Akiknek a hajad a fontos, nem az eszed – A Barber Shop Budapest-sztori

A fenti sorokat Réthei Prikkel Marián írta le a Magyar nyelv című folyóirat nyolcadik számában 1912-ben. Bő száz évvel később, a 21. század elején már senki sem hívja a fodrászokat nyírőnek vagy hajfodorítónak, a borbélyszalonok pedig a budapesti urbánus látkép gyakori és egyre jellegzetesebb objektumaivá váltak. Az elmúlt egy-két évben fodrászatok – mit fodrászatok?! Barber shopok! – tucatjai nyitottak, ami olyasféle trend, mint amikor az úgynevezett streetfood-forradalom során a fővárosban sorban nyíltak a phó levesezők, burgerezők és újhullámos kávézók. A borbélyszalon-invázió mögött a Gellei család áll, akik a VII. kerületi Dob utcai intézményük létrehozásával olyan cunamit indítottak el, ami azóta is dübörög, és a hatása már rég túlnyúlik a belső kerületeken.

A mese, ami Melbourne-ben kezdődött

A Gellei család több generációs fodrászdinasztia, és a gyökereik ugyan nem nyúlnak vissza száz évet, de már a nagyapjuknak is volt fodrászata Kispesten, az édesapjuk pedig az ország legjobb hajszobrászai közé tartozott a kilencvenes években. Az idősebb Gellei testvért, Andrást a 2000-es évek elején Ausztráliába vetette a sors, ahol megnyerte az ausztráliai országos fodrászbajnokságot, és a sikernek köszönhetően Melbourne-ben saját üzletet tudott nyitni. Őt követte a középső testvér, Dávid, majd 2007-ben az akkor tizenhét éves Áron, innentől kezdve pedig a történet szakasztott olyan, mint egy magyar népmesébe oltott hollywoodi sikertörténet.

– Én már itthon elkezdtem fodrászatot tanulni, így aztán nem sokkal azt követően, hogy megérkeztem Melbourne-be, egy barber shopban kezdtem el dolgozni. Akkoriban ott már nagyon elterjedt volt a tradicionálisabb férfi borbélyszalonok koncepciója a maguk sajátos szolgáltatásaival, hangulatával. Megmutattam a testvéreimnek is ezeket a boltokat, és nekik is nagyon megtetszett a dolog. Jó dolgunk volt kint, de egy idő után a család és a barátok miatt a hazaköltözés mellett döntöttünk.

Gellei Áron munkában a Dob utcai üzletben, 2014 őszén

Már a távoli kontinensen megszületett az ötlet: a Melbourne-ben megszerzett tapasztalatot átültetik budapesti környezetbe. Az édesapjuk kibérelt egy Dob utcai üzlethelyiséget, be is rendezte, Áron és Dávid pedig 2014 májusában hazatértek, június 19-én pedig meg is nyitott a Dob utcai egység. Borotválásban az ausztrál vonalat követik, ami azt jelenti, hogy az elő- és utókezelésre koncentrálnak, maga a borotválás csak egy hosszabb procedúra középső egysége. A BSB-egységekben a vendégeket megkínálják sörrel és/vagy kávéval, ami szintén egy olyan szokás, amit a melbourne-i tapasztalatok inspiráltak.

Intenzív expanzió

A Dob utcai intézményt követte egy az Astorián, majd a Király és a Holló utcában, azóta pedig összesen tíz Barber Shop Budapest egység működik az országban. Az üzletek arculata a hatvanas évek amerikai borbélyüzleteket idézi, erre jön egy rétegnyi ausztrál szörfpunkos lazaság, a koronát pedig a trendi és fiatal borbélyszemélyzet jelenti, akik szemrebbenés nélkül sorozatban gyártják a flat topokat és undercutokat. A BSB-brand nem csak szigorú értelemben vett fodrászati szolgáltatásokat kínáló üzlet, inkább egyfajta sajátos városi életstílust felvázoló férfiklub: a húszas-harmincas fővárosi férfipopuláció tagjai számára egyik pillanatról a másikra státuszszimbólum lett a sérót náluk bedobni.

„Londonban minden évben hatalmas szakmai bemutatók vannak, keresik az új utakat, Amerikában inkább a szolgáltatás minőségére fektetik a hangsúlyt. Mi igyekszünk mind a kettőre odafigyelni.”

A régi iskolás borbélykultúra és a friss energiák találkozása akkora siker lett, amekkorára ők sem számítottak. Budapesten hat üzletük van, de franchise egységek nyíltak Győrben, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben. Ha egységenként három borbély napi nyolc órában dolgozik, akkor a Barber Shop Budapest üzleteiben minden egyes hónapban közel 7200 vendéget szolgálnak ki, ez 7200 trendire fazonírozott frizura, szakáll vagy bajusz, vagy ezek mindegyike. A barber shopok iránt akkora igény támadt, hogy az elmúlt évben hasonló tematikára épülő, kötényes borbélyokkal teli, vintázs maszkulinitást sugárzó üzletek sora nyitott, konkurenciát generálva a Barber Shop Budapestnek.

– Ez igazából fantasztikusan jó érzés. Nagyképű akkor lennék, ha azt mondanám, ez gáz, de nem tartom annak, nagyon díjazom ezt. Azért is elképesztően jó érzés, mert ha mi nem nyitjuk meg az első üzletet, akkor ez a trend most nem lenne jelen Budapesten.

Nyár elején a Bajcsy-Zsilinszky úton nyílt a lánc egyik legújabb tagja. A kétszintes üzlet jelentős részét egy impozáns borbélytörténeti múzeum foglalja el
A több száz tárgyból álló gyűjteményt az édesapjuk építette fel, a kiállított tárgyi emlékek között megtalálhatók az első zsilettpengék, múlt századfordulós borbélyinas-munkakönyvek, műbajszok, parókák, bajuszsütő vasak, fenőkések, pamacsok, sőt, teljes restaurált borbély-munkaállomások is megtekinthetők

Kompromisszumok nélkül a minőségért

1919-ben az Országos Központi Átvizsgáló Bizottság elnökének (12.180/11) 19. O. K. Á. B. számú rendelete központilag szabályozta a borbélyságok árait, így egy beretválás minden hazai fodrászatban három, egy szakállnyírás pedig hét koronába került. Központi szabályozás árak tekintetében manapság nem létezik, de a Barber Shop Budapest saját üzleteik színvonalát éppen úgy felügyeli, mint egy állami intézmény. A franchise-ba belépő egységek esetében a Gellei család mondja meg, pontosan milyen lesz az üzlet kialakítása, és csak és kizárólag saját székeik kerülhetnek be az üzletekbe. Ezeket a saját tervezésű székeket egy olyan amerikai cég készíti, amelyik egyébként nem gyárt ilyen terméket. A közel kétszázötven kilós ülőalkalmatosság mögött álló cég nevét a Gellei testvérek titokban tartják. Ezenkívül mindegyik alkalmazottnak át kell esnie a saját tanfolyamukon, továbbá közel félévenként vizsgákat is kell tenniük.

– Mi is folyamatosan képezzük magunkat, rendszeresen járunk londoni, bolognai, milánói bemutatókra, expókra, mégpedig azért, mert ismerni akarjuk a legújabb trendeket. Folyamatosan lehet fejlődni, újat kitalálni, éppen úgy, mint a gasztronómiában.

A Bajcsy-Zsilinszky úti bolt megnyitása óta már az Árkádban is felavattak egy BSB-üzletet

Feor szám: 5211

2017 őszére eljutottak oda, hogy képesek lennének új üzleteket nyitni, de szakemberekkel már nem tudnák feltölteni őket, így aztán logikus lépésnek tűnt egy saját akadémia beindítása. A Bajcsyn működő üzlet emeletén zajlik a BSB-borbélyok utánpótlásképzése. Eddig Magyarországon csak fodrász szakmát lehetett elsajátítani OKJ-s képzés formájában, a Barber Shop Budapestnek köszönhetően azonban már borbélyszakma is választható opció.

– A 2017-18-as tanév jelenleg harminc tanulóval zajlik, és ugyan a BSB üzleteiben csak férfi alkalmazottak dolgoznak, a képzésen nők is részt vehetnek és vesznek is. Leginkább 19 és 25 éves kor közötti fiatalok járnak ide, de van negyvenéves tanulónk is, aki korábban rendőr volt. Kökény Ferenc aranykoszorús mesterfodrász huszonkét évig volt a férfifodrász szövetség elnöke, ő most nálunk oktat. A legnagyobb nehézséget a szakemberhiány jelenti. Ha egy borbélyunk betegség miatt kiesik, akkor kevesebben dolgozunk, és a vendégeknek többet kell várniuk. Ettől idegesek lesznek, jönnek a negatív kommentek és értékelések. De nem fogok beállítani olyan embert az üzletbe, aki nincsen kész. Ez hatalmas probléma, és az iskolánkkal ezt próbáljuk orvosolni.

(Fotó: Tóth István)

ausztrália | szakállvágás | hajvágás | fodrászat | budapest barber shop

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom