Hajmeresztő összegre kezdték bírságolni az oltás nélkül tömegközlekedőket Rómában

Egy római buszon szabták ki az első bírságot oltás nélküli utasra, az összeg pedig egészen hihetetlen.

Róma belvárosában bírságolták meg az első utast, aki védettségi igazolás nélkül szállt buszra hétfőn, miután a tömegközlekedési eszközökön, valamint a vendéglátásban is életbe léptek az oltás nélkülieket korlátozó szigorítások.

Négyszáz euró, azaz ttöbb mint száznegyven ezer forint bírságot szabtak ki egy ötven éves római férfira, akit a reggeli csúcsforgalomban buszmegállóban ellenőriztek a rendőrök.

Miután leszállt a buszról, elkérték tőle a védettségi igazolást, amelyet nem tudott felmutatni. Egyetlen adag vakcinát sem vett fel, valamint negatív teszteredménye sem volt.

Szúrópróbaszerűen ellenőrizték a tömegközlekedést használó több millió utast a nagyvárosokban, miután hatályba lépett az úgynevezett megerősített szigorítási rendszer. Ennek értelmében január 15-ig a busz, villamos, metró igénybevételéhez is kötelező a védettségi igazolás.

Korábbi bejelentésekkel ellentétben, a tömegközlekedési eszközökön a negatív eredményű antigén gyorstesztet is elfogadják, de nehezen elképzelhető, hogy a munkába járók 48 óránként tesztelik magukat a buszra szálláshoz.

Hétfőn a római megállókban a szokásosnál több ellenőrt lehetett látni, akiknek a rendőrök is segítséget nyújtottak. Nápolyban a minden nap tömegeket szállító Vezúv-körüli kisvasút kalauzai ellenőrizték az utasokat: úgy nyilatkoztak, ha valakit védettségi igazolás nélkül találnak, rendőrt kell hívniuk, mivel hatáskörük nem terjed ki az ilyesfajta vasúti bírságolásra.

Az ellenőrzéseken egyelőre elnézőbbek az iskolásokkal, akiknek nagy része tömegközlekedési eszközt használ. A 12 és 19 év közötti diákok között több mint egymillióan nincsenek beoltva, mivel iskolába járáshoz nem kötelező az oltás.

A római kormány rendelkezése szerint hétfőtől oltottsági igazolás kötelező a múzeumokba, mozikba, színházakba, diszkókba, stadionokba történő belépéshez.

Utóbbiak esetében az oltást kizárólag a betegségből történt felgyógyulás válthatja ki, nem elegendő a negatív teszt. Az éttermek, bárok belső tereiben csakis oltottak foglalhatnak helyet létszámkorlátozás nélkül, a kültéri fogyasztáshoz és a bárpultnál elfogyasztott csésze kávéhoz nem szükséges a védettségi igazolás.

Az olasz újságokban hétfőn nagy méretű táblázatok jelentek meg arról, milyen fokozatú védettségi igazolás kell a különböző helyszíneken és tevékenységekhez. Diszkóba járáshoz kötelező az oltottság, a szállodai szobák esetében vagy az esküvőkön elegendő a negatív teszteredmény, taxiba szálláshoz elég a maszk használata.

Egyes esetleges területi szigorítások esetén az intézkedéseket tovább erősíthetik, így például ha egy régió közepes járványfokozatba kerül, még a bárpultnál rendelt kávéhoz is védettségi igazolást kérhetnek. Az egyszerre bevezetett szigorítás-sorozat többször félreértéshez vezetett: akad olyan római presszó, ahol mindenkit egyenként ellenőriznek a hatósági bírságtól tartva, máshol pedig konkrétan senkit.

Milánó központjában az étteremtulajdonosok a SkyTG24 hírtelevíziónak problémaként említették, hogy vendégeik nagy része az Európai Unión kívülről érkezik, és az ő orosz vagy keleti vakcinával történt védettségüket nem fogadhatják el.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

bírság | védettségi igazolás | belépés | kisvasút | oltás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom