Megmondják, ki szállhat fel először a gépre: példátlan lépés az egyik legnagyobb légitársaságtól

A United Airlines szeretné felgyorsítani a beszállás folyamatát, a változtatás a becslések szerint akár két perccel is lerövidítheti a beszállási időt.

Ezért október 26-tól az utasoknak meghatározott sorrendben kell felszállniuk: először az alap turistaosztály utasai és az ablaknál ülők szállhatnak fel, majd a középső, végül pedig a folyosói ülések birtokosai.

Az új szabályozás nem vonatkozik a kísérő nélküli kiskorúakra, a fogyatékkal élőkre, a kisgyermekes családokra és az aktív szolgálatot teljesítő katonákra, és azokra, akik a beszállókártyájuk alapján az egyes, kettes vagy hármas prioritási csoportba tartoznak.

A változás a belföldi, valamint az Egyesült Államokból a Karib-térségbe, Kanadába és néhány közép- és dél-amerikai városba tartó járatokra vonatkozik.

A módosításra azárt volt szükség a légitársaság szerint, mert 2019 óta akár két perccel is megnőtt a beszállási idő. A sorban állás azóta vesz igénybe több időt, mióta bevezették a poggászdíjat, és több ember visz magával inkább kézipoggyászt.

A folyamatot az elsőbbségi beszállás is lassítja, mert ezek az utasok gyakran a gép elején foglalnak helyet, amit meg kell várniuk a többieknek.

Egy transzatlanti járaton két perc nem feltétlenül jelent nagy különbséget, de a nagy forgalmú rövidebb útvonalakon a késések felhalmozódhatnak. A United eddig öt repülőtéren tesztelte a WILMA néven ismert új szabályozást, amelyről azt mondják, beválik.

Vannak bizonyos hibák, amiket szinte mindenki elkövet, mielőtt repülőre száll, de vannak olyan trükkök is, amelyekkel állítólag le lehet rövidíteni a sorban állás idejét.

(Forrás: Express, képek: Getty Images)

idő | repülő | United Airlines | légitársaság | gép

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom