A spekulatív építész, Jakub Pietryszyn megtervezte a „Blompodot”, ami tulajdonképpen egy bővíthető és felfújható lakás, amely tökéletes élőhelyet tudna biztosítani a Holdon az űrmissziókban résztvevők számára. A lakóteret legfeljebb két űrhajós foglalhatná el.
A tervek szerint a lakóhelynek van két központi magja, amit egy felfújható szerkezet vesz körül. Az első részben van a mosdóhelyiség és a konyha, míg a másik magban
egy kétágyas hálószobát alakítanának ki a szükséges tárolókkal.
A kapszulaház természetesen fel lenne szerelve minden olyan rendszerrel, ami biztosítja az emberi szervezet számára szükséges életkörülményeket.
A felfújható részben minilaborokat és számítógépes munkaállomásokat alakítanának ki, ahol a helyszíni feltárások során szerzett mintákat elemezhetnék, illetve kiterjedt kutatásokat is folytathatnának. Sőt, a kapszulaház bővíthető is lenne, így akár a konyha melletti részen egy edzőterem is helyet kaphatna.
(Forrás és fotók: Designboom)
futurisztikus | építészet | hold | világűr | űrhajózásRendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!