Így mutat példát Bécs, ha fenntarthatóságról van szó

Nemrég az Österreich Werbung meghívására Bécsben jártunk, és olyan zöld szemüvegen keresztül láttunk rá az osztrák fővárosra, mint még soha.

A jövő fenntartható

Aki nem egy barlangban él, az tisztában van vele, hogy a fenntarthatóság az élet egyre több területén válik meghatározó fogalommá. Legyen szó az energiatudatosságról, a regionalitásról, a hulladékmennyiség minimalizálásáról vagy az erőforrások felelős és takarékos felhasználásáról – ezek a dolgok egyre több embernek fontosak már az üdülés során is. A fenntarthatóság terén Ausztria is jövőbe mutató hozzáállást tanúsít, ahogy arról mi is megbizonyosodhattunk. Például egy sajtóút keretében rögtön vonattal utaztunk Budapestről Bécsbe, amivel máris sokat tettünk a kisebb ökolábnyomért. Kényelmes, két óra húszperces út, és semmivel sem tart tovább, mint autóval menni.

– A mai vonatozással fejenként 7,8 kg CO2-t termeltünk – mondta Oskar Hinteregger, az Österreich Werbung budapesti irodájának vezetője. – Ez egy útra vonatkozik. Ha autóval mentünk volna, ez ötször annyi lett volna! Azzal, hogy az Österreich Werbung munkatársai üzleti útjaikon a vonattal való utazást részesítették előnyben, 2022-ben összesen 36,9 tonna széndioxidot takarítottak meg az Ausztrián belüli utazások során. Összehasonlításképp, egyetlen bükkfa nyolcvan év alatt tud elnyelni egy tonna széndioxidot. Amit ezekkel az adatokkal különösen ki akarok emelni, az az, hogy fogyasztói viselkedésünk nyomon követhetővé és nagyon jól mérhetővé vált.

Egy természetközeli múzeum

A Hundertwasser ház eddig is Bécs egyik legemblematikusabb pontja volt, de talán sosem volt olyan időszerű, mint az elmúlt években. Friedensreich Hundertwasser természetközeli szemléletével egyedülálló művésze a huszadik századnak, egy olyan alkotó, aki már akkor zöld szemüvegen át nézte a világot, amikor az olyan buzzwordök, mint az organikus, bio vagy fenntartható teljesen hiányoztak a közbeszédből. Az általa tervezett épületben helyet kapó múzeum Európa egyik legizgalmasabb kulturális intézménye, ami kötelező mindenkinek, akit foglalkoztat a környezetvédelem és a fenntarthatóság.

Noha 2023. június 1-én átmenetileg bezárja kapuit a látogatók előtt a Hunderwasser Múzeum, de nem kell kétségbeesni. A Kunsthaus a bezárás ellenére is jelen – és közel – marad a CLOSE/D programsorozatnak köszönhetően. A felújítási munkálatok során modernizálják az épületet, hogy aztán 2024-ben még inkább klímabarát és látogatóközpontú kialakításban nyithassák meg újra.

A legzöldebb bor

Hogy Bécs város mennyire elkötelezett a fenntarthatóság mellett, azt a város borászata is jól demonstrálja. A Weingut Wien Cobenzl borászat olyasmi, mintha a Svábhegyen lenne a fővárosi polgármesteri hivatalnak egy borászata, aminek a főnöke a mindenkori budapesti főpolgármestere lenne. Persze nem a polgármester, Michael Ludwig felügyeli a szüretet és fejti a bort, hanem hozzáértő emberek, ennek köszönhetően a pincészet másfélmillió palackot értékesít évente, java részét a belföldi piacon. A fenntartható borkészítés rendkívül fontos a számunka - mondta Thomas Podsednk. Ebbe beltartozik a napelemes áramtermelés, az, hogy komposztot használunk műtrágya helyett, és a marketingszemléletünk is holisztikus. Az, hogy következő lépésként teljesen bioműködésre álljunk át, abszolút logikus a számunkra.

Hogy milyenek is a borok Cobenzl-ben, azt bárki tesztelheti ugyanis rendszeresen tartanak borkóstolókat a pincészetükben.

Nem csak Bécs zöld

Ausztria városai különösen jól teljesítenek a szabadon hozzáférhető zöldterületek, a megújuló energiaforrások használata, a jó levegőminőség, a kiváló tömegközlekedési szolgáltatások és a regionális kínálattal rendelkező piacok terén egyaránt. A kiváló infrastruktúra, a kimagasló minőségű ivóvíz, az egészségügyi ellátórendszer, a kulturális programok széles választéka, a szociális biztonság, a politikai stabilitás és az alacsony bűnözési ráta különösen vonzóvá teszik Bécset. Emellett a Duna árterének egy része is a város területéhez tartozik, tovább növelve az elérhető zöldfelületek mennyiségét. Az életminőség terén más osztrák városok is kifejezetten jó eredménnyel büszkélkedhetnek: Innsbruckban, az alpesi városban minden egyes lakosra 28 fa jut. A városban található hegyeknek, parkoknak és zöldövezeteknek köszönhetően Salzburg a kultúra és a történelem mellett természeti élmények egész sorát kínálja. Linz az innováció és a fenntarthatóság jelképe, míg Graz elősorban a kulináris élvezetek városaként ismert.

Akár Bécsbe, akár Ausztria más városaiba utazunk, természetfókuszú megoldásokról és zöld területekről nem kell lemondanunk.

bécs | hundertwasser múzeum | bor | ausztria | fenntartaóság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom