Ilyen látványos előzetes után nagyon várjuk már a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjét

Három magyar burgonyfajta lesz a tányértéma a világ legrangosabb szakácsversenyének európai döntőjén, amelyet március 23-án és 24-én rendeznek meg Budapesten.

A Bocuse d'Or Europe tizenkilenc csapatának a magyar konyha egyik legfőbb alapanyaga, a burgonya felhasználásával kell elkészítenie tányértémáját.

A versenyfogásokban ezeknek a termékeknek felismerhetőnek kell lenniük mind látványban, mind ízben.

A résztvevő séfeknek ezeket a szezonális hozzávalókat tavaszi zöldségételként kell elkészíteniük, amelyekbe állati fehérje csak tyúktojásból és tejtermékekből kerülhet. A kész fogást melegen kell tálalni a zsűri tizennégy tagjának. A hústál témáját már 2021 végén közzétették: ez a magyar konyha egy másik jellegzetes alapanyaga, az őzhús lesz.

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia YouTube-csatornáján publikált kedvcsináló videót látva pedig reméljük, a magyar csapat hasonló reakciót produkál az eredményhirdetéskor, mint tette azt Széll Tamás hat évvel ezelőtt.

Budapest legutóbb 2016-ban adhatott otthont a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjének, amelyet akkor a magyar csapat nyert meg Széll Tamás séf vezetésével. Magyarországot idén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja (segédje), Nyikos Patrik képviseli a versenyen.

(Forrás: MTI, Magyar Bocuse d'Or Akadémia, fotó: Getty Images)

szakácsverseny | Bocuse d'Or | budapest | széll tamás | előzetes

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom