Pár nap múlva sokkal könnyebb lesz beutazni Angliába, de csak a teljesen beoltottaknak

A jövő hét végétől gyorsteszt elvégzése is elegendő lesz az angliai beutazás után azoknak, akik a koronavírus elleni oltás teljes dózisát megkapták.

A brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca közös pénteki bejelentése szerint az új tesztelési szabályozás október 24-én, vagyis jövő vasárnap lép érvénybe.

A rendelet értelmében a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás, vagyis a brit kormány által járványügyi szempontból nem kiemelten kockázatosnak tartott országokból érkezők számára aznaptól megszűnik az angliai érkezés utáni második napig elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.

A gyorsteszthez szükséges készletet október 22-étől lehet megrendelni a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól. E szolgáltatók listája is október 22-én jelenik meg a gov.uk kormányzati honlapon.

Az angliai érkezés utáni gyorsteszt otthoni elvégzését a beutazók a gyorsteszt eredményéről készített fényképfelvétellel igazolhatják.
A fotót – amelyen látszania kell a gyorstesztkészlet megrendeléséhez tartozó referenciaszámnak is – annak az egészségügyi magánszolgáltatónak kell visszaküldeni az eredmény hivatalos igazolása érdekében, amelyiktől az utas a tesztet megrendelte.

Ha a beutazók olyan angliai repülőtérre érkeznek, ahol működik gyorstesztek elvégzésére alkalmas szűrőközpont, előzetes megrendelés alapján ott is elvégeztethetik a koronavírus-szűrést – áll a két minisztérium közös pénteki ismertetésében. Ha a gyorsteszt pozitívnak bizonyul, akkor elkülönítésbe kell vonulni, és az eredményt egy PCR-teszt elvégzésével kell ellenőrizni.

Ebben az esetben a PCR-teszthez szükséges készletet a brit állami egészségügyi szolgálattól (NHS) lehet ingyenesen megrendelni az nhs.uk/coronavirus honlapon vagy az Anglián belül hívható 119-es telefonszámon.

Az Európai Unió országaiból – köztük Magyarországról – Angliába érkezők az EU digitális igazolásának bemutatásával tudják bizonyítani, hogy megkapták a koronavírus elleni oltásokat.

Általános szabályként – vagyis minden országra vonatkozóan – azokra érvényes az angliai beutazási feltételek könnyítése, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot az angliai érkezés előtt legalább tizennégy nappal. A tizennégy napos időszakot nem az utolsó oltási dózis beadásának napjától, hanem a következő naptól kell számolni.

A korábban érvényben volt brit szabályozás szerint azoknak az európai uniós és amerikai állampolgároknak, akik a teljes dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, indulásuk előtt legfeljebb hetvenkét órával és érkezésük után legfeljebb két nappal egy-egy PCR-tesztet el kellett végeztetniük saját költségükön. Október 4-étől azonban már megszűnt az indulás előtti PCR-teszt elvégzésének kötelme a teljesen beoltott utazók számára, és a két szakminisztérium pénteki bejelentése alapján jövő vasárnaptól az angliai érkezés utáni PCR-szűrés kötelező elvégzése helyett elég lesz a gyorsteszt is.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

beutazás | változás | szabály | gyorsteszt | könnyebb | oltás

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom