Nem a borozgatás jut eszünkbe erről a domboldalra épült betonteknőről, pedig...

Furcsán hangozhat egy szőlőtőkék sokaságából kiemelkedő betonkockára azt mondani, hogy a természet része, de ez a Dél-Tirolban rejtőzködő épület valóban annak tekinthető. Hosszúkás alakja szinte beleolvad a tájképbe, bár messziről egy ormótlan sziklatömbnek tűnik.

Közelebbről megvizsgálva már egy jóval barátságosabb házat kapunk.

A nyersbeton és faelemek alkotta háromszáz négyzetméteres modern villa egy klasszikus parasztház inverzeként épült, annak szomszédságában.

Egy olaszországi borvidéken található kisvárosban, Vahrnban járunk, amely a 19. században kedvelt gyógyüdülőnek számított. Legismertebb jelképe a Neustift-kolostor, ahol napjainkban magániskola és konferenciaközpont működik.

A domboldalra felhúzott ház központi részét a tágas és rejtett udvara alkotja.

A kilátás leginkább a medenceparton számít A kategóriásnak, a fallal körülzárt udvar nem igazán adja a szabadság érzését.

A környező hegyek és a szőlőültetvények által együttesen nyújtott pompás panorámáért a tetőteraszra vezető tekintélyes lépcsősort kell megmászni.

A ház homlokzata mosott betonból, míg a belső szerkezet hagyományos betonból áll össze. A szándékosan ferde elhelyezkedésű épület enteriőrjét faragott fa viszi el, a kövekből összerakott része pedig a szőlőültetvényeken fellelhető tipikus kis kunyhókat szimbolizálja.

Ez is érdekelhet:
Így néz ki Abu-Dzabi monumentális Louvre-ja egy magyar fotós szemével

Az első olyan múzeum, amely Franciaország határain kívül esik, és a párizsi Louvre nevét viseli.

(Fotók: Archdaily)

ház | hegy | beton | szőlőültetvény

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom