Argentína Pesthidegkútra költözött – Ilyen a Barrio

Ugyan a dél-amerikai ihletésű Barrio már tavaly ősszel megnyitott, mégis kevesek radarján tűnt fel eddig. Pedig egy otthonos, kedves hely, amely testet-lelket jól lakató finomságokat kínál. Ráadásul a jó idő beköszöntével a teraszuk is meg fog nyitni.

Egy hely bezár, egy másik kinyit

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Barrio sosem nyitja meg kapuit, ha nem tör ki Vuhanban a koronavírus járvány. Éttermek rendszerint bezártak a vírus miatt, a Barrio tulajdonképpen mégis ezért nyithatott meg. Hogy is van ez?! Nos, a válasz egyszerű. A tulajdonos, Konrády Zoltán 2020 márciusáig teljesen boldog volt Október 6. utcában található amerikai stílusú steakhouse-ával, a KNRDY-val, és ha a világjárvány nem kényszeríti végleges bezárásra a helyet, minden bizonnyal sosem nyit meg mellette egy másik éttermet.

A KNRDY igazi szerelemprojekt volt az üzletember számára, aki szeretett volna egy olyan színvonalú steakhouse-t Budapestre, ami New York-ban is megállta volna a helyét. A küldetés sikerült is, meg nem is: a szakmai színvonalához nem férhetett kétség, a közönségsiker viszont elmaradt, a helyet ugyanis kevesen engedhették meg maguknak, főként Budapestre látogató tehetős turisták, illetve az itt forgató filmes stábok tagjai.

– Büszke vagyok, hogy olyan vendégeink voltak, mint Harrison Ford, Margot Robbie, Slash, vagy a Depeche Mode – mesélte Konrády Zoltán.

– Jennifer Lawrence hétszer járt nálunk. Ha valami rossz, akkor oda nem mész el hétszer, igaz?

A KNRDY bezárása érzékenyen érintette a tulajdonost, és nyilvánvalóan egy olyan űrt hagyott maga után, amit nem sikerült betemetni. Így aztán nem volt más választás: nyitni kellett egy új éttermet. Ugyan a pandémia elvitte már egy helyét, de Konrády Zoltán nem gondolta úgy, hogy meg kellene várnia a járvány végét. Egy olyan épületet vettek meg a II. kerület szélén, ahol tönkrement már pékség, cukrászda, barbecue étterem és pizzéria is, de Zoltán nem babonás és nem érdekli a múlt, csak a jövő. A jövőnek pedig most sülő hús és füstös faszén illata van.

A Barrióban ott van minden, amit korábban tanult az éttermek üzemeltetésről, ennek megfelelően a KNRDY-hoz képest a lokáció és a filozófia is változott. A helyszín nem a belváros – a turizmus még nem tért magához, most a hazai vendégkörnek kell főzni, az ötödik kerületben pedig nagyon drága a bérlés, így kiköltözött a kertvárosba, Pesthidegkútra, ami egy olyan helyszín, ahol a fizetőképes vendégkör adott. Továbbá ez a környék pedig nemhogy nem bővelkedik jó éttermekben, semmilyen hasonló jellegű étterem nincs errefelé, a legközelebbi talán a Pasarét Bisztró.

Így fest egy morcipan, azaz egy argentin hurka lepényben

Az étterem hangulata is lazább, mint a KNRDY-ban volt, az atmoszféra otthonos, laza, családias, a nagyvárosias bizniszfeelingnek nyoma sincs. A kozmopolita vájb viszont megmaradt: a személyzet tagjai között nem egy argentin és chilei akad, akikkel spanyolul vagy angolul is lehet beszélgetni, a vendégkör ugyan főként környékbeliekből kerül ki, de sok közöttük a külföldi.

A perui ihletésú ceviche a tulajdonos szerint "olyan, amilyennek lennie kell"

Dél-amerikai túrák nyomán

Konrády Zoltán nem csinál titkot abból, hogy a munka mellett szívesen szán időt a szenvedélyeire, szeret utazni, golfozni, a járványig minden év tavaszán igyekezett a helyszínen megnézni az Indian Wells Masters tenisztornát – 2020-ban is így tett és a pandémia miatt három hónapra kint is ragadt Kaliforniában nyár közepéig – a világ kultúráival történő ismerkedést pedig szívesen kezdi az adott nemzetek konyháinak vizsgálatával.

Egy kis tapas jól behűtött cavával

Zoltán a kilencvenes évek végén járt először Argentínában, azóta pedig többször megfordult Patagóniában, ahol a síelés és lovaglás mellett beleszeretett a parilla-kultúrába is. A baszk vonalat a hely séfje, a Bontxo tapasbár alapítója, Bóné Gábor hozza.

– Chile, Argentína és Peru személyes élmények miatt került be az étterem kínálatába – mondja Konrády Zoltán. – Chilei ételünk jelenleg pont nincs, de majd lesz. Peruban majdnem három hetet töltöttem, de Argentínában jártam a legtöbbször. Próbálunk autentikusak lenni, igyekszünk házias receptekkel dolgozni, de nem az a cél, hogy pont olyanok legyünk, mintha Dél-Amerikában lennénk.

Sok argentin jár ide, és szerintem remek visszajelzés az, hogy jó helynek tartják a Barriót.

Balra egy txuleta, azaz baszk csontos hátszín, jobbra egy 220 grammos Lomo streak

Az argentin vonalat erősíti még a provoleta (grillezett sajt), a tortilla de papas con muzza (krumplis lepény), a choripan és a morcipan (egy kolbászos illetve hurkás lepény), az empanadas caseras (töltött tészta), és a gambas argentinas pil pil (fokhagymás rák).

A kínálat iható része kielégíti a legínyencebb hedonistákat is: mi a Rimarts 2018-as brut riserva cavájából ittunk meg többet, mint kellett volna, de nem bántuk. Ha Argentina, akkor természetesen remek Malbec-ek közül válogathatunk, de van Pol Roger champagne és elzászi crémant is.

Az olasz hatás

Argentína szoros kötődése Olaszországgal tetten érhető a Barrióban is. Kevéssé ismert tény, de 1857-től majdnem száz éven át tömegével érkeztek az olasz bevándorlók a dél-amerikai országba, és a spanyolt megelőzve a legnagyobb emigráns közösségnek számítottak. Jelenleg az argentin népesség 62 %-a, mintegy 25 millió ember vallja azt, hogy olasz gyökerekkel rendelkezik, ami hihetetlenül magas szám. A kapcsolat a mai napig élő, az olasz kultúra pillérei – divat, irodalom, filmművészet, gasztronómia – nagy befolyást gyakorolnak az argentin kultúrára és identitásra. Aki ezzel nincs tisztában és Argentínába látogat, meglepődve láthatja, mennyire mindenütt jelenlévő a pizza és a tésztaételek – persze erős helyi csavarral. A focaccia ott fugazza, a farinata fainává módosult, és a pizzákat is átalakították. Egyik tipikus példa a Buenos Aires-i „találmány”, a pizza canchera, ami egy sajt nélküli, fokhagymás, kissé csípős, paradicsomszószos pizza.

A Barrio úgy tiszteleg az olasz behatás előtt, hogy van focacciájuk és fugazzettájuk is, illetve pizzáik is, továbbá megtalálható a menün a Milanesa Napolitana is. A milánói sertésszelet nápolyi módra amúgy nem a dél-olasz városra utal, hanem egy Buenos Aires-i étteremre, a Restaurante Napolira, amely a negyvenes években tette menüjére a milánói rántotthúst paradicsomszósszal és sajttal. Csodálatos fogás, és emellett hatalmas is – ember legyen a talpán, aki egy ültében benyom egy ilyet a Barrióban.

Senki sem maradhat szomjas a Barrióban

Jön a parrilla-szezon

Mivel mi egy olyan időszakban látogattuk meg a helyet, amikor estefelé 1-2 fokra hűlt a hőmérséklet, így azt mondhatjuk, hogy láttuk is a helyet, meg nem is. Amit láttunk és kóstoltunk az szimpatikus, amit nem láttunk, az pedig ígéretes. A Barrio ugyanis a jó idő beköszöntével fogja megmutatni magát igazán, akkor, amikor megnyílik a száz fő befogadására képes terasz.

Odakint helyezték el a három méter széles parrillát, azaz faszenes grillt, ami nyilvánvalóan a Barrio szíve-lelke lesz nyaranként.

Ezen fog sülni a 220 grammos argentin bélszín, a 300 grammos ojo de bife (rib eye) és az asado elemei is: marhaoldalas, borjú bríz, argentin fűszerezésű kolbász és hurka, burgonya, valamint zöldségek. A Barrio már most is egy kellemes és otthonos, stabil törzsközönséggel rendelkező hely, ami kiszűri a világ zavaró zajait arra a pár órára, amit a falai között töltünk. Nemsokára pedig, a terasz megnyitásával még egy okunk lesz, hogy elzarándokoljunk Pesthidegkút legargentinabb pontjára.

(Fotó: Bakcsy Árpád)

steak | barrio | pesthidegkút | knrdy | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom