és egy rizsföld melletti innben szálltunk meg. Biciklit béreltünk, és sosem felejtem, amikor már ment le a nap, és csak a szöcskéket lehetett hallani, ahogy a rizsföldek mellett bicikliztunk. Az a csend… Másnap a bambuszrafting és a hegymászás sem maradhatott el. A hátizsákot cipelve, sokszor kevésbé elviselhető párában… nem volt egyszerű, de a csúcson a látvány mindenért kárpótolt.

Érzem, hogy sok mindent kihagyok ebből a beszámolóból. Nagyon nehéz szavakkal kifejezni, leírni, miket él át az ember ilyenkor.

De talán az mindent elmond, hogy amikor elköszöntem Vang Hszintől a vonatállomáson, csak úgy a semmiből, hirtelen rámtört a zokogás. Nem sírás, hanem zokogás. Az első katarzis.

Ez is érdekelhet:

Close